Megvannak Magyarország legjobb kórházai, milliókat érő díjat osztottak ki a győzteseknek
Átadták az Egészségfejlesztő Kórház Díjakat 2026-ban! Szeged, Salgótarján, Orosháza és Zugló is a győztesek között. Nézze meg, mely intézmények kaptak milliókat.
Átadták az idei „Egészségfejlesztő Kórház Díjat” az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program harmadik programperiódusának záróeseményén. A díjat három kategóriában hirdette meg a Magyar Kórházszövetség a Magyar Egészségfejlesztő Egyesülettel közösen: országos intézetek és klinikai központok, vármegyei irányító kórházak, valamint városi- vagy szakkórházak. A zsűri – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is különdíjjal jutalmazta azt az intézményt, ahol kiemelkedő egészségfejlesztési kezdeményezéseket valósítottak meg. Az idén újra díjazták a szakrendelőket is, a MEDICINA2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség közreműködésével.
Az „Egészségfejlesztő Kórház Díj” és az „Egészségfejlesztő Szakrendelő Díj” célja, hogy elismerje azon intézmények erőfeszítéseit, amelyek elkötelezetten dolgoznak munkatársaik, betegeik és a lakosság egészségének támogatásáért.
A díjat támogató Richter Gedeon Nyrt. a kategórianyerteseknek 2-2 millió forint, a különdíjas intézménynek 500 ezer forint, azaz összesen 8 és fél millió forint pénznyereményt adott át, amelyet egészségfejlesztési programjaikhoz használhatnak fel.
„Az Egészségfejlesztő Díjjal szeretnénk ösztönözni az egészségügyi szolgáltatókat, hogy intézményi szinten, rendszerszerűen valósítsanak meg magas színvonalú egészségfejlesztési tevékenységeket. Célunk, hogy az egészségfejlesztés a kampányszerű vagy projektszemléletű megközelítésből továbblépve a mindennapi egészségügyi ellátás szerves, integrált részévé váljon, és hogy a szereplők egymás jó gyakorlataiból tanulva, valamint egymást inspirálva erősítsék az egészségfejlesztő szemlélet rendszerszintű megvalósítását az ellátórendszer egészében”– emelte ki dr. Rákosy-Vokó Zsuzsa, a Bethesda Gyermekkórház Egészségfejlesztési Program programvezetője.
A 2026-os év díjazottjai
Országos intézetek és klinikai központok kategóriában: Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Vármegyei irányító kórházak kategóriában: Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Városi- vagy szakkórházak kategóriában: Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet
Egészségfejlesztő Szakrendelő Díj: Zuglói Egészségügyi Szolgálat
Különdíj: Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház
Az intézmények kiemelkedő prevenciós tevékenységükért, dolgozóik fizikai és mentális egészségét támogató innovatív programjaikért, közösségépítő kezdeményezéseikért, valamint egészségkommunikációs tevékenységükért és a helyi közösségekkel való szoros együttműködésükért részesültek a rangos elismerésben. A nyertesek videói az alábbi linken tekinthetőek meg: „Egészségfejlesztő Kórház Díj 2026” – YouTube.
„Az egészség megőrzése nemcsak a betegek szempontjából fontos, hanem azok számára is, akik az ellátórendszer működését nap mint nap biztosítják. A kórházak és szakrendelők kulcsszerepet tölthetnek be az egészségtudatos szemlélet erősítésében. Ezért nagy öröm, hogy a Richter támogatóként csatlakozhatott ehhez a programhoz, amely az egészségfejlesztésért dolgozó intézmények munkáját ismeri el” – hangsúlyozta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. Csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályvezetője.
A Magyar Kórházszövetség a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága támogatásával 2023 novemberében indította el a komplex egészségfejlesztési programot a hazai fekvőbeteg-intézményekben. A program célja, hogy támogassa a kórházak egészségfejlesztési profiljának kialakítását vagy bővítését, hozzájárulva ezzel az egészségügyi dolgozók és a lakosság egészségtudatosságának növeléséhez, valamint a betegségek megelőzéséhez. Az Egészségfejlesztő Kórház Díj program megvalósítását a Richter Gedeon Nyrt. 15 millió forinttal támogatta.
Címlapkép: Bethesda/Sajtóközlemény
hírek innen, onnan
Puzsér Róbert: Nem számít, mi volt a parancs, soha többé vodkanarancs
Puzsér Róbert beszédében a vasárnapi választási részvételre és a rendszer leváltására buzdított az általa szervezett Rendszerbontó...
A 60-as években nőttél fel? Akkor ez a 3 tulajdonságod biztosan megvan a pszichológusok szerint
Akik a 60-as években voltak gyerekek vagy kamaszok, egészen más világban tanultak meg alkalmazkodni, mint a mai generációk. Kevesebb...
Így fog kinézni a Trump-kormányzat gigászira tervezett diadalíve
Nem aprózzák el, az biztos.
Melissa McCarthy 45 kilós fogyása után testre feszülő ruhába bújt: mintha nem is ő lenne
Melissa McCarthy elképesztően nézett ki mintás, feszülős ruhájában.
Ezért dőlünk be a csalóknak
Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a mobilfizetési szolgáltatásokra épülő csalások alapvetően a pszichológiai manipulációra...
A Chelsea-től száműzött edző mentheti meg a Liverpoolt?
Újabb név merült fel, aki a Liverpool új edzője lehet a nyáron, de ennek a szurkolók nem biztos, hogy örülnének.
Fact-check: Tényleg 48 ezer forintot spórol havonta egy magyar család a védett benzináron?
A benzinárstop védelmében közölt adatok szerint évente 60 ezer kilométert autózik egy család, ami több, ami egy keményen hajtó reptéri...
Nem bontották le a falakat – acél-üveg ajtókkal teljesen átírták ezt az otthont
Sok felújítás ugyanazzal a reflexszel indul: falakat bontanak, tereket nyitnak egybe, hogy modernebb, átláthatóbb legyen az otthon. Ennél a...
Ebben a négy hónapban születnek a legjobb anyák
Minden anya a maga egyedi módján fejezi ki a szeretetét, ám az asztrológusok szerint az anyai személyiségjegyek gyakran megjelennek az adott...
Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament
Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a...
14 nap a föld alatt – döbbenetes, mit élt túl ez a bányász
Végül sikerült élve felszínre hozni egy aranybányászt Mexikó északi részén, aki csaknem két héten át rekedt egy elárasztott föld...
Egyszerre tartottak fel egy magyar táblát szerte a világon, a választások miatt történt az egész
Egész Európában április 12. a téma, összehangolt akció történt.
Sport
Döbbenetes bejelentést tett az elhunyt magyar olimpiai bajnok gyermeke
A tornász Keleti Ágnes fia olyan dologra készül, amire kevesen számítottak.
Donnarumma könnyek között magyaráz-kodott, de aligha hisznek neki a csalódott szurkolók
Állítja, nem követeltek egy fillért sem a továbbjutás esetére.
Rendelkezett a FIFA, az iráni válogatott nem játszhat a világbajnokság során Mexikóban
Továbbra sincs tisztázva a csapat helyzete.
Kiütés Felcsúton, a Győr felmosta a padlót a Puskás Akadémiával
Az éllovas Rába-partiak sorozatban harmadik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.
Szalah után itt az újabb távozó, kilenc év után hagyja el a védő a Liverpoolt
Közel négyszáz tétmeccsen szerepelt eddig a Vörösöknél.
A magyar válogatott óriási bravúrja, az elit kapujában a történelmi franciaverés után
Tóth Amarissa és Bondár Anna sem vesztett játszmát a pénteki párharcban.
Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki
Ha van nem mindennapi sztori, akkor ez az.
Az olimpiai negyeddöntős olaszok sem jelentettek akadályt, sikerrel zárták a vb-felkészülést női hokisaink
A tornát vasárnap Franciaország ellen kezdi meg a magyar válogatott.
Hihetetlen potyagól segítette ki az egy félidőn át rosszul játszó Fradit
A kiesőjelölt DVTK ellen 45 percen át csak szenvedett a bajnoki címvédő, de a második félidőben a döbbenetes egyenlítő találat után minden megváltozott.
Csodagóllal indult a fordítás, fontos három pontot gyűjtött be hazai pályán az FTC
A második félidőre teljesen elfogyott a Diósgyőr.
Két távoli lövés döntött, már a Gironával sem bírt el a Real Madrid
Kilenc pontra növelheti előnyét az éllovas Barcelona.
Külföldön állítják: Az UEFA félreteheti Kovács Istvánt a Barca-Atléti BL-meccs miatt
Sajtóhírek szerint Kovács István nem vezet több európai kupameccset ebben a szezonban.
Bulvár
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Az e heti felmérés kormányváltó hangulatot jelez.
Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
Tartogat még meglepetést a nagyvállalkozó, aki három nappal az országgyűlési választás előtt közölte: Európa és az oroszok között választunk? Interjú.
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A rendelet szerint az épületek megengedett magassága 56 méter.
CNN: bejelentették Michael J. Fox halálát, bár ne tették volna
Bejelentették a tévében, hogy meghalt Michael J. Fox, de ezt a színész is végignézte.
Furcsa dolgot vettek észre a szavazólapon, sokan már külön készülnek emiatt a választásra
Ahogy közeledik az április 12-i dátum, a magyarországi közéletben tetőfokára hág a feszültség.
Egyre több magyar szerelteti ezt a radiátorára: brutális mértékben csökken tőle a rezsi
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését segítő pályázat februárban nyílt újra 4,1 milliárd forinttal megemelt kerettel. A nemrég lezárult második forduló eredményeként további 484 tár
Nem sokkal az ukrán zászlós művelet után újabb provokációt tervezhetett a budapesti Fidelitas
Március huszadikán, nem sokkal a Tisza Párt március 15-i ünnepségén végrehajtott ukrán hamiszászlós művelet után újabb provokációra készült a budapesti Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete.
Furcsa dolgot szúrtak ki a Hősök terén a Rendszerbontó Nagykoncert előtt, sokan csak találgatják az okát
Valami nem stimmel a Hősök terén, a koncert előtt furcsa dolgokat vettek észre.
A választások előtt nyilvánosságra hozta a kormány a költségvetés valódi helyzetét
3420,4 milliárd forintos hiánnyal zártak.
Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
Megjelentek közpénzkölteményei.
Egy gramm tartalék sincs ebből Magyarországon: megkongatták a vészharangot a szakemberek
A közel-keleti feszültségek és az energiaárak megugrása miatt jelentős drágulás indult el a magyar műtrágyapiacon is, miközben a hazai gyártók raktáraiban egyetlen egy gramm felesleges készlet sem maradt. Szakért
Itt az RTL bejelentése: minden borul a választások után
Sok fontos változás várható.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


