Húszmillió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak az állattenyésztők
Egy bő hónapjuk van az állattartóknak felkészülni a versenyképességüket javító, a környezetvédelmi szempontokat fokozottabban érvényesítő, illetve jövedelembiztonságuk növelését támogató pályázatra.
. A „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című felhívásra várhatóan április 24-től adhatják be kérelmeiket.
A kiírási feltételeknek eleget tevő pályázók - mezőgazdasági termelők,mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők - maximum 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, a rendelkezésre álló forrás erejéig. A sertés- és baromfitartók számára elkülönített keretösszeg 1-1 milliárd forint, így a támogatott projektek várható száma eléri majd 200 – 250et.
Támogatható tevékenységek:
A járványvédelemhez kapcsolódó építéssel járó tevékenységek: Állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása, pl. telepi hullatároló kialakítása és korszerűsítése, kéz- és lábfertőtlenítő kialakítása a beléptetéshez, telepi fertőtlenítőkapu telepítése; kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése, kerékfertőtlenítő medence kialakítása, korszerűsítése, állatrakodó kialakítása a kerítés vonalában.
Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése: Állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése, például telepi hullaégető, fertőtlenítő permetezők, nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés, seprőgép (fertőtlenítő fúvókákkal, szivattyúval), mosórobot,madárháló beszerzése.
Továbbá pályázni lehet még a telepi takarmánytárolás, és kezelés korszerűsítésére. Ilyennek számít például a fix takarmánybehordó vonal kiépítése a kerítés vonalától az istállóig, takarmánykeverő épület kialakítása, fejlesztése, a telepi takarmány higienizáló, mobil telepi takarmánykiosztó, takarmányszállító kocsi beszerzése.
A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan: 2020. április 24. naptól lesz lehetőség.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 20 millió forint.
A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
A támogatásról bővebben itt olvashat.
forrás: magyarmezogazdasag.hu

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


