Új színtérrel is várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
A 2021/2022-es évadban új színtérrel is várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, a kamarateremben 90 előadás lesz látható - hangzott el a hétfői évadismertető sajtótájékoztatón.
A társulat a következő évadban 18 bemutatóval készül, nyolc nagyszínpadi, öt kamara, két felolvasószínházi, egy tantermi és két meseelőadás lesz a premierek között - ezt az évadbemutató sajtótájékoztatón ismertették hétfőn Salgótarjánban.
Simon Lajos igazgató a nagyszínpadi premierek között említette Bródy Sándor A tanítónő és Luigi Pirandello IV. Henrik című színművét, valamint két olyan előadást, amelyet a jubileumok jegyében adnak elő.
A tíz éves színház 2022. január 27-én, Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulóján mutatja be Topolcsányi Laura Macskakő című, az 1920-as éves városát megidéző drámáját, a színdarab a Zenthe 100 Drámapályázat egyik fődíjas alkotása. A zenés ősbemutatóban a városlakók személyes kisvárosi történetei jelennek meg Tarnóczi Jakab rendezésében.
Évfordulós premier lesz a Csonka Lili című színmű is a Felolvasószínházban. A darab témája Salgótarján feldolgozatlan múltja, benne az 1956-os sortűz, de a középpontban az 1989-es rendszerváltást követő gazdasági összeomlás áll azok sorsával, akiket tönkretett ez a helyzet.
Simon Lajos a sajtótájékoztatón elmondta: a kamaraterem mellett új színtér lesz a Fő téri szabadtéri színpad is, ahol augusztus 3. és 16. között először rendezik meg a Zenthe nyár elnevezésű programot. A hét előadás között lesz operett gála, a Tanulmány a nőkről - zenés válóok két részben, vagy a 6árok - a béke ára a Nógrád Táncegyüttes előadásában.
Az igazgató beszámolt arról, hogy nyolc színházlakást alakítottak ki az önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és helyi vállalkozók támogatásával a nem helyben élő társulati tagok számára. Szólt arról is, hogy az önkormányzat 12 millió forintos fejlesztési hitelt biztosít a színháznak a raktárkapacitás bővítésére.
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és Dániel Zoltán alpolgármester a sajtótájékoztatón elismeréssel beszélt arról, hogy bár a színház 2020. október 28-án tartotta utolsó salgótarjáni előadását, és az évadban 216 előadás maradt el, ami 80 ezer nézőt jelent, a társulat a pandémiás időszakban sem állt le, online előadásokat tartott, és dolgozott a bemutatókon.
hírek innen, onnan
Több év várakozás után gépberuházási boom indult Magyarországon
A támogatási programok és az elhalasztott fejlesztések hatására 2026 első negyedévében jelentősen nőtt az új gépek értékesítése,...
Július 1-től változik az özvegyi nyugdíj, ők még rosszul is járhatnak
Július 1-től új szakasz kezdődik az özvegyi nyugdíj szabályaiban, és ez különösen az élettársi kapcsolatban élőket, valamint a...
A zsírmáj minden 3. magyart érinti, a legtöbben nem is tudnak állapotukról
Szakértői tanácsok a máj egészségének megőrzéséért a Semmelweis Egyetem orvosaitól – hálás lesz a szervezeted, ha betartod ezt a...
Rekordot jelentő, 29 pontos hátrányból fordított a New York Knicks az NBA nagydöntőjének negyedik meccsén
A New York-i csapat 3-1-re vezet a párharcban.
Hétvégén is lehetnek záporok, zivatarok
De napközben nyárias időre számíthatunk.
Új gyógyszer adhat reményt az elhízással és cukorbetegséggel élőknek
A gyógyszer nemcsak a vércukorszintet csökkentette jelentősen, hanem a testsúly mérséklésében is kiemelkedően hatékonynak bizonyult.
Lannert Judit: egy feltétellel maradhatnak fenn az egyházi iskolák a jelenlegi formájukban
Lannert Judit egy interjúban beszélt a magyarországi egyházi iskolákról.
Éjszaka jött a kormány döntése, azonnal pénzt kapnak a kórházak
Késő este ért véget a szerdai kormányülés, amelyen számos fontos döntés született.
Az AI-esés és az iráni háború eszkalációja tartja nyomás alatt a tőzsdéket
Csúnya és volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a rossz hangulat pedig átragadt az ázsiai tőzsdékre is, ahol a nap elején nagy mínuszok...
Tragikus baleset történt – a 25 éves lovas és a lova is életét vesztette
A 25 éves Chloe Smith halálos sérüléseket szenvedett, amikor lova egy ugrásnál ledobta és rázuhant.
A leleplezés napja: Steven Spielberg szerint az igazság nem odaát van, hanem a filmjeiben
A veterán blockbuster-gyáros legújabb műve hangulatos konteó-mese, amely a szokásosnál kicsit jobban komolyan veszi magát, és megállás...
Emlékszel még a Moi... Lolita énekesnőjére? Így néz ki most a tetovált Alizée 41 évesen
A kétezres évek elején az egész világ egy törékeny francia tinilány slágerére táncolt, aki ártatlan bájával pillanatok alatt...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vit
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


