Ezt olvasta már?

0

Az FBI segítségével fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét az Egyesült Államokban

A Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban - hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a borsodi vármegyeszékhelyen.


hirdetés

 

Ismeretlenek tavaly január 23-án este behatoltak egy miskolci ingatlanba, arcukat símaszkkal fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy "rendőrség, házkutatás". Amikor bejutottak a házba, az ott lévő embert a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd a fürdőszobába zárták. Ezután átkutatták az ingatlant és 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.

Az egyik feltételezett elkövetőt néhány nappal az eset után elfogták és letartóztatták. A férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Bodnár Gábor alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a rablás után rövid időn belül azonosították a két férfit, és egyiküket sikerült elfogni, azonban a társa elmenekült, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője elmondta: az FBI huszonhárom éve üzemeltet a Nemzeti Nyomozó Irodán belül közös nyomozóegységet, amelynek fő feladata a szervezett bűnözés elleni harc, egyik fontos területe pedig a körözött személyek felkutatása.

Miután a miskolci rendőröktől megkapták az arra utaló információkat, hogy a körözött személy feltehetőleg az Egyesült Államokba menekült, felvették a kapcsolatot az FBI Magyarországra delegált attaséjával; a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve sikerült elfogni a körözött személyt.

Az elfogás részleteiről és a hazaszállításról Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja beszélt. Tavaly októberben kaptak információt arról, hogy a miskolci rablás miatt körözött személy Amerikában tartózkodhat. Megállapították, hogy valóban belépett az Egyesült Államok területére tavaly márciusban; októberben kiderült, hogy a férfi átlépte a vízumában meghatározott határidőt. A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot és Budapestről együttműködve New York-i kollégáikkal azonosítani tudták személyazonosságát, meghatározták a címét is és decemberben elfogták.

Lance Rollins közölte, a körözött férfi az elfogása után beleegyezett abba, hogy rendőri kíséret mellett elhagyja az Amerikai Egyesült Államokat, mivel ellenkező esetben a bevándorlási szabályok megsértése miatt ott is eljárás indult volna ellene; február végén került Magyarországra.

Bodnár Gábor elmondta, hogy a férfit Miskolcra szállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Kezdeményezték letartóztatását a Miskolci Törvényszéken, amit a bíróság el is rendelt, így a férfi jelenleg is letartóztatásban van.

 

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Figyelmeztetnek a magyar mentősök: a szeretteid életét kockáztatod, ha ezekre a hírességekre hallgatsz

Azzal természetesen nincsen semmi baj, ha orvosi sorozatokat, vagy akciófilmeket nézünk, de ha ezekből vesszük az alapokat egy...

Magyar szurkolókra támadtak huligánok Kölnben, több embert letartóztatott a rendőrség

Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Eb alatt Kölnben és Stuttgartban is.

Külképviseleti szavazatok: Elképesztő Magyar Péterék előnye

Megszámlálta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az európai parlamenti (EP-) választáson magyar külképviseleteken leadott szavazatokat.

"Atombomba"- Kárpáti Rebeka bikinis fotója robbant az Instán

Kárpáti Rebeka bikiniben pózolt az Instagramon. A kommentelők megőrülnek az alakjáért.

Az első pápa, aki résztvesz a G7 csúcson

A Vatikán közlése szerint Ferenc pápa várhatóan többek között az Egyesült Államok, Ukrajna, Franciaország és India vezetőivel is...

Mi van, ha csak kicsit veszít a bebetonozott kormánypárt? - a dél-afrikai választások tanulságai

Dél-Afrikában az évtizedek óta többséggel kormányzó ANC elvesztette parlamenti többségét a május 29-ei választásokon. Mit tanulhatunk...

Donald Trump Jr. Budapesten: Magyarország sokak szerint Európa egyik utolsó reménye

Magyarországot és Orbán Viktor miniszterelnököt is méltatta a Budapestre látogató ifjabb Donald Trump, a volt elnök fia, aki szerint...

Hétvégén újra beköszönt a 30 fok

A hétvégén visszatér a nyári idő, sok napsütéssel és szombattól melegedéssel; vasárnap akár 25-30 Celsius-fok közötti hőmérséklet...

Devizapiac: gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

BÉT: az elemző szerint a nemzetközi hangulat miatt volt esés a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,85 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 70 022,97 ponton zárt csütörtökön.

Ismét nagyon hangosan csengett a kassza Mészáros Lőrincnél

Ezúttal a Keszthelyi Erikkel fele-fele arányban birtokolt Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.-ből vett ki osztalékként 3 milliárdot a...

Liptai Claudia lányának perzselő bikinis képeitől biztosan tátva marad a szád

Liptai Claudia lánya nehéz szakmát választott, mivel fiatalkorában eldöntötte, hogy modell szeretne lenni. Annyi biztos, hogy az adottságai...

Sport

Szörnyű hírt kapott az Eb előtt a kapitány: ismét rákos a felesége

Ronald Koeman neje bízik benne, hogy a holland válogatott férje vezetésével messzire jut az Európa-bajnokságon.

A németek is elámultak a magyar válogatott edzésén látottaktól

Mint kiderült, egy mobiltelefon szenvedte el a legnagyobb sérülést.

Mourinho elmondta, ki nyeri az Eb-t és kié lesz az Aranylabda

Az Európa-bajnokságnál hazabeszélt Mourinho, az Aranylabdánál pedig a jelenlegi legnagyobb favoritot nevezte meg.

Micsoda hír: sztárcsapathoz igazolt a Ferencváros alapembere

A magyar bajnokság elmúlt idényének legjobb játékosa a világ egyik legjobb női labdarúgócsapatába igazolt.

Eljött a nagy nap, férjhez ment a Fradi korábbi kézilabdázója - fotókkal

A német átlövőnek és párjának a múlt héten volt az esküvője.

Magyar aranyérem az úszó-Eb-n

A 20 éves Betlehem Dávid felnőtt pályafutása legjobb eredményét érte el.

Eldőlt a magyar válogatott csapatkapitányának sorsa

Csiszár Henrietta, a magyar női válogatott csapatkapitánya szerződést hosszabbított az Internazionale együttesével – jelezte az MTI. A milánói klub honlapja […] A Eldőlt a magyar válogatott csapatkapitányának so

„Sokan lebecsülik őket…” - a svájciak sztárja óva int a magyarok elleni meccstől

Xherdan Shaqiri nehéz meccsre számít a mieink ellen, de bízik saját csapata erősségeiben.

Senki nem ússza meg szárazon: mindenki nyomkövetőt kap, aki a Balatonra merészkedik

Több mint 500 hajót várnak Balatonfüredre az 56. Kékszalagra.

Jürgen Klopp mégsem megy szabadságra?

Ausztriában meglehetősen vad spekuláció kapott lábra

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

Megvan a Ferencváros új vezetőedzője – részletek

Cikkünk Frissül! Ahogy arra számítani lehetett, Pascal Jansen lett a Ferencváros új vezetőedzője. Az 51 éves holland szakember legutóbb az […] A Megvan a Ferencváros új vezetőedzője – részletek bejegyzés elősz

0

Bulvár

Karácsony Gergely dühösen reagált a szavazatok újraszámolása után

Karácsony Gergely érezhetően dühösen reagált azt követően, hogy bejelentették, az NVB elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.

Dél-Koreában Magyarország volt a téma tévében, nem akármit mutattak be

Ez a riportfilm ment le Magyarországról Dél-koreában a tévében.

150 ezer forintos bírságot kockáztatsz, ha ezt nem teszed ki a házadra

Van olyan település, ahol a kötelezettség elmulasztása ennél is magasabb, 500 ezer forintos bírság kiszabásával járhat.

Reggel 5:30-kor hallott csippanást az anyuka: amit a 3 éves fia tett, letaglózta - Videó

Nem az ébresztőóra adta ki a hangot, így a kétgyremekes anyuka azonnal kiugrott az ágyból, hogy utána nézzen, mi történik. Néhány pillanattal később döbbenten vette tudomásul, mit tett a fia.

Gyalázatos csalást gyanít a politikus, a rendőrségen tett feljelentést

Nemcsak Budapesten, Győrben is a szavazatok újraszámlálása jöhet, miután az októberben leköszönő kormánypárti polgármester bejelentette: kezdeményezni fogja a voksok ismételt átszámolását. A város leendő polg

A stressz az alábbi testrészeidben halmozódik fel

Ha az alábbi területeken gyakran észlelsz fájdalmat, és orvosilag nincs bajod, akkor szinte biztos, hogy a stressz áll a háttérben.

Szavak, amelyek demenciára utalnak már évekkel a diagnózis előtt

Kevesebbet beszél, de több elvont főnevet használ, akinél várható az agyi leépülés – derítette ki egy friss szingapúri kutatás.

Magyar nevet adott újszülött gyermekének az amerikai sorozatsztár, rögtön rázúdult a népharag

A Glee című tévésorozat sztárja három tagból álló nevet választott a csöppség számára, a kommentelők azonban nem voltak maradéktalanul elégedettek a döntésével.

Óriási közúti razzia indul. Mutatjuk, mire utaznak a rendőrök

A Magyar Rendőrség június 17. és 23. között az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (Roadpol) éves ellenőrzési terve alapján országos akciót tart. Az egyenruhások ebben az idősz

Ítéletet hirdetett az Emberi Jogok Európai Bírósága Karsai Dániel ügyében

Karsai Dániel tavaly szeptember végén a Facebook-oldalán tudatta, hogy egy évvel korábban gyógyíthatlan ALS-t diagnosztizáltak nála, és egyúttal

blogmorzsák

A világ legkisebb országai

Lehetséges felfedezni egy országot mindössze egy nap alatt?

2 tucat autós kütyü a Banggood nyári vásárában

Ha beüt a baj, ezek a kütyük kihúzhatnak belőle.

Olcsó nyomatékszenzoros bevásárló bringa - Engwe P1 teszt

Az Engwe P1 a klasszikus dizájn mögött meglepő hardvert rejteget.