Ezt olvasta már?


Tovább épül a pénzügyi tudatosság hálózata a kormányhivatalokkal

Együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék és a Nógrád Megyei Kormányhivatal a lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében, a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) salgótarjáni rendezvényén.

Az ÁSZ Pénzügyi Tudatosság Projektjének legújabb területe az együttműködési háló kialakítása a megyei kormányhivatalokkal. Ennek keretében az ÁSZ tájékoztató anyagai, az online és közösségi médiaplatformokon elérhető animációs kisfilmjei a kormányhivatalok ügyféltereiben is elérhetőek lesznek, Miskolc és Debrecenben után már Salgótarjánban is. Mindez hozzájárul a kormányhivatalokban ügyeiket intéző lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítéséhez, a magyar családok pénzügyi biztonságának erősítéséhez. A salgótarjáni rendezvényen tartott előadásában Domokos László, az ÁSZ és az MPGE elnöke rámutatott:

"Szem előtt kell tartanunk, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi kutatások bebizonyították a pénzügyi tudatosság fejlesztésének szükségességét. Nem elégséges csupán az iskolások szemléletformálására hagyatkozni, szükség van a felnőtt korosztály pénzügyekhez kapcsolódó, gazdálkodási tudásának és tudatosságának fejlesztésére is. Az ÁSZ Pénzügyi Tudatosság Projektje, illetve a megyei kormányhivatalokkal megszülető együttműködési megállapodások ehhez járulnak hozzá – hangsúlyozta Domokos László a nógrádi megyeszékhelyen."

Az Állami Számvevőszék a következő hónapokban további megyei kormányhivatalokkal indít együttműködést a lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében.

 

Forrás: Állami Számvevőszék / Fotók: Nógrád Megyei Kormányhivatal/ 3100.hu /K.I.







0
0
0

0
0
0