Ezt olvasta már?


5+1 klasszikus Maserati, amit a Festetics Concours d’Elegance-on megtekinthetsz!

Rendkívüli modellekkel várja az érdeklődőket a veterán autókiállítás

Különleges rendezvény várja az ősz első hétvégéjén a Keszthelyre látogatókat: a második alkalommal megrendezése kerülő Festetics Concours d’Elegance.


hirdetés

Különleges rendezvény várja az ősz első hétvégéjén a Keszthelyre látogatókat: a második alkalommal megrendezése kerülő Festetics Concours d’Elegance veterán autó szépségversenyen ritka motorkerékpár, hotrod-ok, 1950 előtt, illetve az 50-es és 60-as évek között gyártott veterán gépjárművek is megtekinthetők lesznek. A remek családi programnak ígérkező, ingyenes kiállításon az olasz luxusautó-márka, a Maserati klasszikus modelljeivel is találkozhatnak az érdeklődők.

Szeptember 2-3-án a veterán járműveké a főszerep Keszthelyen: a Festetics Concours d’Elegance-ra kilátogatókat igazi járműcsodák várják majd. A klasszikus különlegességeket felvonultató seregszemlén, melynek az egyedülálló szépségű Festetics-kastély udvara ad otthont, a tulajdonosok idén három kategóriába nevezhetik jármű-különlegességeiket. A többtagú szakmai zsűri a motorkerékpárok, az 1950 előtt gyártott, valamint az 1950-1960 között szerelt autók csoportjaiban osztja majd ki díjait.

A Festetics Concours d’Elegance-on már tavaly is igazi különlegességek képviseltették magukat: a 2022-es esemény Best of Show díját egy Siddeley Special 6 nyerte el, a közönségdíjat egy Jaguár XK 140 érdemelte ki. Az idei indulók között szerepel egy több mint 100 éves, 1922-es Citroën-modell is. A veterán szépségversenyre benevezett jármű-kuriózumok mellett kiállított egyedi modelleket is megcsodálhatnak az érdeklődők. A rendezvényen szereplő 1936-os Talbot Lago versenyautó egyedülálló az egész világon, egy 1914-es Ford T-Modell pedig a tavalyi verseny legidősebb résztvevője volt.

Klasszikus és modern Maseratik is várják az érdeklődőket

A Festetics Concours d’Elegance egyetlen autós támogatója a Maserati Wallis Motor. Az olasz luxusautó kizárólagos hazai forgalmazója külön „Maserati-szigeten” állítja ki a márka aktuális, legújabb modelljeit, amik mellett a látogatók klasszikus Maseratikat is megcsodálhatnak. Mutatjuk is, többek között mely modellekkel találkozhatnak a résztvevők!

1. Mistral 3700 Coupé

Különösen ritka típus, melyből a világon mindössze 948 db-ot gyártottak, 1963 és 1970 között. A modell soros, hathengeres 3485 köbcentis motorjának teljesítménye 235 lóerő; a karosszériát Pietro Frua olasz designmester tervezte. Magyarországon jelenleg a keszthelyi autókiállításon is résztvevő példány az egyetlen.

2. Biturbo Spyder

A Maserati az 1960-as évektől hosszú ideig nem gyártott cabriót, a Carozzeria Zagato által tervezett Spyder volt a visszatérés. A rendezvényen egy 1986-os gyártmányú, 2,5 literes V6 biturbo motorral és automata váltóval szerelt példány képviselteti magát. A könnyű, 1080 kg-os autó 192 lóerős teljesítményével 215 km/h-s maximális sebességre volt képes.

3. Quattroporte IV

A kiállításon részt vevő darab a modelltípus utolsó 50 darabjának egyik példánya. Ezek a japán Maserati-kereskedő, a Cornes&CO. megrendelésére készültek, jellegzetességük, hogy kizárólag ezek C-oszlopán van Maserati-jelvény. Második magyar tulajdonosához Japánból Hollandián keresztül került az autó. 1999-es gyártású, 2,8 literes motorral szerelt. 284 lóerős, 100 km/h-ra 5,9 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 260 km/h.

4. Quattroporte V

A modell folytatta a „négyajtós” (Quattroporte) luxus imázsát. Az ötödik széria elődei az olasz maffia kedvenc járművei voltak (főleg fekete színben). A Quattroporte kivételesen nagy, 3 méteres tengelytávja elsősorban azért volt lehetséges, mert a motor elég hátra került, míg az elektronikus automata váltó a differenciállal együtt a hátsó tengely elé épült, így kivételesen jó súlyelosztást értek el. A 4,7 literes motor V8-as szívó rendszerű, 431 lóerőt teljesít és a több mint 5 méter hosszú autót 5,2 másodperc alatt gyorsítja 100-ra. Végsebessége 285 km/h. A keszthelyi rendezvényen 2009-es gyártmány lesz megtekinthető.

5. Shamal

A modell gyártása 1989-ben kezdődött meg, 2 év alatt összesen 369 darab készült a Gandini karosszériás, 3,2 literes, két turbómotoros autóból. A motor V8-as, hagyományosan 90 fokos, négy vezérműtengelyes, hengerenkénti négy szelepes. 6000-es fordulaton 326 lóerőt, 0-ról 100-ra 5,4 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 260 km/h. A nagy teljesítmény, a rövid tengelytáv, illetve az ABS és egyéb vezetéstámogató elektronikák hiánya miatt gyakorlott vezetőnek ajánlott.

 

Felkeltettük érdeklődésedet?

Látogass ki a Festetics Concours d’Elegance-ra Te is szeptember 2-3-án.

A részletes program a rendezvény weboldalán érhető el.

***







0

hírek innen, onnan

Legendás, öreg Ikarus buszokat indít a közlekedési múzeum Budapesten télen

Az oldtimereket eltenni szokás télire, a múzeum viszont épp akkor küldi utcára őket.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony...

Szörnyű hír érkezett: Elesett a harcokban a volt izraeli vezérkari főnök fia

A palesztin többségű Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban elesett csütörtökön Gal Meir Ejzenkot, Gadi Ejzenkot volt izraeli...

Farkas Sándor: a kormány az agrárpolitikában is odafigyel a külhoni magyarságra

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese üdvözölte, hogy a falugazdászokon keresztül élő kapcsolat alakult ki a külhoni...

Három rendkívüli napjuk lesz 2024-ben a nyugdíjasoknak

2024-ben három alkalommal nem az adott hónap 12. napján érkezik majd a nyugdíj.

Pénzeső a magyar mezőgazdaságban: 194 milliárd forintot osztottak szét

Lezárult a Közös Agrárpolitika (KAP) új időszakának első előlegfizetési időszaka, amelynek keretében csaknem 136 ezer gazdálkodó...

Súlyos bírságot kockáztatnak, komoly figyelmeztetést kaptak a magyar horgászok

A szabad állóvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha az kellő szilárdságú, nem olvad és nem mozog – olvasható az Országos...

Most érkezett a hír: Brutális találat ért egy hőerőművet Ukrajnában

Az áramfogyasztás csökkentésére szólított fel Ukrajnában az energetikai minisztérium csütörtökön, miután a nap folyamán találat...

0

Sport

Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt

Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.

Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás

Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.

Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében

A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.

Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága

Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.

Szoboszlai befogta az őt leghangosabban kritizáló angol újság száját

A liverpooli lap nem spórol a dicsérettel a magyar focista szerda esti mesterműve után.

0

Bulvár

"A k*rva anyád." - Alföldi Róbert kiakadt és ráförmedt az őt megalázó oktatójára, ezért nincs jogosí...

Alföldi Róbert őszintén mesélt arról, hogy miért nincs jogosítványa, annak ellenére, hogy ő már a főiskolai évei alatt szeretett volna. Állítása szerint annyira nem jött ki az oktatójával, hogy az egyik alkalom

Óriási viccel reagált a havazásra a Magyar Közút Zrt.: kiraktak egy Havas Henrik fotót

Az egész országot megbénítja a rég nem látott nagy hó, az állami cég azonban nem vesztette el a humorérzékét.

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba

Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.

Felfoghatatlan: meghalt Andresz Kati

68 éves korában meghalt Andresz Kati színésznő, szinkronszínész, aki olyan hírességeknek kölcsönözte a hangját, mint Romy Schneider és Susan Sarandon. A színésznő halálhírét a színház.online közölte a honla

Eldőlt, mennyivel drágulnak az üzemanyagok január 1-től

A NAV oldalán megjelent legfrissebb jövedékiadó-módosítás.