Idén is rangsorolja a legjelentősebb magyar cégeket a Figyelő
Idén is rangsorolja a leggyorsabban növekvő és a legnagyobb magyar cégeket a Figyelő - derül ki az üzleti hetilap közleményéből.
Az összesítést a Bisnode tanácsadó adataiból állították össze. Ezek alapján a 200 legnagyobb magyarországi vállalkozás tavalyi forgalma meghaladta a 42 ezer milliárd forintot, bevételnövekedésük a 8 százalékot. Árbevételarányos adózott eredményük és foglalkoztatottjaik száma 5 százalékkal bővült. A majdnem 460 ezer alkalmazottra fejenként az előző évinél 8 millió forinttal magasabb, 92 millió forint árbevétel jut átlagosan.
A Figyelő szerint a 200-as rangsorba jutott cégek háromnegyedének nőtt a bevétele tavalyhoz képest. A legjelentősebb forgalmat, több mint 5 ezer milliárd forintot megint a Mol érte el, míg a lista idei utolsó helyezettjének árbevétele 51,3 milliárd forint, vagyis csaknem 8 százalékkal magasabb a tavalyi bekerülési határnál.
Az első tízben csak egy csere volt, árbevétel alapján a Magyar Telekom jutott be, és a GE Magyarország esett ki. A teljes listán ugyanakkor - mint írták - 36 új név szerepel, és akad köztük újonnan alapított társaság is.
A Figyelő TOP200 Magyarország jövő héten jelenik meg - olvasható a közleményben.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


