Csaknem 750 milliós beruházással fejlesztette kapacitását az észak-baranyai Caadex Kft.
Csaknem 750 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból fejlesztette termelési kapacitását az acélszerkezet-gyártással, fémmegmunkálással foglalkozó mindszentgodisai Caadex Kft. - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
Az 1994-ben alapított, magyar családi tulajdonú, 145 embert foglalkoztató cég közleményében ismertette, hogy a társaság mindszentgodisai és kaposszekcsői telephelyein megvalósuló fejlesztéssel négy új gyártógépet szereztek be.
A fejlesztéssel a termékeinek mintegy 80 százalékát külföldön - például Svájcban, Németországban, Franciaországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban - értékesítő vállalt exportképessége tovább javulhat. Az eszközbeszerzést a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 373 millió forinttal támogatta.
Szanyi Gábor ügyvezető az MTI kérdésére elmondta, hogy 2016-ban 1,5 milliárd, tavaly 1,7 milliárd forint árbevételt értek el. Adózott eredményük tavalyelőtt 132 millió, 2017-ban pedig 123 millió forint volt.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


