0

 
0
A rovat további cikkei »

hírek innen, onnan

Korrupció és fogadási csalás miatt ítélték életfogytiglanra az Everton egykori játékosát

Li Tie a kínai válogatottban is játszott, sőt, irányította is a nemzeti tizenegyet.

Olcsóbban bérelhetnek e-könyveket a Yettel ügyfelei

A mobilszámlájuk részeként is kiegyenlíthetik a Bookmate havidíját.

Buli van a Telekomnál, de mit ünnepelnek?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,81 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 66 263,18 ponton zárt pénteken.

Az önkényuralmak felemelkedése

Az elmúlt nyolc évtized a történelem legnagyobb összefüggő békekorszaka volt, és mintha az egész emberiségnek kezdene elege lennie...

EP-választások előtt: rosszul áll Orbánék szénája

Ha az Európai Konzervatívok és Reformerek szövetséget kötnek az Európai Néppárttal, abban az együttműködésben nem lesz helye a Fidesznek.

Kiderítettük: Aureliónak igencsak megéri újraindítani a vállalkozását

Kiderült, mennyi profitot hajtott a cég, míg Aurelio börtönben ült.

Tíz ember vesztette életét a valenciai épülettűzben

A lángokat egész éjjel oltották a tűzoltók a 138 lakásos komplexumban.

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Kelet-Európában feltűnt egy új jelölt a NATO-főtitkári posztra

Ki lesz az új NATO-főtitkár? Megnőttek Mark Rutte holland miniszterelnök esélyei, miután az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság...

Szijjártó Péter: ez egy nagy sikertörténet kezdete

A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy...

0

Sport

Sajtóhír: Xabi Alonso választott a Bayern és a Liverpool közül

Kapós lett a leverkuseni tréner, aki elárulta, jelenleg mire koncentrál.

Megvan az Olympiakosz ellenfele a nyolcaddöntőben - EKL-sorsolás

Péntek kora délután a svájci Nyonban kisorsolták az Európa Konferencia Liga nyolcaddöntőjének párosítását.

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

Titkosügynök volt és öngyilkos lett a szövetségi kapitány apja

Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban ismerte el, hogy az édesapja titkosügynök volt.

Szoboszlai döntheti el, hol dolgozik legközelebb Jürgen Klopp

Miért távozott hirtelen a Liverpoolból és miért nem lesz a Bayern München edzője?

Thomas Tuchel először szólalt meg a kirúgása óta - elárulta, kiben csalódott

Először állt a sajtó rendelkezésére Thomas Tuchel azt követően, hogy bejelentették, nyáron távozik a Bayern Münchentől. A szakember elárulta, hogy kiben csalódott igazán.

Szoboszlai Dominik üzent az őt kutyának nevező testvérének

A magyar focista egy fényképet is mellékelt.

Fekete bárányt csinálnak belőlem - kinek üzent a Fradiból kitett játékos?

Owusu Kwabena a hivatalos Instagram-oldalán fakadt ki.

Káromkodva üzentek az UEFA-nak a dühös szurkolók a Konferencia-liga-meccsen - fotó

Felhábrította őket az európai szövetség döntése.

122. perces góllal jutott tovább a Fradi korábbi BL-ellenfele

A Ferencváros korábbi BL-selejtezős ellenfele drámai párharc után jutott tovább.

0

Bulvár

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Nyilvánosságra került egy videó, melyen egy 13 éves fiú közli a rendőrökkel, halálra késelte édesanyját

A fiú zavarba ejtő nyugalommal közölte a rendőrökkel, hogy halálra késelte saját édesanyját.

Orbán Viktor: Teljeskörű átvilágítást és ellenőrzést rendeltem el

Rendet fognak tenni, ígérte a miniszterelnök.

32 évvel idősebb, korábban rendőrként dolgozó férfi lakásán találták meg a 17 éves tinilányt

A rendőrség a miskolci férfit kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A lányt még évekkel ezelőtt, 13 esztendős korában hálózta be az interneten a nála több mint három évti

5 időtlen csempe és burkolat a fürdőbe, ami sosem megy ki a divatból

Minden évben van néhány szín-, és burkolattrend, amibe könnyű beleszeretni, később viszont ugyanilyen egyszerűen meg is lehet unni őket. A fürdőszoba felújításának során érdemes olyan burkolatot választani, ami

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

Soha nem látott nagyságú béremelés a közszférában

Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, jelezve, hogy a kabinet több olyan rendeletet fogadott el, amely alapján megemelik a köztisz

Nem hajlandó közölni az MTI az Áder János húgának a bicskei gyermekotthon botrányával kapcsolatos felelősségét...

Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásáv

Véletlenül egy volt kiberfelderítőt hívtak fel a banki csalók, másfél órán át szívatta őket

A Nemzeti Védelmi Szolgálat egy érdekes beszélgetést tett közzé, amelyből kiderül, milyen módon próbálják átverni a gyanútlannak látszó ügyfelet.

Bődületes hiba csúszott Az ugrásba, a nézők azonnal kiszúrták Gundel Takács Gábor váratlan bakiját

Kisebb hiba csúszott bele Gundel Takács Gábor műsorának hétfői adásába.

blogmorzsák

Melyik a legfinomabb bolti hummusz?

12 hummuszt vakteszteltünk, hogy kiderüljön, melyik a legfinomabb a reggeli pirítóshoz.

4 dolog, amit soha ne mondj egy férfinak

Messzemenő negatív hatása lehet intim kapcsolataidra, ha ezeket kimondod a párodnak.