Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
A következő három évben is az A „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány (AHFA) feladata lesz, hogy térítésmentes szolgáltatásokkal segítse Nógrád megye civil szervezeteit.
A A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány közösségi média felülete, így számol be a rangos eseményről.
"Január 8-án, Tolnai Sándor kuratóriumi tag vette át az újabb három évre szóló megbízatást Szalay-Bobrovniczky Vince, helyettes államtitkártól.
Alapítványunk a Miniszterelnökség nyilvános pályázatán nyerte el a civil információs centrum címet a 2020-2022-es időszakra. A CIC-ek feladatát képezi többek között a civil szervezetek működésének szakmai támogatása, fenntarthatóságuk erősítése, továbbá az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatások szabályszerű felhasználásának elősegítése.
Ezúton szeretnénk megköszönni minden civil szervezetnek, önkormányzatnak, intézménynek és vállalkozásnak, amely az elmúlt évek során igénybe vette a szolgáltatásainkat. Köszönetet mondunk azoknak a szervezeteknek, önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, amelyek együttműködési szándéknyilatkozat vagy támogatói nyilatkozat aláírásával járultak hozzá a pályázatunk sikeréhez. Köszönjük a Miniszterelnökségnek a bizalmat és támogatást.
Törekedni fogunk arra, hogy a hozzánk forduló civil partnereink mindig választ találjanak kérdéseikre. A működésünk kapcsán megfogalmazott igényeket pedig mindenképp figyelembe vesszük a tanácsadási, információs, képzési szolgáltatásaink fejlesztése során.
Őszintén reméljük, hogy a következő években is sikerül megőrizni a bizalmukat és együttműködésünk eredményes lesz."
Forrás és kép : A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány facebook

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


