Ezt olvasta már?


Budapest után Pécsen a legdrágábbak az albérletek

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára.

Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint. A garzonlakásokért kevesebbet kérnek a tulajdonosok, de az egy négyzetméterre vetített bérleti díjuk mégis magasabb a nagyobb lakásokéhoz képest.

Május első hetében megkezdődtek az érettségi vizsgák és az idén több mint 100 ezren készülnek a felsőoktatási felvételire, ezek az események pedig lényegében elindítják a következő tanévet megelőző albérletszezont, amely a tavalyinál magasabb átlagos bérleti díjaknál jár - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több mint 10 ezer hirdetés alapján vizsgálta az albérletpiacot.

Minimum 100 ezer forint kell Budapestre

A lakáspiaci felfutásnak köszönhetően az albérletárak is komoly emelkedést mutattak az utóbbi években, főként Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban, főleg az egyetemvárosokban volt erőteljes drágulás. Május elején a kínálati piacon 149 ezer forint volt a 140 négyzetméternél kisebb alapterületű kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez durván 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy a fővároson belül nagyon jelentős szórás van a bérleti díjakban, és az is látszik, hogy nincs olyan kerület, ahol 100 ezer forintnál olcsóbb lenne az átlagos bérleti díj. A legolcsóbbak a XVII. és a XXI. kerületek, előbbiben átlagosan 100 ezer, utóbbiban 110 ezer forintért kínáltak kiadásra egy lakást a tulajdonosok. A legtöbb vidéki nagy egyetemvárosban is drágábbak lettek az albérletek, ráadásul úgy, hogy bővült a kínálat is. Debrecenben 10 százalékkal 88 ezer forintra, Szegeden 9 százalékkal 85 ezer forintra, Pécsen 22 százalékkal 95 ezer forintra nőttek az átlagos bérleti díjak a teljes piacon, Miskolcon azonban visszafogottabb volt az emelkedés, tavaly májushoz képest 3 százalékkal 70 ezer forintra nőtt a bérleti díj.

Drágábbak a garzonok

A főiskolára és egyetemre aspirálók körében népszerű garzonlakások főszerepet kapnak az albérletszezonban. Az ingatlan.com szakértője közölte, hogy bár a garzonok átlagos havi bérleti díja alacsonyabb, de négyzetméterre vetítve jóval magasabbak az adott városra jellemző albérletdíjaknál. Budapesten a garzonlakások átlagos havi díja 110 ezer forint. Debrecenben 75 ezer forintért, Pécsen 78 ezer forintért, Szegeden és Miskolcon pedig átlagosan 58 ezer, illetve 50 ezer forintért várják a bérlőket a garzonok tulajdonosai.

Balogh László szerint Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban továbbra is igaz, hogy a külső kerületekben alacsonyabbak a bérleti díjak, így az érintett diákoknak azokban is érdemes körülnézniük. Lehet, hogy emiatt több időt vesz igénybe az iskolába való beérés, de az alacsonyabb bérleti díj ezt kompenzálhatja. Szintén megoldás lehet a diákoknak, ha többen összeállnak és egy akár 3-5 szobás, nagyobb alapterületű lakást bérelnek a egyetemi évekre és közösen fizetik a bérleti díjat és a rezsit. Ezzel ugyanis töredékére csökkenhet az egy főre jutó lakhatási költség.

 

ingatlan.com elemzés







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Prada megvette a Versacét

A Prada 1,38 milliárd dollárért felvásárolta a Versacét, így két meghatározó olasz luxusdivatház kerül egy kézbe - írta a BBC.

Ilyen sem volt még a Nemzetközi Űrállomáson

Először fordult elő, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) jelenlegi konfigurációjának mind a nyolc dokkolóhelye egyszerre foglalt -...

Forrnak az indulatok – Kolumbia reagált az USA katonai fenyegetésére

Fokozódó feszültség alakult ki az Egyesült Államok és Latin-Amerika között, miután az amerikai elnök kedden kijelentette, hogy katonai...

Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelhetett velük az igazgató

A „Péter bácsiként” emlegetett igazgató állítólag ajándékokkal és fenyegetéssel vette rá a 14-15 éves fiúkat a szexre. Aki...

Nagy Márton elárult egy fontos számot

Nem változik a vendégmunkás kvóta.

Pert indított egy Magyarországon is ismert jobboldali meleg influenszer egy balos lap ellen – Ez lett az „alt-right” jelzőből?

A Guardian kiadóját rágalmazással vádolja Andy Ngo amerikai influenszer, miután az Observer egyik kritikája „alt-right agitátorként”...

Hitlert imitálva mondott beszédet az AfD egyik tagja

Az esetről videó is készült, a férfit kizárják a szélsőjobboldali német pártból. Az AfD-n belül heves vita alakult ki arról, hogy a...

Hadházy Ákos: Mégis nyomoznak a náci horogkereszttel hergelő propagandista ellen

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai szakértője korábban egy horogkeresztet rajzolt az Lmbtq-szimbólumnak számító...

Elődje kartontonmása fogadta az agárdi gyógyfürdő új igazgatóját

A leköszönő igazgató utolsó munkanapján közös megegyezéssel szerződést bontott öt dolgozóval – köztük a volt polgármester...

Beszélgettem az AI Jézussal, tíz kérdés után elzavart

Ön szerint elmélyülhet a hit a mesterséges intelligencia segítségével? Szavazzon.

Megint átverhette Izraelt a Hamász

Erre jutott az izraeli kormány vizsgálata az átadott holttestekről.

Trump kőkemény lépést jelentett be a halálos washingtoni támadás után

A Trump-kormányzat felfüggesztette 19, nem európai országból érkezők minden bevándorlási kérelmét, nemzet- és közbiztonsági...

0

Sport

Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott

A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.

Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg

Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.

Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra

Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.

Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának

Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya

Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől

Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.

0
0

Bulvár

Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki

Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.

Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút

Beragadtunk és romlanak a kilátások.

Most érkezett: óriási a káosz Budapesten, mindent elleptek a mentők és a tűzoltók

A Köves út és az Albert Gyula utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről

„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.

Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával

Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert

A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.

Kálloy Molnár Péter utolsó fotói: annyira lefogyott, hogy rá sem lehetett ismerni

Kálloy Molnár Pétert áprilisban diagnosztizálták rákkal, november 19-én még játszott egy előadásban.