Ezt olvasta már?

Világbajnok lehet Michelisz Norbert

Michelisz Norbert mindkét időmérőt megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró malajziai versenyhétvégéjén pénteken.

0

Vizes vb - Hosszú Katinka történelmi sikere 400 méter vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.


hirdetés

A háromszoros olimpiai bajnok, a szám világcsúcstartója 4:30.39 peres, a világ idei legjobb idejével diadalmaskodott, a döntő másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 4:39.15-tel a hetedik lett.

A 30 éves Hosszú az előfutamból a legjobb idővel került a fináléba - közel két másodperccel jobb teljesítménnyel, mint a második japán Ohasi Jui -, míg a vele egyidős Jakabos nyolcadikként várta a döntőt.

A rajt után Hosszú pillangón és háton nagy csatában volt Ohasi Juival, kettejük között csupán kilenc század volt a különbség a táv felénél a magyar javára. Mellen Hosszú bő egy testhossz előnyt harcolt ki, amit a gyorson még tovább növelt, így magabiztosan győzött.

Hosszú pályafutása során ötödször, sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot, ezzel duplán is történelmi sikert aratott: ő lett az első női úszó, aki egy számban ötször diadalmaskodott, a sportágban pedig elsőként sorozatban négyszer nem talált legyőzőre 200 és 400 méter vegyesen sem.

Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében: Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón diadalmaskodott, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.

Eredmények:

női 400 m vegyes, világbajnok:

------------------------------

HOSSZÚ KATINKA 4:30.39 perc

2. Je Si-ven (Kína) 4:32.07

3. Ohasi Jui (Japán) 4:32.22

...7. JAKABOS ZSUZSANNA 4:39.15







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Elindult a felvételi ügyintézés: minden fontos infó a hiánypótlásról

Elindult a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka. Kikre vonatkozik a hiánypótlási felszólítás, és kik nem kapnak levelet a...

Weber nem támogatja, hogy a Fidesz visszatérjen a Néppártba

Elutasítja Manfred Weber a Fidesz visszafogadását az Európai Néppártba (EPP). A pártcsalád európai parlamenti frakcióvezetője erről a...

Tájkép banyatankkal címmel nyitott kiállítást egy világhírű magyar illusztrátor

Az innovációra nagy hangsúlyt fektető, neves, német kiadó, a Taschen a világ 100 legjelentősebb illusztrátorát bemutató kiadványt...

Rasmussen felfüggesztése tovább bonyolítja a női válogatott amúgy sem egyszerű kapitánykérdését

Pont az olimpiai selejtezőre tilthatják el a dán kapitányt, akinek a megmentéséért nem is biztos, hogy teljes szívvel küzd a szövetség.

Weber nem támogatja, hogy a Fidesz visszatérjen a Néppártba

Elutasítja Manfred Weber a Fidesz visszafogadását az Európai Néppártba (EPP). A pártcsalád európai parlamenti frakcióvezetője erről a...

Olivia Newton-John és John Travolta beöltöztek a Grease főszereplőinek

41 évvel az ikonikus film bemutatója után ismét Danny és Sandy bőrébe bújtak.

Újabb ultraszéles gamermonitorokat hoz az AOC

34 hüvelykes óriás lett az AOC Cu34g2x és CU34G2 monitora, kifejezetten játékosoknak.

Alexa új hangja nem más, mint Samuel L. Jackson

Az Amazon okosasszisztense mostantól a jellegzetes hanghordozással is használható - és igen, káromkodni is tud.

Globálisan is megjelenhetnek a kínai állam által titkosított chipek

Retteghet az amerikai vezetés: az ARM China a globális piacra hoz a kínai állam által jóváhagyott titkosítással érkező chipeket.

Megszűnik Joshi Bharat műsora

Több produkció kapcsán felmerült a neve, még visszatérhet.

Érkezik a 2020-as BMW X6-os

Megérkezett az új BMW X6. A motorháztető alatt a 4.4 literes dupla turbó V8as dübörög, 592 vagy 616 lóerővel sima, avagy Competition...

Az UEFA döntött: nem bünteti meg Romániát

Botrányosra sikerült a Svédország elleni Európa-bajnoki mérkőzés.

0

Sport

Amputálni akarták a lábát, ehelyett az utóbbi idők egyik legvalószínűtlenebb karrier-reneszánszát produkálja

Santi Cazorla története lenyűgöző sztori az egyre több gépet és marketingbábut felvonultató labdarúgásban.

Az angol fociklub hazaküldte a magyar focistát - most az is kiderül, miért

Hull Mentális gondok miatt hazaküldte pihenni a magyar válogatott Balogh Norbertet (23) angol másodosztályú fociklubja, a Hull City.

A legsúlyosabb büntetést kapta szövetségi kapitányunk

Kim Rasmussen a románok elleni meccs után kelt ki magából

Döbbenetes, ami a kézilabda olimpiai selejtezők körül zajlik

A férfitornák rendezőit elvileg kijelölték, de a januári Európa-bajnokság mindent átrendezhet. A női selejtezőket is.

Szinte szétszedte Ákos a Papp László Budapest Sportarénát - fotók a koncertről

Látványos koncerttel robbantotta fel a Papp László Budapest Sportaréna színpadát Ákos!

Lehet, hogy mégis itthon játszhatjuk a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőt

Szófiában attól tartanak, hogy nem fognak tudni eleget tenni az UEFA előírásainak.

Fegyelmi eljárás indult a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ellen - Most az is kiderül, miért

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) fegyelmi eljárást indított Kim Rasmussen, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ellen, amiért a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzést követően élesen kritizálta a játékvezetőket és a delegátust.

Magyarellenesség: történelmi győzelem volt a válasz Bukarestben - videók

Székely Himnusz, teljes meccs és edzői reakció.

Nerea Pena nem akármilyen interjút adott magyarul az M4 Sportnak

A női kézilabda-világbajnokságon a norvégok ellen döntőbe jutott spanyol válogatott játékosa nem fogta vissza magát.

Nem számít klubja a korábbi Fradi-játékosra

Nagy Dominik legutóbb szeptemberben lépett pályára bajnoki meccsen a Legia Varsóban.

Varsó: mennie kellene a magyar válogatottnak

Nem játszik és zuhan a piaci értéke.

Kutyaszorítóban Zidane, előretört a Z-generáció

Nincs könnyű helyzetben a Real Madrid francia menedzsere.

0

Bulvár

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Jövő októbertől kifizettetik a kezeléseket azokkal a páciensekkel, akik már három hónapja tartoznak az egészségügyi járulékkal. Egyes becslések alapján akár 700 ezer embert is érinthet az intézkedés, az Orvosi Kamara szerint pedig szélsőséges helyzeteket idéz majd elő az új szabály.

Betűkként értelmezte a gízai piramisokat: elképesztő, amit kiolvasott belőlük a kutató

A piramisokat betűkként értelmező elmélet a sumérokkal hozza összefüggésbe az egyiptomiakat.

151-gyel mérték be a magyar Mercit, de ilyen fotót a rendőrök ritkán látnak

Nem semmi, mivel merte bevállalni ezt a tempót a sofőr.

Amputálni akarták a lábát, ehelyett az utóbbi idők egyik legvalószínűtlenebb karrier-reneszánszát produkálja

Santi Cazorla története lenyűgöző sztori az egyre több gépet és marketingbábut felvonultató labdarúgásban.

A jövőre kötelező E10-es benzint nem minden autó fogja szeretni

Az unió egyre inkább növelné a megújuló forrásból származó üzemanyag-összetevők mennyiségét, aminek, úgy tűnik, több nem kívánt mellékhatása is lehet.

Tetveket jelentett egy utas a zónázó vonaton, a MÁV egyből kivette a forgalomból a kocsit

Állítólag a Nyugati pályaudvar és Cegléd között közlekedő egyik zónázó vonaton láttak ruhatetűt az egyik ülésen.

Közel 600 milliárd forint bevétele volt a Csongrád megyei bajnoknak

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban 8,5 százalékkal, több mint 200 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató kiadványból.

Itt az eddigi egyik legegyértelműbb bizonyíték a földönkívüli életformák létezésére

Ermanno Borra, a kanadai Laval Egyetem egyik professzora még 2012-ben vetette fel azt a gondolatot, hogy ha léteznek földönkívüli civilizációk, akkor azok talán lézertechnológia segítségével próbálnak kapcsolatba lépni velünk ugyanis a lézert nagyon hatékonyan fel lehet használni csillagközi kommunikációs eszközként.

Rubint Réka óriásit bukott

Ki is alakult a Konyhafőnök VIP döntős mezőnye.

blogmorzsák

A pálmafák városa - Elche világöröksége

Elche igazi meglepetés, különleges hangulatú pálmaligeteivel, varázslatos óvárosával és a Vinalopó parkosított medrével.

Az ajándék elrejtés 5 legkínosabb módja

Kutakodnak a gyerekek a meglepetések után? Cselezd ki őket!

Lesz-e magyar űrhajósnő 2024-ben?

A második magyar űrhajós tudós vagy pilóta, férfi vagy nő lesz-e?

Az ügyvédnő, aki szenvedélybetegeken segít

Kocsis Dominika évek óta dolgozik azon, hogy a szenvedélybetegek egy új lehetőséget kapjanak a gyógyulásra.

Idén is érdemes könyvet venni karácsonyra

Ezek a könyvek biztosan jól mutatnak a fa alatt. Elvégre olvasni szinte mindenki szeret valamit olvasni.

Különalvás, havi 1 szex

Egyetlen nőnek sem tetszik az a gondolat, hogy a szerelem elmúlhat, pedig néha megtörténik. Posztolónk párja sokszor nem kívánja őt, és a szenvedély is eltűnt a kapcsolatukból.

Az SUV-k ölik meg a Földet!

Megdöbbentő mértékben járulnak hozzá a széndioxid-kibocsátás növekedéséhez a státuszszimbólummá vált városi terepjárók.

Siker: nem lesz sittlerakó Sárisápon

Helyi lakossággal közösen sikerült megakadályoznunk a sárisápi betontörő és sittlerakó üzem létesítését.

A klímavédelem nem generációs ügy!

És ne is tegyük azzá, bármit is csinál a Time magazin vagy más figyelmetlen emberek.

Iskolai erőszak: ez itt azért még nem Amerika

Nem érdemes a legutóbbi eset kapcsán felesleges indulatokat gerjeszteni.

Mascarpone teszt: melyik a legfinomabb a tiramisuhoz?

9 mascarpone vaktesztje a legolcsóbbtól a legfinomabbig.

Ma is rejtély a tihanyi visszhang eltűnése

Bár kiáltó-emberek és az öreg Matus­ka is próbálkozott a visszhang helyreállításával, az eltűnését ma is rejtély övezi.