Több születés, kevesebb halálozás az első tíz hónapban
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első tíz hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 1,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
Az év első tíz hónapjában 77 596 gyerek született, 3499-cel több, mint egy évvel korábban. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-októberben pedig 3,6 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,57 volt a 2019. január-októberre számított 1,48-hoz képest.
2020. január-októberben 106 723-an haltak meg, 1583-mal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13, május-júliusban 2 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8, augusztus-szeptemberben 2,1, októberben pedig 15 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.
Kiemelték: az elhunytak számának októberi, jelentős mértékű emelkedése ellenére a halálozások száma az előző év azonos időszakához képest mérséklődött. Emiatt és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 15 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 60 333 pár házasodott össze, 2541-gyel több, mint tavaly január-októberben. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3 százalékkal több, május-augusztusban 15 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.
Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 7,4 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.
hírek innen, onnan
Mit jelent, ha a macskád megmutatja a hasát? 7 ok, ami nem mindig hívogatás simogatásra
Ha a macska megmutatja a hasát, azt sokan automatikusan bizalomjelnek veszik. A szakértők szerint azonban többféle üzenetet hordozhat.
Tökölön is begyújtotta a grillt a Burger KING®
A helyiek legnagyobb örömére új találkozóhellyel bővült a dél-pesti agglomeráció: a Sziget Center mellett megnyílt a Burger KING® 64....
Magyar Péter nagyon szomorú közlést tett, ez derült most ki
Ez derült most ki.
Óriási a dráma a királyi családban! Vilmos herceg ezt már nem tudta megbocsátani Harrynek
A brit királyi család két legismertebb testvérének kapcsolata továbbra sem mutat javulást.
Rengetegen várták Magyar Pétertől ezt a bejelentés, most megérkezett! A kórházakról van szó
Azonnali lépés.
Feketében az ország! Most érkezett a megrázó hír: elhunyt a köztiszteletben álló politikus
Rengetegen gyászolják.
Nem tudott tovább küzdeni! Kevesen tudták, hogy beteg, 66 évesen elvitte rákbetegsége a gyönyörű műsorvezetőt
Zokognak a rajongók.
A Metallica miatt órákra megbénul a közlekedés Budapesten, mutatjuk, hol lesz felfordulás
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős közlekedési változások lesznek a Puskás Aréna környékén. A BKK több fő...
Botrány az Operettszínházban: elfogyott 80 dolgozó türelme, a miniszternél panaszolták be a vezetést
A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag...
Köllő Babett kitálalt. – Elárulta, miért tűnt el a többi luxusfeleség a süllyesztőben
Míg a többi szereplő eltűnt a süllyesztőben, Köllő Babett mára az ország egyik legfoglalkoztatottabb televíziós személyiségévé...
A nap legszebb története a munkahelyi szigorról: a főnök azt hitte, ő diktál, de az alkalmazott másodpercek alatt helyretette
Brutális eleganciával szerelte le a kötekedő főnökét a fellázadt alkalmazott.
Vitézy Dávid szerint Magyar Péter kormánya nyomokban sem hasonlít az előzőhöz
Szerinte nincs sok esélye a Fidesznek visszanyerni a szavazók bizalmát.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


