„Egy jó beszélgetés már fél diagnózis”
- Dr. Czimbalmos István szerint a figyelmesség a gyógyítás titka
Idén áprilisban első alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjakat, amelyekkel azokat az orvosokat ismerik el, akik Szent-Györgyi Albert hitvallását viszik tovább. Kitüntetéséről, valamint munkásságáról Dr. Czimbalmos István közönségdíjas orvos mesélt nekünk.
2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Ennek a jeles évfordulónak emléket állítva, hagyományteremtő szándékkal hozta létre a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A páciensek számos szívhez szóló történetet osztottak meg orvosaikról, a hét díjazott szakembert ugyanis maguk a betegek választhatták meg. Az egyik közönségdíjat Dr. Czimbalmos István kapta, aki háziorvosként és üzemorvosként dolgozik egy aprócska nógrád megyei településen.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat nagy megtisztelésnek tartja, elsősorban azért, mert betegei a kitüntetéssel emberi hozzáállását is elismerték. Mint mondta, úton-útfélen gratulációk záporoznak, ám a munkastílusán ez nem változtatott: ő maga maradt, aki volt, a nagyszülei és szülei által közvetített értékeket képviseli mind a mai napig,
- Rengeteg gratulációt kaptam a díjazás óta, sokan viszont aggódni kezdtek értem. Egyszerre szeretnek és féltenek. Óva intenek attól, hogy túlhajszoljam magam, hiszen ha ezzel a tempóval sokáig pihenés nélkül dolgozom, az visszaüthet – mesélte Dr. Czimbalmos István.
Hozzátette, úgy gondolja, a gyógyítás alapja a betegekkel való beszélgetés.
- Egy jó beszélgetés már fél diagnózis, ezt annak idején az egyetemen is így tanultuk. Fontos, hogy az ember erre is időt szánjon, megismerje a beteget, emberként végezze a munkáját, s ne pedig robotként - árulta el a közönségdíjas. Dr. Czimbalmos István a díjjal járó háromszázezer forintot három részre osztotta, egy részét a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, ezenkívül a Balassagyarmati Kórház gyerekosztályának, valamint felesége által vezetett Reménysugár Egyesített Szociális
Intézménynek juttatta el.
- Mivel a helyi emberek támogattak, úgy döntöttem, hogy helyi alapítványoknak
adományozok az összegből. Böjte Csabával őszinte, jó barátságot ápolok, nagyra becsülöm,
amit a gyerekekért tesz, ezért az ő alapítványa kapta meg az összeg harmadát – mondta a
kitüntetett orvos.
A hagyományteremtő szándékkal létrehozott Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj szeptember 16-
án újraindul, így ismét bárki jelölheti majd kedvenc orvosát.
Bővebb információ: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/
hírek innen, onnan
Kétnapos razzia: rengetegen buktak le a buszsávban Budapesten
Hat helyszínen is kiderült, hiába tilos, megyünk a busz után - pontosabban a busznak kialakított sávokban, hiába a jól látható...
Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya 6 éves lett: Hannarózáról sosem látott fotókat mutatunk
Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya ma hat éves, isten éltesse sokáig Hannarózát!
80/20-as módszer: egy egyszerűen követhető diéta, amibe a pizza is belefér
A gyors fogyást ígérő villámdiéták rendkívül csábítóak, csakhogy ezek a módszerek ritkán hoznak tartós eredményt – sőt, gyakran...
Adóháború kezdődött, folyamatosan vándorolnak el a szupergazdagok
Menekülő milliárdok, a világ szupergazdagjai új adóparadicsomot építenek.
Cégminősítés: Kockázatmentes üzlet nincs, de azért tehetünk érte
Egyre inkább kettészakadó piacot jelez az Opten elemzése.
Valaki egy otthon startos lakás árát tette fel Magyar Péter győzelmére, masszívan vezet a Tisza a Polymarketen
Orbán Viktor hátrányban van a platformon, amely előrejelezte Trump győzelmét.
Palik László öt éve él együtt 13 évvel fiatalabb párjával, és elárulta, miért a „szerethető káosz” a boldogságuk titka
A műsorvezető szerint a papír nem számít, a lényeg a harmónia, amit dr. Erős Petra hozott az életébe.
Ott a kicsi, ott a nagy öröm. Áradnak a gratulációk, Tilla ebben a pillanatban megmutatta a felvételt is
Ezt a felvétel mindent tisztán megmutat.
Kriptopiac: A jövő, amire fel kell készülnünk
Hogy mi áll a kriptovilág térnyerése mögött, milyen szinteken lehet kereskedni, és mitől vált biztonságosabbá ez a piac, arról Léderer...
A háromévesen színésznek álló Jodie Foster kegyetlennek tartja a szakmát: "Soha nem választottam volna színészi pályát"
Jodie Foster felszólalt azon szülőkkel szemben, akik színészkedésre bátorítják gyermekeiket, mondván, hogy "tudja, milyen veszélyes ez"....
Ennyit keresett eddig Mariah Carey a karácsonyi dalával
Mariah Carey már jóval korábban lázasan készül a karácsonyra.
Készülhet a Curtis-dokufilm: 120 milliós állami támogatást kapott a produkció
A „Curtis – A legismertebb senki” című dokumentumfilm bemutatója 2026 második felében várható.
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City
Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.
A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot
A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


