A horvát kormány lefoglalt három, orosz oligarchához köthető luxusjachtot
A horvát kormány lefoglalt három luxusjachtot a fiumei és a közép-horvátországi betinai és skradini kikötőben - jelentette a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. Horvátország először blokkolta a vagyonát olyan orosz milliárdosoknak, akik az Európai Unió szankciós listáján szerepelnek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt.
A fiumei kikötőben tartózkodó Royal Romance nevű luxusjacht értéke 180 millió dollár, és a lap szerint Viktor Medvedcsuk, ismert ukrán üzletemberé, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként tartanak számon. A másik két hajó tulajdonosáról nincsenek információk.
Egy szlavón bródi (Slavonki Brod) cég számláját is zárolták a hatóságok. A Djuru Djakovic termoenergetikai létesítmény Kft. tulajdonosa, Alekszej Mordasov, az egyik leggazdagabb orosz - írta a lap.
Hozzátette: megbízható források szerint Zágráb még három hajót tervez lefoglalni, valamint további hat orosz érdekeltségű vállalat számláját zárolni.
A lap tudomása szerint a pénzügyminisztérium próbál Brüsszellel egyeztetni arról, hogy a Horvátországban tevékenykedő, orosz érdekeltségű vagy tulajdonú cégek hogyan tudnának tovább működni.
"A szankciók célja nem az, hogy megszűnjön az vállalkozás, amely nem kapcsolódik közvetlenül az orosz tulajdonoshoz, hanem, hogy számára elérhetetlenné tegyék a gazdasági erőforrások, illetve a magántulajdon használatát" - mondta egy meg nem nevezett horvát forrás a lapnak.
MTI

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


