Átlagosan 2,9 milliót keresnek a magyar focisták
Egy év alatt 82 millió eurót, vagyis 29 milliárd forintot költöttek bérekre az első osztályú magyar fociklubok, írja az Mfor az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jelentése alapján.
Vagyis a 2020/2021-es szezonban átlagosan bruttó 2,9 millió forintot kerestek a focisták.Az Mfor becslései szerint ez azóta négymillió forintra nőhetett, mivel az új szezonban szűkültek a játékoskeretek, és semmi sem utal arra, hogy megvágták volna a bérköltségeket. A klubok és egyes focisták keresete között persze óriási különbségek lehetnek.
Egy év alatt 17 százalékkal nőtt a teljes bérköltség, amit csak a németek tudtak felülmúlni 18 százalékkal. Persze a magyar bérszint eleve alacsonyabb, így könnyebb nagy százalékos változást produkálni.
Teljes bérköltség szempontjából a magyar bajnokság a 19. helyen áll az európai rangsorban, megelőzve Norvégiát. Ez két hellyel jobb a 2018-19-esnél (tavaly nem közöltek ilyen adatot).
444.hu

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


