Ezt olvasta már?


VI. Nógrádi Várjátékok

2019. június 1-jén egy történelmi kalandozásra hívunk mindenkit Nógrád várához.

Fotó: Facebook

A vár Magyarország legrégibb szabálytalan alaprajzú, belső tornyos kővára és meghatározó szerepet játszott Magyarország történelmében is. Volt ispánsági vár, püspöki birtok, török szandzsákközpont és kuruc főhadiszállás is. Mindezt a sokszínűséget igyekszik megidézni és a nagyközönségnek bemutatni idén immár hatodik alkalommal a Nógrádi Várjátékok, ahol testközelből érezhetik át a letűnt korok hangulatát, közvetlen közelségbe kerülhetnek ezeknek a koroknak a szereplőivel.

Az elmúlt években kiemelkedő hangsúly került az aktív időtöltésre országszerte, és ennek szellemében kerül megrendezésre az idei program is, hiszen minden korosztály megtalálhatja a számára legmegfelelőbb opciót a várban, hogy kellemesen és hasznosan teljen az itt töltött idő.

A rendezők célja egy olyan korhű környezet létrehozása, illetve bemutatása, ahol a látogató úgy érzi: visszarepült az időben több száz évet, és sosem tudhatja, hogy a következő várfal mögött milyen meglepetés várja.

Fotó: Feol







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Jogi trükkel játszanák ki Orbánt Brüsszelben a Politico szerint

Orbán vétójogát korlátozná Brüsszel az orosz vagyonok felhasználásához, legalábbis a Politico értesülései szerint.

Sztárban Sztár All Stars: Dér Heni őszinte vallomást tett a férjéről

Az énekesnő elárulta, férje előtt rossz választásai voltak.

„Mióta létezel, minden más értelmet nyert” – repül az idő, 6 éves lett Tóth Gabi kislánya, Hannaróza

"Mióta létezel, minden más értelmet nyert" – írta az énekesnő. Krausz Gábor és Tóth Gabi lánya gyorsan cseperedik.

Nagy bajban a nyúlvadászok

A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat a myxoma vírus miatt Békés vármegyében. A vakcinázás nem hatékony a betegség ellen,...

Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket

A szakértő kilenc lépésben foglalta össze, hogyan tudja kiszámolni a nyugdíját az, aki jövőre tölti be a 65 éves nyugdíjkorhatárát,...

Hiába ígérget Takács Péter hónapok óta, nem történik semmi

Egy olyan intézkedés meghozataláról van szó, ami különösebb anyagi ráfordítást nem jelentene, ugyanakkor gyakorlatilag azonnal és...

A főtitkár szerint a NATO-országoknak növelniük kell védelmi kiadásaikat

A NATO főtitkára az orosz műveleteket „vakmerőnek és veszélyesnek” nevezte. Szijjártó Péter ugyanakkor elszánt.

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

Udvardy Panna tovább remekel Dél-Amerikában: sorozatban hatodszor nyert

Már biztosította a helyét az Australian Open főtábláján.

Többéves csúcsokat döntöget a forint, ez áll a háttérben

Az euróval szemben 2023. decembere, a dollárral szemben 2022. februárja óta nem látott szintre kapaszkodott fel szerdán a magyar valuta. Mi...

Tömegesen szállnak ki a befektetők Trump fiainak cégéből, 1 milliárd dollár égett el egy nap alatt

Az elnök fiaihoz köthető American Bitcoin 24 óra alatt 38,8 százalékot vesztett értékéből – Eric Trump továbbra is elkötelezett. Mi...

Rekord az űrben: sosem volt még ennyi űrhajó az űrállomásra kapcsolódva

A NASA szerint ez új mérföldkő az ISS történetében.

0

Sport

Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra

Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának

Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya

Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől

Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.

0
0

Bulvár

Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki

Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről

„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával

Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.