Így készítsük fel a babakocsit a melegebb napokra
A kisgyermekes családokban az egyik legtöbbször használt holmi a babakocsi. A járgányunk két-háromhetes korától kezdve évekig lesz hű társa a gyermekünknek. Épp ezért, ha szeretnénk megőrizni a babakocsink állapotát és higiéniáját, jó, ha beszerzünk néhány textil kiegészítőt. Annál is inkább, mert a kocsik sokszor öröklődnek, vagy eladásra szánjuk őket.
Természetesen az állagmegóvás mellett a baba kényelme sem elhanyagolható kérdés, ha kocsiról van szó. Minden évszakban másképp kell gondoskodnunk arról, hogy gyermekünk komfortosan érezze magát séta közben. Tekintsük hát át, hogy a hirtelen ránk törő meleg napokon hogyan célszerű felszerelni a babakocsinkat.
A babakocsibetét aranyat ér
Igaz ugyan, hogy a babakocsi kerekei azok, amelyek a talajjal folyamatosan érintkeznek. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a járgány belseje kisebb igénybevételnek lenne kitéve. Séta közben a gyerekek gyakran esznek, isznak, így elkerülhetetlen a babakocsi szövetének szennyeződése. A Babaágynemű bolt webáruháznál kapható babakocsibetéteket könnyedén rögzíthetjük a babakocsira, amely így kap egy védőréteget.
A bambuszból készült babakocsibetétek ráadásul speciális tulajdonságokkal rendelkeznek. Kiválóan szívják magukba és vezetik el a nedvességet. Így azoknak a kicsiknek is kényelmet biztosítanak, akik hajlamosabbak az izzadásra. Egy-egy melegebb tavaszi vagy forró nyári séta alatt sokkal jobb érzés a picik számára a bambusz érintése. Arról nem beszélve, hogy így a babakocsinkat is megkíméljük a kistesó vagy az új tulajdonosa számára.
Egy vékony babakocsi-takaró mindig jól jön
A babatakarókból, legyen szó otthoni használatról vagy babakocsis sétákról, soha nem elég. Egy takaró jut az autóba, egy a kiságyba, egy a pelenkázótáskába. A babakocsi-takarók különlegessége, hogy stabilabban elhelyezhetőek az ülésben, a kocsi pántjainak segítségével. Így még az aktívabb babák sem tudják kimozogni maguk alól a takarót.
S igaz ugyan, hogy a melegebb napokon nincs szükség vastag takaróra. Azonban vannak fázósabb babák, akiknek ekkor is jólesik egy vékony plusz réteg. Arról nem beszélve, hogy az időjárás szeszélyes is lehet. Ha pedig napsütésben sétálunk, az UV-fény ellen is hatékony védelmet nyújtanak a babatakarók. Kánikulában a bambusz vagy len különösen praktikus.
Praktikus babakocsitáska a mindennapi sétához
A kisgyerekes szülők jól tudják, hogy a gyerekek körül számos váratlan helyzet fordulhat elő. Pelenkacserére van szükség a legképtelenebb helyzetekben, kínzó éhség egy órával az ebéd után, vagy épp gyötrő szomjúság a játszótér közepén.
Ha azonban van egy jól összeállított babakocsitáskánk, felkészülhetünk ezekre a szituációkra.
Számos modell ráadásul nem csupán pelenkázótáskaként funkcionálhat; megjelenésüknek köszönhetően női táskaként is csodásan mutatnak. Ha gyermekünk babakocsiját minőségi kiegészítőkkel látjuk el, kényelmessé tesszük, és megőrizzük értékét.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


