Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében: a csúcshőmérséklet a legmelegebb órákban 10-15 Celsius-fok körül alakul, reggelente azonban mínusz 4 és plusz 4 fok közi értékek várhatók - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a kezdeti, szinte zavartalan napsütést követően késő délelőttől északkelet felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, de elsősorban a Dunántúl délnyugati harmadán, felén egészen estig derült maradhat az ég. Csapadék ekkor sem valószínű. A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad, inkább csak az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések az akkor északira, északnyugatira forduló szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul, de északkeleten ennél alacsonyabb értékek is lehetnek.
Kedden az éjjel helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnését követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, inkább csak a Kisalföldön élénkülhet meg a délkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 4, kora délután 9-13 fok között alakul.
Szerdán az éjszaka helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnése után fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható, kora délutánra 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökre virradóra helyenként párásság, köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, ezek megszűnését követően többnyire derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a maximum 10-15 fok között alakul.
Pénteken az éjszaka képződő párásság, köd, valamint rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, ezt követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A Kisalföldön helyenként megélénkül a déli szél. A hajnali mínusz 4 és plusz fokról 10-15 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombatra virradóra párásság, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, illetve terjeszkedhet, megszűnésüket követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a csúcsérték 10-14 fok között valószínű.
Vasárnap az éjszaka képződő párásság, köd, rétegfelhőzet feloszlását jellemzően derült, napos idő követi. Csapadék nem várható, a légmozgás is jobbára mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4, míg délután 9-14 fokra lehet számítani.
hírek innen, onnan
5+1 trükk, amivel romantikussá varázsolhatod a tavaszt a pénztárcád kiürítése nélkül
A tavasz igazi romantikus pillanatokat kínál, amelyekhez nem szükséges drága programokat szervezni. Fedezd fel, hogyan teheted különlegessé...
Minden megpróbált, de hiába: megvan az Exatlon kiesője
Kétszer kellett ellene medált használni a párbajon, annyira nem adta könnyen magát!
25 forinttal esik a dízel ára szombattól a kutakon
Jelentős árcsökkenés érkezik a hazai benzinkutakra: a dízel ára 25, a benzin ára 9 forinttal mérséklődik szombattól. Aki nem védett...
Ezt nézd a csomagolás hátulján, és azonnal kiderül, melyik sajt silány minőségű
Első ránézésre úgy néz ki, mint egy klasszikus szeletelt sajt: szép színű, sima, ráadásul a neve alapján is úgy sejtjük, valódi,...
Izzadás: mikor normális, és mikor jelezhet betegséget?
Az izzadás a szervezet természetes szabályozó folyamata, amely fontos szerepet játszik a hőháztartás fenntartásában. Az is normális,...
A testmagasságod nem csak a géneken múlik – ez is beleszól
Sokan azt hiszik, hogy a magasságunk már születéskor eldől – pedig van egy tényező, ami még évekig formálhatja.
Ötvenhat éves sérült túrázót mentettek a föld mélyéből
A Mátyás-hegyi-barlangban történt a baleset.
Horror a török plasztikai sebészeteken: rengeteg magyar jár oda olcsón műttetni, de ezzel senki se számol
Törökország mára a plasztikai sebészeti turizmus egyik globális központjává vált.
Napos, de fejfájós idő várható ma - a frontérzékenyek még nem lélegezhetnek fel
Bár a naptár szerint már benne járunk a tavaszban, az időjárás még tartogat számunkra néhány „télies” meglepetést. Szombaton egy...
Hatalmas boldogság: megszületett Novák Heni második gyermeke.
Hatalmas boldogság! Megszületett Novák Heni második kislánya. A Jóban Roszban egykori színésznője néhány napja adott életet Kianának,...
Csepregi Éva otthona szobáról szobára: lenyűgöző helyen él az énekesnő
Csepregi Éva büszkén mutatta meg szobáról szobára szentendrei otthonát.
Marad vagy mindent borít? 5 forgatókönyv Verstappen jövőjéről, miután bizalmasa is elhagyja a süllyedő Red Bullt
Versenymérnöke távozása csak tovább fokozta a bizonytalanságot Max Verstappen amúgy sem biztos F1-es jövője körül, jelenleg több...
Sport
Döbbenetes bejelentést tett az elhunyt magyar olimpiai bajnok gyermeke
A tornász Keleti Ágnes fia olyan dologra készül, amire kevesen számítottak.
Donnarumma könnyek között magyaráz-kodott, de aligha hisznek neki a csalódott szurkolók
Állítja, nem követeltek egy fillért sem a továbbjutás esetére.
Kerkez egyetlen szóval búcsúzott a liverpooli legendától, aki a nehéz időkben is mellette volt
A nyáron távozó Andy Robertson Kerkez Milos mellett már csak elvétve kapott lehetőséget a mostani idényben.
Rendelkezett a FIFA, az iráni válogatott nem játszhat a világbajnokság során Mexikóban
Továbbra sincs tisztázva a csapat helyzete.
Szalah után itt az újabb távozó, kilenc év után hagyja el a védő a Liverpoolt
Közel négyszáz tétmeccsen szerepelt eddig a Vörösöknél.
Kiütés Felcsúton, a Győr felmosta a padlót a Puskás Akadémiával
Az éllovas Rába-partiak sorozatban harmadik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.
A magyar válogatott óriási bravúrja, az elit kapujában a történelmi franciaverés után
Tóth Amarissa és Bondár Anna sem vesztett játszmát a pénteki párharcban.
Az olimpiai negyeddöntős olaszok sem jelentettek akadályt, sikerrel zárták a vb-felkészülést női hokisaink
A tornát vasárnap Franciaország ellen kezdi meg a magyar válogatott.
Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki
Ha van nem mindennapi sztori, akkor ez az.
Hihetetlen potyagól segítette ki az egy félidőn át rosszul játszó Fradit
A kiesőjelölt DVTK ellen 45 percen át csak szenvedett a bajnoki címvédő, de a második félidőben a döbbenetes egyenlítő találat után minden megváltozott.
Csodagóllal indult a fordítás, fontos három pontot gyűjtött be hazai pályán az FTC
A második félidőre teljesen elfogyott a Diósgyőr.
Két távoli lövés döntött, már a Gironával sem bírt el a Real Madrid
Kilenc pontra növelheti előnyét az éllovas Barcelona.
Bulvár
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Az e heti felmérés kormányváltó hangulatot jelez.
Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
Tartogat még meglepetést a nagyvállalkozó, aki három nappal az országgyűlési választás előtt közölte: Európa és az oroszok között választunk? Interjú.
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A rendelet szerint az épületek megengedett magassága 56 méter.
CNN: bejelentették Michael J. Fox halálát, bár ne tették volna
Bejelentették a tévében, hogy meghalt Michael J. Fox, de ezt a színész is végignézte.
Furcsa dolgot vettek észre a szavazólapon, sokan már külön készülnek emiatt a választásra
Ahogy közeledik az április 12-i dátum, a magyarországi közéletben tetőfokára hág a feszültség.
Egyre több magyar szerelteti ezt a radiátorára: brutális mértékben csökken tőle a rezsi
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését segítő pályázat februárban nyílt újra 4,1 milliárd forinttal megemelt kerettel. A nemrég lezárult második forduló eredményeként további 484 tár
Nem sokkal az ukrán zászlós művelet után újabb provokációt tervezhetett a budapesti Fidelitas
Március huszadikán, nem sokkal a Tisza Párt március 15-i ünnepségén végrehajtott ukrán hamiszászlós művelet után újabb provokációra készült a budapesti Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete.
Furcsa dolgot szúrtak ki a Hősök terén a Rendszerbontó Nagykoncert előtt, sokan csak találgatják az okát
Valami nem stimmel a Hősök terén, a koncert előtt furcsa dolgokat vettek észre.
A választások előtt nyilvánosságra hozta a kormány a költségvetés valódi helyzetét
3420,4 milliárd forintos hiánnyal zártak.
Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
Megjelentek közpénzkölteményei.
Egy gramm tartalék sincs ebből Magyarországon: megkongatták a vészharangot a szakemberek
A közel-keleti feszültségek és az energiaárak megugrása miatt jelentős drágulás indult el a magyar műtrágyapiacon is, miközben a hazai gyártók raktáraiban egyetlen egy gramm felesleges készlet sem maradt. Szakért
Itt az RTL bejelentése: minden borul a választások után
Sok fontos változás várható.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


