Több változás lesz az egészségügy területén
Az ágazati bérfejlesztés folytatása, a gyermek sürgősségi és a pszichiátriai ellátás fejlesztése, és a gyógyszertámogatás területén lesz többek között változás idén az egészségügyben. - Pécsi Napilap -
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kormány számára kiemelt terület az egészségügy, éppen ezért elkötelezett a betegellátás színvonalának emelése, az egészségügyi ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése mellett.
Felidézték, hogy a kormány az elmúlt években 300 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére, idén pedig további 82 milliárd forintot fordít erre. Közleményük szerint az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal emelkedik.
Emellett a kormány célul tűzte ki az egészségügyi ellátórendszer és a betegellátás színvonalának minőségi javítását, melynek érdekében 2017 első negyedévében 75 milliárd forint összegű fejlesztés indulhat meg az egészségügyben. Ennek részeként 10 milliárd forintot biztosít a gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztésére, 4,4 milliárd forintot az ápolótanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjprogramra, 58 milliárd forintot a minőségi egészségügyi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának fejlesztésére, valamint 2,7 milliárd forintot a pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztésére.
Mint írták, ebben az évben is cél a Pest megyei és a budapesti ellátóhálózat koncentrált fejlesztése is, amely kiterjed az infrastruktúra és az eszközállomány megújítására egyaránt. Az idei évben 51 milliárd forintot biztosít erre a kormány, amelyből 40 milliárd forint nemzeti forrás. Ekkora támogatás a rendszerváltás óta nem állt rendelkezésre a közép-magyarországi régióban egészségügyi fejlesztésekre - jegyezi meg az államtitkárság.
Mindezek mellett fontos intézkedés, hogy január 1-jétől a gyógyszertámogatás vonatkozásában új gyógyszerek, illetve új indikációk válnak elérhetővé társadalombiztosítási támogatással. Változás lesz az is, hogy január 1-jétől abban az esetben, ha egy adott gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének jogosultja a gyógyszer forgalmazását Magyarország területén felfüggeszti vagy a továbbiakban nem forgalmazza azt és ahelyett más gyógyszer is beszerezhető, a helyettesítő gyógyszer automatikusan megkapja a hiánycikké vált termék társadalombiztosítási támogatását.
A kormány nagy hangsúlyt fektet a dizájnerdrogok terjedésével szembeni hatékony fellépésre is, ezt a célt szolgálja, hogy 18 vegyület kerül fel az új pszichoaktív anyagok jegyzékére, valamint 2017. január 1-jétől 13 új egyedi pszichoaktív anyag kerül át a hatóságok szigorúbb eljárását biztosító - kábítószerekkel azonosan kezelendő - veszélyes pszichotróp anyagokat tartalmazó jegyzékre.
Az államtitkárság közölte azt is, hogy januártól a meningococcus C típusa elleni vakcina ingyenesen elérhetővé válik minden két éven aluli gyermek számára.
Közleményük szerint a kormány az elkövetkezendő évben nagy hangsúlyt fektet a népegészségügyi program tervezésére és megvalósítására, és ahogy azt az "Egészséges Magyarország 2014-2020" Egészségügyi Ágazati Stratégiában is megfogalmazta, a cél az, hogy a lakosság egészségben eltöltött éveinek száma növekedjen.
hírek innen, onnan
Drámai helyszíni bejelentkezés a Tiszás képviselőtől, 30 milliárdos a kár
Emberek százainak megélhetése került veszélybe, Dr. Barna-Szabó Tímea a helyszínről jelentkezett.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
A diák- és a babaváró hitellel kapcsolatos döntéseket hozott a kormány
A diákhitelstop és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról is döntött kormány szerdai ülésén. Erről a...
Zsírmáj: sokan nem is tudják, hogy érintettek – Ezeket a jeleket ne hagyd figyelmen kívül
A zsírmáj tünetei gyakran csak akkor válnak egyértelművé, amikor a probléma már előrehaladott.
Orbán Viktor annyit ért a focihoz, mint Németh Balázs a Micimackóhoz
Megbocsáthatatlan bűn, hogy tizenhat év alatt sem sikerült összerakni egy válogatottat, amelynek legalább esélye lett volna kijutni a...
Tanács Zoltán: A fideszesek nem érzik a súlyát, mit tettek a társadalommal
A tudományos és technológiai miniszter a parlamenti vitákról, Sulyok Tamás elmozdításáról, Hankó Balázsról és a vagyonos...
Ingyenes lombik, fizetős génteszt: Mi a valóság a hazai lombikprogramok körül?
Bár a magánklinikák államosítása óta a lombikprogramok ingyenessé váltak Magyarországon, a beültetés előtti genetikai vizsgálatokért...
Történelmet írt a NASA: elképesztő, amire a Concorde utódja képes volt a levegőben
Ezzel új időszámítást indíthatnak a polgári légi közlekedésben is.
Itt egy újabb bizonyíték arra, hogy az oroszok elavult, múlt századi fegyvereket használnak a fronton
A szakértők szerint az orosz hadsereg régi gerillataktikával próbálja meg kompenzálni a képességbeli hiányosságokat.
Komoly veszély leselkedik a magyar kkv-kra: egyre többen koppintják le a termékeiket
Sok vállalkozó nem is sejti, mekkora pénztől esik el emiatt.
Kis lakásba nagy segítség: ezért praktikusak a kompakt asztali mosogatógépek, akár albérletbe is
Kis helyen is elfér és nagyon nagy segítséget nyújt a mindennapokban.
Egyszerre volt náluk önkéntes Lévai Anikó és Nagy Ervin, harmincöt év után új elnököt választottak
Gáncs Kristóffal, az Ökumenikus Segélyszervezet új vezetőjével beszélgettünk.
Sport
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


