Siketen született, most tökéletesen hall az 5 éves kislány, akit Pécsen műtöttek meg egy ritka eljárással
Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak végre a közelmúltban.
HVG
A közlemény szerint PTE KK Fül- Orr- Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján egy olyan műtétet hajtott végre az orvosi team, amelynek során egy négyéves kislánynak a világ első okos cochleáris implantátumát ültették be egy korábbi, meghibásodott hallókészülék helyett.
A beavatkozás egy komplex, műtétileg nagy kihívást jelentő eljárás volt, az ilyen műtétek pedig azért ritkák, mert nemcsak a korábbi beültetés anatómiai körülményei jelentenek kihívást az orvosok számára, hanem a pontos elektródabehelyezés és a hallóideg optimális stimulációja is.
„A beavatkozás különleges óvatosságot és odafigyelést kívánt, ám a műtét tökéletesen sikerült. Az okosimplantátummal a beteg nemcsak a hallásában érhet el javulást, hanem felnőttként is teljes életet élhet majd” – mondta Szanyi István egyetemi docens, a PTE KK Fül- Orr- Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója.
hvg.hu

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


