Tovább csökkent a lakásépítés 2011-ben
Az elmúlt évben 12.655 új lakás épült, ami 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 12.488 volt, ami 28 százalékos visszaesését jelent az előző évi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A KSH szerint a lakásépítések ilyen alacsony számára még nem volt példa a két világháború közötti gazdasági válság éveiben, és a negyvenes-ötvenes évek nehéz gazdasági körülményei között sem.
A lakásépítések csökkenése 4 százalékponttal enyhébb, az új építési engedélyeké jelentősen - 11 százalékponttal - nagyobb mértékű volt mint 2010-ben volt 2009-hez viszonyítva.
A KSH szerint a következő évekre várható tendenciákat illetően fontos tény, hogy az elmúlt húsz évben csak 2009-ben és 2010-ben fordult elő, hogy a kiadott építési engedélyek száma 15 százalékkal kevesebb volt a használatba vett lakásokénál, a többi évben általában jelentősen meghaladta azt. Tavaly az építkezések és az engedélyek száma lényegében azonos volt, de a kiadott engedélyek szám olyan alacsony, hogy még messze nem jelez kedvező fordulatot a folyamatban - mutatott rá jelentésében a hivatal.
mti

- Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseket
- Egy fiatal anya és három gyermeke vesztette életét a 44-es főúton
- Egy arany és három ezüst Lonatóból
- Tucatnyi előterjesztést fogadhat el a parlament
- Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- Lejár ma az szja bevallások határideje
- Ingyen parkolhatnak Győrben az elektromos járművek
- Megfejtették Marco Polo bibliájának titkát
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


