Ezt olvasta már?


A déli körvasutat építő cég a Fidelitas finanszírozója -

Kiderült, hogy a déli körvasutat is építő, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Építő Zrt. tavaly mintegy 34,5 millió forinttal támogatta a Fidelitast.


hirdetés

Ezzel újra bizonyítást nyert, hogy
a Fidesz rendszerében a különböző fejlesztések csupán az álcát
jelenti, a valódi cél a kormánypárt kampányainak finanszírozása
illetve a közpénzek magánkézbe adása.


Vitézy Dávid már sokadszorra vádolta meg azzal az újbudai
városvezetést, a civileket és az LMP-t is, hogy "vasútellenes", a
déli körvasút engedélyezésének megtámadásával pedig konkrétan a
klímacélok elérését veszélyeztetik. Mindebből természetesen egy szó
sem igaz: nekünk az egyetlen feltételünk pont az minden beruházás
esetén, hogy úgy valósuljon meg, hogy az egészséges környezethez
való jogot, a természeti érdekek védelmét és az ott lakók
szempontjait minden másnál fontosabb szempontnak tartja.


A Fidesz rendszerében ez nem így működik: ott az egyetlen szempont
a gazdasági hátország minél nagyobb profitja. A most megjelent hír
pedig arra is rámutat, hogy miért: az így befolyó pénzből
finanszírozzák a politikai tevékenységüket.
Az általunk fontosabbnak tartott szempontokról pedig vélhetően
Vitézy Dávid is többet tudna, ha a déli körvasút terveiről inkább az
újbudai lakosokkal és a helyi civilekkel folytatott volna
egyeztetéseket, és nem a Fidelitast finanszírozó V-Híd
vezérigazgatójával egy luxusétterem asztalánál.


Kreitler-Sas Máté,
Újbudai önkormányzati képvisleő
Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja







0

hírek innen, onnan

A halott magzatát a kórház vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem

A házaspár szerint az intézmény több valótlanságot is állított az üggyel kapcsolatban, rosszul adták meg például a születési időt.

Lázár János komolyan beleszállt a Coca Colába – a Fanta narancstartalmán akadt ki

A miniszter éles hangvételű posztban osztotta ki a multicéget, amiért Magyarországon sokkal kevesebb a gyümölcs a Fantában, mint más...

Ő Kóbor Léna titokzatos barátja - videó

Ez az első komoly párkapcsolata.

Nem elnökök, de ezeket a sztárokat mégis alaposan kiképzett testőrök védik

A zenészek is ugyanúgy veszélyben lehetnek, mint mondjuk a politikusok. Elég egy teljesen kattant ellenrajongó ahhoz, hogy halálos...

Gyurcsány nem zárta ki, hogy Magyar lesz 2026-ban a miniszterelnök-jelölt, de még bizonyítania kell

A DK elnökének most nincs kormányfői ambíciója, de eltűnni sem akar, még ha egyesek szerint kellene is. Nekik, és Magyar Péternek is...

Gyurcsány Ferenc: Nekem most nincsenek miniszterelnöki ambícióim

A DK elnöke visszavette a vezénylőpálcát, és mindenkit kiosztott: „Orbán egy autoriter politikai gazember. (...) A magyar független...

Az elzavart sztárfocista visszatéréséről beszélt a Manchester United edzője

Az angol válogatott támadó a száműzetése után a hátán cipelte be a Dortmundot a Bajnokok Ligája döntőbe.

Szekeres Pál lehet az Európai Parlament egyik háznagya

A Fidesz politikusa az első sportoló, aki olimpiai és paralimpiai éremmel egyaránt büszkélkedhet, de közigazgatási tapasztalata is van.

Elözönlötték a bevándorlók Ausztriát, már minden negyedik ember migrációs hátterű

Az osztrák kormány integrációs jelentése elég lehangoló.

Dér Heni énekli a Himnuszt a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt – nem is egyedül

Díszes névsorhoz csatlakozik az énekenő a vasárnapi futamon.

A férjét sem ismeri fel az arcvakságban szenvedő nő

Sadie Dingfelder az élelmiszerboltban jött rá, hogy valami nincs rendben vele. A szokásos bevásárlás során látta, hogy a férje, Steve...

Nem Hófehérke volt az első Disney hercegnő – kevesen tudnak erről a mesehősről

A Disney mesék első úttörő Disney hercegnője volt Hófehérke, mindenki más, akit átemeltek például Andersenéktől, csak utána...

0

Sport

A világ egyik legjobb kapusa rábólintott a szaúdi ajánlatra

Most már egyedül a klubokon múlik, hogy összejön a transzfer vagy sem.

Magyar szakember ülhet le az angol válogatott kispadjára

Visszatérhet Nagy-Britanniába az edző.

Megszólalt Lionel Messi a horrorsérülése után

A közösségi médiában üzent a szurkolóknak.

A Bundesligába igazolt a 17 éves magyar tehetség

A Hoffenheimnél folytatja a pályafutását Sinka Napsugár – számolt be róla a Puskás Akadémia. A 17 éves játékos három szezont […] A A Bundesligába igazolt a 17 éves magyar tehetség bejegyzés először nb1.hu-é

Eb: egy magyar játékos teljesítménye kimagaslott a többi közül

24 ország több mint 600 játékosa vett részt a németországi Európa-bajnokságon. Nem meglepő, hogy a végső győztes Spanyolország keretéből került […] A Eb: egy magyar játékos teljesítménye kimagaslott a többi

Hatalmas csapás érte a Barcelonát

Műtét és hosszú kihagyás vár a katalánok sztárfocistájára.

Eb-selejtező: csúfos vereségbe szaladt bele a magyar válogatott

Pénteken 5-0-s győzelmet aratott a magyar női válogatott Azerbajdzsán ellen. Az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő találkozóján Törökország nemzeti csapatát látta vendégül […] A Eb-selejtező: csúfos v

Szoboszlai is gratulált, megkérhette barátnője kezét a magyar válogatott játékos

A magyar válogatottal nemrég az Európa-bajnokságon szereplő Schäfer András az Instagram-oldalán osztott meg lánykérést sejtető képeket - szúrta ki az Origo.

Hatalmas botrány: letartóztatták a Kolumbiai Labdarúgó Szövetség elnökét

Huszonhét személyt, köztük Ramon Jesurunt, a Kolumbiai Labdarúgó Szövetség elnökét és fiát is letartoztatták a Copa America vasárnapi döntője előtt és alatt történt rendbontásban.

Először szólalt meg Ralf Schumacher a coming out óta

A közösségi oldalán jelentkezett a hatszoros Formula-1-es futamgyőztes.

Már Olaszországban edz a magyar válogatott támadó

Horváth Krisztofer elhagyta Kecskemétet és visszatért az olasz élvonalban szereplő Torino FC csapatához. A magyar válogatott támadója ugyan ott volt […] A Már Olaszországban edz a magyar válogatott támadó bejegyz

Világsztár csatárt igazolhat a Fradi

Sajtóhírek szerint közel 50 százalék az esély, hogy az átigazolás megtörténhet.

0

Bulvár

Magyar kórházban üvöltöztek a frissen műtött beteggel, hogy miért „fetreng”, le is bénulhatott volna

Borzalmas beszámolót tett közzé egy férfi, egy nem kevésbé szörnyű esetre reagálva.

Üvöltve zavarták ki az üzletből a vízért könyörgő édesanyát s Balatonnál, a 40 fokos hőségben sem szánta meg a boltos őt és a gyermekeit

A gyerekek a kiszáradás szélén voltak, a boltos mégsem adott nekik vizet, cserébe csak egy jó nagy adag megszégyenítést kaptak.

Az egyre jobban megkattanó Varga Viktor a boltba is csak ágyéktakaróban jár

Varga Viktor imádja a természetet, a nagy melegben pedig igen lengén sikerül öltöznie - többeket megbotránkoztatott már, bár szerinte az emberek imádják, hogy mezítláb jön-megy.

Befellegzett Szabó Simon és Balogh Edina boldog párkapcsolatának: súlyos vádakkal állt elő az exházastárs

Beleköpött a volt házastárs a frissen összeköltözött szerelmesek levesébe, jogi segítséget kell kérniük, oda a mézesheteknek.

Koronatanú: Rogán Antalt és Orbán Viktort akarta meggyőzni ártatlanságáról Simonka György, aki a zöldhatáron át menekült volna Romániába

Novemberre halasztották a korrupcióval vádolt, frissen polgármesternek választott Simonka György büntetőperének folytatását. Az ügy koronatanúja már színre lépett, és felolvasták a nyomozás során tett vallomás

A stewardess összejött a pilótával, ám belesajdult a szíve, amikor rájött, kivel csalja titokban a férfi

Egy románc, mely a fellegek közt szökkent szárba, hogy aztán pokoli mélységekbe süllyedjen.

Strasbourg: Orbán nem lesz ott az EP-ülésen - Ursula von der Leyen kap-e elég voksot?

Mától tartja alakuló ülését új Európai Parlament (EP) Strasbourgban. Izgalmas kérdés, hogy Ursula von der Leyent megválasztják-e csütörtökön újra az Európai Bizottság elnökének. Az is kérdés, hogy az EU magy

Lángokban áll Budapest - rohannak a tűzoltók

Sziréna hangja zengi be az egész fővárost.

blogmorzsák

A csók betiltása Angliában

Közel 600 évvel ezelőtt Angliában betiltották a csókot - egészségügyi okból.

Életveszélyes fenyegetések

„Már várom, hogy beindul a bírósági nagyüzem, jó Lomnici uram, és ezrével csukatják be a saját trolljaikat.“

Crush-od van, vagy csak kavartok?

Mitikus generációk és generációs mítoszok.