Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták
Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Az elnök kifejtette, a tavaly júliusi induláskor körülbelül tízezer igényre számítottak, ehhez képest húszezernél is több érkezett a Magyar Államkincstárhoz.
A nagy érdeklődés miatt a kérelmek elbírálása elhúzódott, így az autók szállítási határideje is kitolódott - fűzte hozzá. Több mint 10 ezer átadást idén - vélhetően az év első felében - tudnak csak teljesíteni, ennyi "húzódott át" tavalyról.
Elmondta azt is, összességében 54 féle modell közül választhattak az emberek, ezek 70 százalékának 4,5 és 7 millió forint között van az ára.
"Ennek köszönhetően - elmondhatjuk -, hogy a 2,5 millió forintos állami támogatás sok esetben fél- vagy egymillió forinttal is többet jelentett, mert a kedvezmények, a speciális ajánlat ezt adta a családoknak" - jelentette ki az elnök.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


