Rákossy Balázs: Indulnak a kis- és középvállalkozásokat segítő pályázatok, akár 1 milliárdra is lehet pályázni!
Csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, illetve a külpiacra lépésüket segítő kiemelt pályázati felhívásokra – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Az 1,5 milliárd forint keretösszegű, „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című kiemelt pályázati felhívás célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – emelte ki az államtitkár.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását – hangsúlyozta Rákossy Balázs.
Hozzátette: a program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez. A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zrt. konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani.
A kkv-k külpiacra lépését segítő, egymilliárd forint keretösszeggel megjelent kiemelt pályázati felhívás célja pedig a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása célzott, cégre szabott tanácsadással, képzéssel és egyéni felkészítéssel.
A „Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára” elnevezésű kiemelt pályázati felhívás célcsoportjába tartoznak a „GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program I. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása” című kiemelt projekt keretében azonosított hazai, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások. Továbbá azok az esetileg, vagy még nem exportáló, ugyanakkor exportképes saját termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozások, amelyek hozzáadottérték-növekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik – ismertette az államtitkár.
Erre a felhívásra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. jogosult támogatási kérelmet benyújtani – tájékoztatott az államtitkár.
mti

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


