Visszavonult minden idők egyik legjobb női jégkorongozója
Visszavonul minden idők egyik legjobb női jégkorongozója, a négyszeres olimpiai bajnok kanadai Hayley Wickenheiser. - Pécsi Napilap -
A 38 éves játékos Twitter-oldalán jelentette be döntését.
Wickenheiser amellett, hogy egymás után négyszer nyert olimpiai bajnoki címet a nemzeti csapattal, hétszeres világbajnoknak is mondhatja magát. Már 15 évesen, 1994-ben bemutatkozott a felnőtt válogatottban, melyben 23 éven keresztül szerepelt. Kétszer (2002, 2006) választották az olimpiai torna legjobb játékosának, hétszer került be a világbajnokság álomcsapatába.
Hét éven keresztül volt a kanadai válogatott csapatkapitánya, több szezonon keresztül játszott másod- és harmadosztályú finn, illetve svéd férfi csapatokban.
Wickenheiser az olimpiákon 51, a vb-ken 86 pontot szerzett, mindkettő rekord.
hírek innen, onnan
Csalással és korrupcióval gyanúsítják az EU korábbi külügyi főképviselőjét
A fiatal diplomaták uniós képzése nem biztos, hogy úgy működött, ahogy kellett volna. Most vizsgálják a 2021-2022-es projektet, és...
Most érkezett a hír Palik Lászlóról és 13 évvel fiatalabb kedveséről
A népszerű műsorvezető, Palik László és 13 évvel fiatalabb párja, dr. Erős Petra öt éve alkotnak egy párt. A kapcsolatuk nemcsak...
Hatalmas volt a riadalom: száguldott a mentő a szépségkirálynő édesanyjához
Gelencsér Tímea, a 2016-os Miss World Hungary győztese, rémisztő pillanatokat élt át, amikor édesanyja váratlanul rosszul lett. Az eset az...
A karácsony legszebb csodája: ez a két csillagjegy megtalálja az igaz szerelmet az ünnepek alatt
Ahogy közeledik a 2025-ös karácsony, két csillagjegy élete fordulóponthoz ér: olyan szerelem érkezik hozzájuk, amely végre valódi...
Kerkez Milosból nem kérnek, ítéletet hirdettek Liverpoolban
Kíméletlen véleményt formáltak a magyar védőről.
Az esküvő előtt vesztette el édesanyját a vőlegény, majd történt valami
Egy megható történet vált virálissá a közösségi médiában, ami megmutatja, mit jelent igazán befogadni új családtagokat.
Kreml: Putyin nem utasít el semmit, de van, amit elfogadhatatlannak tart az amerikai békejavaslatban
A Kreml szóvivője szerint a kompromisszumkeresés a normális munkafolyamat része.
Jogos védelemre hivatkozik a kerepesi apa, aki elmetszette a lányát zaklató férfi nyakát – négy év börtönt kértek rá
Emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a férfit
Idén már nem futballozhat a Barcelona Európa-bajnok középpályása
Korábban már volt hasonló problémája, akkor műtétre szorult.
Az Operaház fantomja: Csengeri Attila vallomása a szerep igazi nehézségéről
Csengeri Attila több mint két évtizede formálja meg a legendás musical titokzatos címszereplőjét.
Kővel dobálta az autókat egy hídról Bécsben egy magyar férfi, két évet kapott érte
Az egyik kocsinak a szélvédőjét zúzta be, a sofőr szeme megsérül a szilánkoktól.
Terhes és leülne a metrón? Öltöztesse a férjét Batmannek!
A szuperhős jelenlétől segítőkészebbé válnak az emberek.
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City
Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot
A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.
Dobrev Klára állig érő, göndör hajjal: az új, nőies fazonnal ennyire más
Dobrev Klára arca teljesen más ezzel a hajjal, nőies, göndör fazonra váltott a politikus.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


