Ezt olvasta már?


Új lakásfelújítási támogatás: megvan, hol lesz a legmagasabb a támogatás összege

Közzétették azokat a járásokat, amelyekben a júniusban megnyíló új otthonfelújítási programban a legmagasabb összegű, 3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni. A kamatmentes hitellel együtt összesen 6 millió forintos támogatásért júniustól lehet majd jelentkezni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium egy hete jelentette be az új lakásfelújítási támogatást. A várhatóan 2024 júniusától megnyíló otthonfelújítási programban az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házak energetikai korszerűsítésére lehet pályázni. Egymillió forint önrész mellett összes 6 millió forint támogatást lehet igényelni, aminek egyik része vissza nem térítendő támogatás, a másik pedig maximum 8 éves futamidejű kamatmenetes hitel.

A közvetlen támogatás összegét az igénylők jövedelme mellett az befolyásolja, illetve mekkora az átlagjövedelem abban a járásban, ahol a felújítandó ingatlan van. Az alacsonyabb jövedelmű járásokban 3,5 millió forint lehet a közvetlen támogatás és 2,5 millió forint a hitel, míg a magasabb jövedelműekben fordítva.

A két minisztérium pénteki közleményében megadta, hogy melyik járásokban lehet 3,5 milliós közvetlen támogatásra pályázni, és hol kapható 3 millió, illetve csak 2,5 millió. 63 olyan járás van, az átlagkereset a tavalyi országos havi bruttó átlagkereset (2023-ban 571 182 forint) 75 százaléka alatt van. Ezekben a közvetlen támogatás 3,5 millió forint lehet, míg a hitelrész 2,5 millió forint. Abban a 96 járásban, ahol az átlagkereset 75 százalék és 110 százalék között van, ott a közvetlen támogatás és a hitelrész 3-3 millió forint lehet. Az országos átlag 110 százaléka feletti átlagjövedelmű 38 járásban a vissza nem térítendő támogatás összeg 2,5 millió forint lehet, míg a hitel 3,5 millió forint. A járások listáját ebben a táblázatban találod:

Amennyiben valakinek a tavalyi bruttó átlagjövedelme meghaladta az országos átlag 130 százalékát (742 560 forintot), akkor a lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt (3,5 millió forint) és a legalacsonyabb támogatási részt (2,5 millió forint) kaphatja

A program lebonyolítója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., műszaki közreműködő szervezete pedig az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. lesz. A magánszemélyek az igényléseiket a kereskedelmi bankok MFB Pontjain tudják majd benyújtani, tehát csak olyan pénzintézetnél lesz erre mód, ahol ilyen van.

A közlemény szerint az igénylésre várhatóan nyár elejétől 2026 végéig lesz mód, de az utóbbi időpont alighanem csak elméleti, hiszen a 108 milliárd forintos uniós támogatási keret a 18-20 ezer lakás felújítására lesz elegendő. Szinte biztosra vehető, hogy ez a szám az igénylési lehetőség megnyílta után napokon vagy akár órákon belül betelhet. A minisztériumok szerint a pályázati feltételek mielőbbi véglegesítése érdekében a program társadalmi egyeztetése akár már a következő hetekben megkezdődhet.

A pályázati lehetőség az életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakban tervezett beruházásokra vehető igénybe. A programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Elvárás, hogy a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítás valósuljon meg. Ezt energetikai tanúsítvánnyal kell majd igazolni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Eljött az év, amikor karácsonykor is elutazunk – északra, a hegyek közé

Gyerekkoromban a karácsony szent és sérthetetlen volt, egy rendíthetetlen családi rítus. Azonban az évek során sokat változott az...

Rengeteget sír, szívszorító, hír jött Pásztor Erzsi állapotáról

Rajongói okkal aggódnak kedvencükért. A színésznő korábbi balesete óta ismét elesett.

Donald Trump szerint a szomáliai bevándorlók „hulladékok”, nem akarja látni őket az USA-ban

Az amerikai elnök a keddi kabinetülésen fakadt ki a szomáliai bevándorlókra, miután az idegenrendészet új műveletet indított...

Két hónap alatt a négyszeresére nőtt a tankerületek lejárt tartozása

Októberben a legtöbb tartozással (115 millió forint) a Dél-Pesti Tankerületi Központ rendelkezett, miközben szeptemberben még egyáltalán...

Pánik a babavárás miatt: Tényleg mindent meg kell venni?

Anyagi pánik a baba érkezése előtt? Így működik a babavárás spórolás! Megmutatjuk, miért ne vásároljon be mindent, és miért...

Baleset és műszaki hiba okoz dugót az autópályákon – Friss közlekedési hírek

Baleset és műszaki hiba nehezíti a reggeli haladást az M1-es és az M3-as autópályán. Az 55-ös főúton három autó ütközött össze,...

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Tíz év után folytatódik az eltűnt maláj utasszállító keresése

December végén újraindul a Malaysia Airlines több mint egy évtizede eltűnt Mh370-es járatának keresése – jelentette be a malajziai...

0

Sport

Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott

A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.

Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg

Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.

Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra

Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.

Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának

Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya

Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől

Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

0
0

Bulvár

Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki

Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.

Somogyi Zoltán: Magyar Péter felidegesí-tette Orbán Viktort, mert nem így képzelte az országjárását

Nagyon erős üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt – mondja az elemző. A Fidesznek viszont ott a propaganda, és most már ott vannak az egyéni jelöltek is, mint Gajdos László, akiket támadni lehet. Igaz, a

Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút

Beragadtunk és romlanak a kilátások.

Most érkezett: óriási a káosz Budapesten, mindent elleptek a mentők és a tűzoltók

A Köves út és az Albert Gyula utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.

Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről

„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával

Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert

A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.