Vujity Tvrtko
Március 25-e. A dátum, amelyet soha nem felejtek. A nap, amely 20 évvel ezelőtt megtanított élni, mert láttam, hogy közelről milyen a halál...
A lenti kép valamikor április elején készülhetett, akkor, amikor már magamnál voltam. A milícia, és annak tagjai által elkövetett brutális erőszak, a belső vérzés, a megannyi sérülés hosszú kórházi kezelésre ítélt. Az intenzív kezelés közben tudatosult bennem, hogy ÉLEK, és élni is akarok. Megfogadtam, ha nem halok meg, sosem fogok panaszkodni. Nincs miért...
1999. március 25-e este. Egy nappal korábban a NATO légibombázást rendelt el Szerbia, vagyis akkor még csonka-Jugoszlávia ellen. Túl voltunk nagy-Jugoszlávia szétesésén, a horvátországi háborún, a boszniai vérfürdőn...
Szerbia Koszovót támadta, saját akkori, főleg albánok lakta régióját. Oda (is) vitték a vajdasági magyarokat. Ahogy korábban vitték megannyi délszláv frontra, ahol -teljes joggal- azt érezhették: EZ NEM AZ Ő, NEM A MAGYAROK HÁBORÚJA.
A horvátországi háború idején magyar rádiót csináltunk a helyi magyaroknak. Szarajevó ostromát kívülről és belülről éltem át. Tudtam, hogyan éreznek a magyarok. S tudtam, hogyan bármely nemzet édesanyái, testvérei, fiai...
Moholon egy olyan édesapát és édesanyát kérdeztem, akiknek fia, Zoltán Koszovóban halt meg. A szerbek oldalán vetették be, albánok ellen. NEM AZ Ő, NEM A MAGYAROK HÁBORÚJÁBAN.
A NATO légicsapásainak kezdete után -a jóval később hágai börtönében, ítéletére várva meghalt- Slobodan Milosević elrendelte, hogy a NATO tagállamok állampolgárai haladéktalanul hagyják el Jugoszlávia területét. 24 órás volt az ultimátum. Én viszont a helyi magyarokkal maradtam. Kicsúsztam az egynapos határidőből.
Abban a pillanatban csörrent meg a telefonom, amikor autómmal begurultam a horgoši határállomásra. Kollégám, Gyuri volt, aki azt üvöltötte: "MOST LÉPTÜNK ÁT, TÉGED VÁRNAK, MENJ ONNAN, FORDULJ MEG, TAKAROOOODJ EL, MENEKÜLJ, BAAAAAJ VAAAAAAN!"
Ekkor már mögöttem állt a géppisztolyos. Egyetlen mozdulattal rántottak ki a kocsimból. Operatőröm, Zoltán ekkor már az első pofonon is túl volt. Egy irodába ráncigáltak. Öten voltak. A parancsnok az asztal mögött ült, négy fegyveres beosztottja a fal mellett állt. És megkezdődött életem legszörnyűbb -nem is tudom hány- perce, órája. Valamikor közben elájultam. Később tudtam csak meg, hogy szőnyegbe csavartak, hogy ne látszódjanak az ütések és rúgások. Nem sikerült.
Korábban, a háborúban védett már páncélmellény, a testem egy helyen ma is viseli egy apró repesz nyomát, mégis, talán akkor álltam legközelebb a halálhoz. Akkor, abban a szobában. Azért volt annyira közel a halál, mert nem tehettem ellene semmit...
Nem tudom, hogy hogyan kerültem Magyarországra, hogyan az orvosokhoz, hogyan a kórházi ágyba. Illetve tudom, de csak mások elmondásából. Nem panaszként írom ezeket a sorokat, inkább hálából. Hálából, hogy Zoltánnak nem lett nagyobb baja, hálából, hogy túléltem. S ha már Isten így akarta, megtanultam ÉLNI. Talán furcsa ez a jelző, de VÉGLEG! S ha már így történt, megfogadtam, hogy a panaszkodás elhagyása mellett, a saját BÉKÉS eszközeimmel mindig is küzdeni fogok az erőszak ellen!
Ezért (sem) látnak engem soha kiabálni, ezért nem vagyok feszült és ideges, mert én már tényleg tudom, hogy milyen az, hogy "nagyon nagy a baj". Azok után velem már semmi rossz nem történhet. Nem is fog. És amíg élek, küzdök az elesettekért, a rászorulókért, küzdök a békességért. Harcolok a háború ellen, miközben a legnagyobb alázattal igyekszem segíteni mindazokat, akik hisznek bennem, akik rászorulnak, akik megérdemlik... BÉKE MINDANNYIOTOKKAL♥️
Barátsággal: Tvrtko
Utóirat: Isten nyugosztalja annak a borzalmas háborúnak minden ártatlan áldozatát...
(Forrás: Facebook)
hírek innen, onnan
Nagy Ervin lép: vizsgálat indulhat az Operettszínházban, miután a dolgozók segítséget kértek a minisztériumtól
A Budapesti Operettszínház dolgozói a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumhoz fordultak, mert azt szeretnék,...
Sulyok Tamás aggódik az eltávolítását célzó alaptörvény-módosítás miatt, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul
A köztársasági elnök szerint az egyedi helyzeteket nem az alkotmányban kell rendezni. Magyar Péter szerint Sulyok a saját pozíciója és...
Alekszandar Vucsics lemondásra készül, már az utódján gondolkodik
Már a könyveit pakolja az elnökségi épületben.
Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Vitézy: „ez egy állatorvosi ló”.
Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Az euróövezet központi bankja szeretné biztosítani a 2 százalékos inflációt középtávon.
Szlovénia megszünteti az ellenőrzést a horvát és a magyar határon
Azt egyelőre nem közölték, hogy mikor lép hatályba a döntés.
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi...
A tapasztalt kertészek szerint ezeket a növényeket most érdemes még elvetni
A nyári kert sem marad üresen: összegyűjtöttük azokat a gyors fejlődésű, másodvetésre alkalmas növényeket, amelyekkel még most is bő...
Megint kihagyta az Európai Uniót a Google a Chrome frissítéséből
A Google tovább bővítette azon országok körét, ahol elérhetővé válik a Chrome böngészőbe beépített csevegőbot.
0–24 és azon túl
Alaposan feltételezhető, hogy a képviselő-testületek tagjainak kétharmada magasabb legális jövedelemmel rendelkezik, mint a polgármester!
Fellélegezhet Karácsony Gergely: a Tisza-kormány ismét haladékot adott Budapestnek
A törvény szerint Budapestnek 2026-ban 98 milliárd forint szolidaritási adót kell befizetnie az államkasszába. Mi történt? A kormány...
Ennyit lehet keresni a Balatonnál és a Velencei-tónál az idei turistaszezonban - csak az kaszálhat, aki bírja a gyűrődést
Hatalmas a harc a szezonális munkaerőért a Balatonnál és a Velencei-tónál. A bérek érezhetően emelkedtek a tavalyi évhez képest. A...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


