Havi 30 ezer forintból élnek emberek a legszegényebb magyar falvakban
6,5 millió forint a vásárlóerő-különbség az ország legszegényebb, és leggazdagabb települései között.
A GKI szerint a legszegényebb településeken az egy főre jutó jövedelem évente 310 és 350 ezer forint közötti, míg a leggazdagabb településeken ez a szám 7-7 és fél millió forint.
Az egyik legszegényebb magyar faluban, a Baranya megyei Drávapiskiben járt az ATV Híradó. A község népessége a január elejégi adatok szerint 73 fő, a legtöbben közmunkából keresik meg a napi betevőt.
“Egyedül nevelem a gyerekeimet, kettőt, egy fiút, meg egy kislányt, és az a helyzet, hogy olyan havi, körülbelül hatvanból jövök ki, de abba is belejön a végrehajtó, és kapok 29 ezer forintot. Ebből élek meg” – mesélte a drávapiski Varga János.
Hasonlóan szegény település még 837 van az országban. A legrosszabb a helyzet Tornanádaskán, Csenyétén, Gadnán és Bódvalenkén. A szakértő elmondta, a legszegényebb falvakban segélyekből, támogatásokból élnek az emberek. Olyanokból, mint például a gyes, vagy a családi pótlék, amik 10 éve nem változtak. Ráadásul ezekben a régióban a jövedelmek nagy része közmunkából van.
A felmérés szerint, ahol a leggazdagabbak élnek, nem nagy települések. “Ha például valaki kimegy Felcsút – azért mondom példaként, mert nagyon jól mutatja a jövedelmeknek az eloszlását -, nem egy gazdag település képe bontakozik ki. Ennek részben az az oka, hogy az egy főre jutó jövedelembe beleszámítjuk a tőkejövedelmeket is, a tőke jövedelem pedig jellemzően árfolyamnyereségből vagy osztalékból származik, és Felcsúton vannak olyan gazdag emberek, akiknek magas az osztalék jövedelme, ami felhúzza ezért a településnek az átlagát” – magyarázta Molnár László, a GKI vezérigazgatója.
A leggazdagabb települések között van tehát, Felcsút, Somogycsicsó, Arnót, Telki, Budajenő, Remeteszőlős, és Üröm is. Itt a legtöbb eladó ingatlan ára 100 millió forint fölött van.
forrás: naphire.hu

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


