Ezt olvasta már?

Vereséggel kezdte a középdöntőt a magyar kézi válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 25-22-re kikapott a Herningben hazai közönség előtt játszó olimpiai bajnok dán csapattól az első középdöntős mérk...

0

Több támogatást kapnak a családok

Már csaknem százezer család vette igénybe a négy éve bevezetett családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és egyre többen érdeklődnek a bővülő lehetőségek iránt - mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.


hirdetés

Király Nóra fontos változásnak nevezte, hogy múlt év decemberétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a három vagy több gyermeket nevelők által felvehető kamattámogatott hitel összege.

Kiemelte azt is, hogy jelentősen csökkentek a csok igénylésének adminisztrációs terhei.

A Ficsak elnöke rámutatott arra, hogy az adókedvezmények miatt egy háromgyermekes családnál akár mind a két szülő megkaphatja a teljes bruttó bérét, és ettől az évtől már a kétgyermekesek is közelítenek ehhez.

Király Nóra felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt nyolc évi családtámogatások hatására lassan, de növekedni kezdett a termékenységi ráta Magyarországon. A Ficsak elnöke kifejtette: bíznak abban, hogy a családok anyagi és erkölcsi támogatásának hatására még több fiatal kap kedvet a családalapításhoz.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán: Hasta la vista, Andy!

A miniszterelnök is megemlékezett a kormánybiztosról és filmproducerről.

Meghalt a világ legidősebb férfija

Elhunyt a világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap reggel érte a halál otthonában - közölte családja.

Orbán kihagyja a brüsszeli magyar vitát?

Fideszesek szerint erősebb érvek szólnak amellett, hogy Orbán Viktor január 30-án ne vegyen részt Brüsszelben a Sargentini zöld frakciója...

Elefánt taposott halálra egy nőt Nepálban

Elefánt ölt meg egy nőt egy természetvédelmi terület mellett Nepál délkeleti részén - közölte vasárnap a helyi rendőrség.

Orbán Andy Vajna halálára: Köszönök mindent, barátom

A magyar miniszterelnök is megemlékezett a producer haláláról.

Szolnok felzárkózik: idén kulturális téren erősít a Tisza-parti város

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése, a tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és...

Orbán Viktor búcsúzik Andy Vajnától

Facebook-oldalán búcsúzik.

Ukrajna. Drágul a gáz és újabb hitel jöhet

Ukrajnában májustól 20 százalékkal emelik a lakossági gáz árát - jelentette be Andrij Reva ukrán szociálpolitikai miniszter.

Így búcsúzott Orbán Viktor Andy Vajnától

Orbán Viktor is megemlékezett a 74 éves korában elhunyt Andy Vajnától.

5 egyszerű módszer, amivel megszerezheted álmaid állását

Nem mindegy, hogy csak azért dolgozol valahol, hogy ki tudd fizetni a számlákat, vagy a munkád egyben a hobbid is! Napjaink nagy részét...

Vajon dorombol a tigris, ha simogatod?

A te cicád biztosan. De mi a helyzet egy nagymacskával?

0

Sport

Magyar úszó győzte le Hosszú Katinkát Antwerpenben

Azért az Iron Lady sem maradt aranyérem nélkül.

Egy szemtelenül fiatal zseni rombolhat le mindent

Mindkét konferencia-döntőben egy korszakos játékos egy fiatal trónkövetelővel találkozik az NFL-ben.

Matics: a dán kapus nyerte meg a meccset

Nyilatkozatok a magyar-dán meccs után.

José Mourinho hatalmas öngólt rúgott

Néha jobb egyszerűen csak csöndben maradni.

Nem volt belépője, nem engedték be Roger Federert az öltözőbe

A szabály a világ egyik legjobbjára is vonatkozik.

UFC: 32 másodpercig tartott az év első szuperbunyója

Henry Cejudo meglepetésre 32 másodperc alatt kiütötte T.J. Dillashaw-t.

Meghalt Rostás Sándor, az Újpest legendája

Két nap múlva lett volna 57 éves.

Nem tud gólpasszt adni, futni és védekezni

Rio Ferdinand nem finomkodott, amikor Jorginhót kellett kritizálnia.

Kleinheisler bombagóllal debütált új csapatában

Az Osijek kitömte szlovén ellenfelét.

Solskjaer Manchestere verhetetlen, hétgólos drámát nyert a Liverpool

Az MU sorozatban hatodik PL-meccsét hozta, Szalah duplázott.

Az AusOpen új szenzációja a biztonsági őr, aki nem engedte be Federert

A szabályok mindenkire vonatkoznak, természetesen Roger Federerre is.

Minimális különbséggel nyertek a németek

A lehető legkisebb különbséggel győztek a németek a zakopanei vk csapatversenyén.

0

Bulvár

Kiderült, ezt a rohamosan terjedő rejtélyes betegséget a PET-palackok okozhatják

A bélrendszerünket károsíthatják a palackokból kioldódó anyagok.

Mutatjuk, mennyien demonstrálnak a kormány ellen Budapesten - fotó

Szombat délután a fővárosban is tüntetnek az úgynevezett rabszolgatörvény ellen. A fotók az Oktogonnál készültek, ekkor nagyjából 500 demonstráló vonult az Andrássy úton.

Magyar úszó győzte le Hosszú Katinkát Antwerpenben

Azért az Iron Lady sem maradt aranyérem nélkül.

Újabb nagy havazás jön, itt várható a legtöbb hó

Nem ússzuk meg a vasárnapot hó nélkül, néhol akár 10 centi is eshet.

Hatalmas a baj: nagy erőkkel vonultak a tűzoltók a Balatonhoz

Három településről érkeztek a tűzoltók egy balatonfőkajári tűzhöz.

Ő volt a Romantic együttes fekete bombázója - Az énekesnő nagyon megváltozott

Völgyi Zsuzsit a Romantic együttesből ismerhette meg az ország.

Ennyien tüntetnek Budapesten - fotó

A munka törvénykönyvének módosítása ellen demonstrálnak Budapesten. Az MTI fotója.

A fényképen még mosolygott, két nap múlva felakasztotta magát

A depresszió tüneteit néha még a legközelebbi hozzátartozók sem veszik észre. Öt megrázó fényképet mutatunk.

Új magyar traktor készül Jánoshalma határában

Ismét magyar építésű traktort fejleszt a hazai agrárgépszakma. A Dutra hagyományaira épülő, korszerű, 50-80 lóerős hazai mezőgép már túl van a próbaüzemen. A két prototípus gép jól vizsgázott, és már rendelkezésre áll 6 darab műszaki vizsgával ellátott erőgép Bács-Kiskun megyében. Az emissziós normák változása miatt még motorcserére lesz szükség, jelenleg pedig a Kubotával tárgyalnak arról, hogy milyen lesz a következő motor. A takarékos üzemeltetésű, könnyen kezelhető és javítható, egyszerű felszereltségű traktort a jánoshalmi Renner Tamás okleveles gépészmérnök tervezte meg, a legendás Dutra traktor hagyományaira építve. Az 50 és 80 lóerős Renner-traktorok 4, azonos méretű keréken közlekednek. A szerkezet megépítése így [...] Tovább...

Megszületett az ítélet: börtönbüntetésre ítélték a magyar zenészt

"Balhés gyerek volt ez korábban is, de ilyen durva dolgot még sosem tett."

blogmorzsák

A szovjet laktanyák titkai

Elszeparált gettókba tömörülő kato­nai egységek, orosz kütyükre áhítozó csencselő magyarok, szovjet mini-lakóparkok – te hogyan emlékezel a nagy testvér megszállóira?

Amikor a gyám­hivatal rajtaütésszerűen megjelenik

A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai által anyagi csődbe sodort család felnőtt tagja munkát keres.

Az EU-nak elege van abból, hogy egyesek kilopják a szemét

Korrupt, illibeárlis rezsimek nem fosztogathatnak tovább.

A győri újság hogyan tudósított az audis sztrájkról?

A megyeszékhelyen zajló eseményekre ki sem küldték a munkatársukat.

Nagy Blanka, az ösztönös marxista

Nagy Blanka azt üzeni: az nem elég, hogy hol az elit egyik, hol meg másik csoportja üli körül a húsos fazekat.

Igenis szót lehet érteni a tinédzserekkel!

„Szép és emberi ettől a felnőttől, ahogy ehhez a kamasz fiúhoz hozzááll, biztosan remek nagypapa lehet.“

Az üzlet, az üzlet

Sikerült leküzdenünk magunkat az EU második legszegényebb országává.

A világ legidősebb szőlőtőkéje

Ezt minden borkedvelőnek látnia kell, ha Szlovéniában jár.

A Margitsziget névadója és a bizánci császárnő

1270. január 18-án halt meg az Árpád-ház egyik leghíresebb szentje, Szent Margit. Ugyan­ezen a napon emlékezünk meg Árpád-házi Szent Piroskáról is.

Egy rejtélyes irodalmi világsztár

Elena Ferrante és a 40 nyelven megjelent A briliáns barátnőm először az irodalmi világot, majd a a filmvásznat is meghódította. De kit takar a fátyol?

Bürokrácia brit, amerikai és magyar módra

Ügyeket intézni mindenhol mu­száj. De vajon hol jobb és kelle­mesebb: Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban vagy Magyarországon?

0