Ezt olvasta már?


Kiemelt rendőri jelenlét szeptemberben az iskolák környékén

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben.


hirdetés

 

A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A tanévkezdéssel egyidejűleg a forgalomban részt vevő gépjárművek száma is ugrásszerűen megnő. Jellemzően a reggeli iskolakezdés idején és a délutáni időszakban az utak zsúfolttá válnak, így az autósokat érintő közlekedésbiztonsági kockázat is fokozódik.

 

A frekventált helyen található nevelési-oktatási intézmények közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintve, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános és középiskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában, reggel 7 és 8 óra között, valamint délután 13 és 14 óra között.

 

A közlekedési balesetek elkerülését segítik az alábbi tanácsaink:

 

Azon az úton kísérjük rendszeresen iskolába a gyermekünket, amelyen később egyedül jár majd!

 

Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk! A közlekedési szabályok betartásával mutassunk példát gyermekünknek!

Úgy indítsuk útra a gyermekünket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen! A rohanás figyelemzavart okozhat, mely balesetveszélyes és a közlekedésben nincs helye.

A frekventáltabb helyeken torlódások alakulhatnak ki, hosszabb menetidővel számoljunk!

A kijelölt parkolóhelyen megállva szállítsuk ki a gyereket, lehetőleg a jobb oldalon!

Többször gyakoroljuk gyermekünkkel az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben, a közlekedési szabályok gyakorlat közben rögzülnek!

A gyermekre ne az út másik oldalán várjunk, elkerülendő azt, hogy meglátva minket figyelmetlenül rohanjon át az úttesten!

Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő vagy fényvisszaverő ruhadarabot viseljen a gyermek, amelyet a közlekedés többi résztvevője kellő távolságból észlelhet!

Gyermekünkkel való közlekedéseink alkalmával életkori sajátosságainak megfelelően magyarázzuk el neki a legfontosabb közlekedési szabályokat és a jelzőtáblák jelentéseit!

Ha utasként szállítjuk gyermekünket, a passzív biztonsági eszközök használatát követeljük meg, életkori sajátosságoknak megfelelően használjuk a gyermekbiztonsági rendszereket!

 

 







0

hírek innen, onnan

Nem kezdünk ész nélkül vásárolni az év végén sem

A személyi hitelek folyósítása hathavi mélypontra jutott, ám az év első 10 hónapjában így is emelkedést mutat a statisztika a...

Kiadták a friss riasztást a meteorológusok, ezekben a vármegyékben az orrunkig sem lehet ellátni

Négy vármegyére (Somogy, Vas, Veszprém, Zala) adtak ki elsőfokú, azaz citromsárga figyelmeztetést a meteorológusok a várható sűrű köd...

Angeline Jolie ezért menekül Hollywoodból

Angelina Jolie elárulta, hogy már nem nagyon van társasági élete, sőt, igazából csak a gyermekei a barátai, és el akar költözni.

Tóth Vera testvéréről és Krausz Gáborról: nincs részrehajlás, én vagyok a békebíró

Úgy látja, amikor egy pár a szakítás mellett dönt, a családtagok valaki felé hajlanak, és ezáltal sokkal rosszabb szituáció alakulhat ki.

Nagy változás élesedett a Gmail-postafiókokban

Új levélszemét-szűrő rendszerrel bővült a Gmail, amely felülmúlja a hagyományos módszereket a nem kívánt e-mailek azonosításában...

A világ 10 valaha élt leggazdagabb nője

A hatalom és a gazdagság a történelem során leginkább a férfiak kiváltsága volt, de azért akadtak nők, akik fel tudták venni a harcot a...

Egy régi Minivel másolnák a Porsche rekordját – de sörrel

Oké, nem akarják megdönteni a magassági világcsúcsot, de azért ez is jó kalandnak ígérkezik.

Szép márványos lesz a bejgli felülete, ha így csinálod

A bejgli karácsonykor szinte kötelező, annak ellenére is, hogy sajnos nagyon könnyen elrontható. Vagy mégsem olyan bonyolult, mint eddig...

0

Sport

Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt

Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.

Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás

Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.

Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében

A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.

Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága

Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.

Szoboszlai befogta az őt leghangosabban kritizáló angol újság száját

A liverpooli lap nem spórol a dicsérettel a magyar focista szerda esti mesterműve után.

0

Bulvár

"A k*rva anyád." - Alföldi Róbert kiakadt és ráförmedt az őt megalázó oktatójára, ezért nincs jogosí...

Alföldi Róbert őszintén mesélt arról, hogy miért nincs jogosítványa, annak ellenére, hogy ő már a főiskolai évei alatt szeretett volna. Állítása szerint annyira nem jött ki az oktatójával, hogy az egyik alkalom

Óriási viccel reagált a havazásra a Magyar Közút Zrt.: kiraktak egy Havas Henrik fotót

Az egész országot megbénítja a rég nem látott nagy hó, az állami cég azonban nem vesztette el a humorérzékét.

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba

Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.

Felfoghatatlan: meghalt Andresz Kati

68 éves korában meghalt Andresz Kati színésznő, szinkronszínész, aki olyan hírességeknek kölcsönözte a hangját, mint Romy Schneider és Susan Sarandon. A színésznő halálhírét a színház.online közölte a honla

Eldőlt, mennyivel drágulnak az üzemanyagok január 1-től

A NAV oldalán megjelent legfrissebb jövedékiadó-módosítás.