Ezt olvasta már?


Több mint hétezren énekeltek egy napon

A magyarországi német népdalkincs megmentése és továbbörökítése volt a célja annak az országos méretű flasmob-akciónak, amelyre az országos német önkormányzat több intézményének kezdeményezésére, illetve szervezésében került sor.

A becslések szerint mintegy 7500 gyermek, fiatal és felnőtt erősítette a most első ízben szerveződött akciót, melynek a lényege az volt, hogy egyazon napon minél többen adjanak elő nyilvános helyeken néhány dalt a Magyarországi Német

Pedagógiai Intézet (UDPI) által összeállított népdalcsokorból. Az eseményre a már évek óta a Zentrum (Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, valamint Könyvtár) által meghirdetett TrachtTag-on, azaz a német népviselet napján került sor, amikor országszerte amúgy is sokan díszítik hétköznapi öltözéküket a „sváb” viseletük egy-egy darabjával.

- Az akció kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk: összetartozunk és felelősségünknek érezzük a népdalkincsünk megőrzését. A közös éneklés-zenélés korosztálytól függetlenül fejleszti a személyiséget, felszabadít, örömet szerez és élményekkel gazdagít – Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos

Önkormányzatának elnöke e szavakkal biztatta a nevelési-oktatási intézményeket és kultúrcsoportokat, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

A pedagógiai intézet honlapján tette közzé a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont énektanárai segítségével összeállított repertoárt: öt-öt német dalt ajánlottak az óvodásoknak, az alsó, illetve felső tagozatos iskolásoknak, a középiskolásoknak, valamint a felnőtteknek, amelyeket azok óvodai foglalkozások, iskolai tanórák vagy egyesületi összejövetelek alkalmával tanultak meg.

A Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felhívására több mint ötszázan daloltak együtt: - A 250 felső tagozatos tanulóból álló, tanárokkal kiegészült és zenetanárok által vezényelt, rögtönzött kórusunk az iskolaudvaron énekelte el a „Muss i denn…” kezdetű, ismert német népdalt; az előadást harmonikakíséret tette még szebbé – meséli Győriné Meiszter Katalin némettanár, a baranyai kisváros német önkormányzatának elnöke. – Az alsó tagozatunkon tanuló 180 gyermek a tanítókkal együtt az óvodaudvaron, a hazájukból elűzöttek emlékművénél, a helyi kulturális központ előtt, valamint a Batthyány téren adott elő öt-öt dalt. Csodálatos élményt nyújtott, ahogy a pici ovisok, a helyi német kör tagjai és bólyi lakosok is csatlakoztak a megmozduláshoz. Igazi közösségi élmény volt!

– Sejtettük, hogy az akció már első alkalommal eléri a célját, hiszen anyagi ráfordítást egyáltalán nem igényelt, időt és energiát pedig bárki szívesen áldoz, ha a nemzetisége kultúrájának ápolásáról van szó – fogalmazott Weigert József ötletgazda, a pedagógiai intézet vezetője és a pécsi német iskolaközpont tanára. – Már most azon gondolkozunk, hogyan lehetne a jövőben még tovább fejleszteni a kezdeményezést. Azt tervezzük, hogy az ajánlott népdalcsokrokat minden évben újabb két-két dallal bővítjük. Ezt különösen azért tesszük, hogy a gyermekeink az óvodában és az iskolában az évek során sok új éneket tanulhassanak meg. Hisszük ugyanis, hogy a német nemzetiségi önazonosság-tudatuk fejlődéséhez a népdalok ismerete is nagyban hozzájárul. Azzal pedig, hogy újabb és újabb dalokat tanulnak meg, a német nyelvismeretük bővülése mellett a csodálatos, de sajnos már kihalófélben lévő nyelvjárásainkkal is találkoznak. A produkciók zenével-tánccal történő színesítése, valamint a nemzedékeket összekapcsoló közösségi élmény pedig a hab a tortán.

A „Stimmen wir an!” („Csendüljön a nóta!”) akció a Koch Valéria Iskolaközpont és a Magyarországi Német Pedagógiai Intézet kezdeményezésére, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Zentrum együttműködésével valósult meg.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elolvad a legolcsóbb használt autók piaca, brutálisat drágult a Suzuki Swift

Meglepő folyamatok rajzolódnak ki a használtautó-piacon: az elektromos járművek drágulnak, a hibridek olcsóbbak lettek, a kedvező árú...

Palvin Barbara meztelen hatású fehérneműje egyszerre felszabadító és álomszép

Palvin Barbara ismét bebizonyította, miért ő a világ egyik legkeresettebb modellje. A magyar szépség egy romantikus, virágmintás...

Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet volt elnökét jelöli Trump az amerikai hírszerzés élére

Az elnök múlt héten jelentette be, hogy a hozzá lojális William Pulte lesz a szervezet megbízott igazgatója, a végleges választása...

Buda Péter fontos kormányzati pozíciót kapott, a nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletével bízták meg

Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt lett Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó stábjának szakmai vezetője. A szakértő a...

Most érkezett: vonat tetejére mászott egy 11 éves kisfiú Várpalotán, életveszélyes áramütést szenvedett

Életveszélyes áramütést szenvedett egy 11 éves kisfiú Várpalotán, miután felmászott egy vasúti szerelvényre csütörtök délután. A...

Kamatstop meghosszabbítása: újabb segítség a hiteleseknek szeptemberig

Az előző kormány által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek...

Riasztani kellett a Gripeneket egy izraeli utasszállító miatt

Rövid időre riadókészültségbe helyezték a Magyar Honvédség légtérrendészeti egységeit, miután egy Tel-Aviv és Prága között...

Blaha Lujza imádott balatoni búvóhelye: így nyaralt a nemzet csalogánya Balatonfüreden

Blaha Lujza huszonhárom éven át töltötte a nyarakat balatonfüredi villájában, amit „kis fészkemnek” nevezett. A színésznő a helyi...

Magyar Péter: gripeneket riasztottak egy izraeli utasszállító miatt a magyar légtérben

A magyar vadászgépek a légtérhatárig kísérték a repülőgépet.

Polt Péter állásfoglalát adott ki az alkotmánybírók elmozdíthatóságáról

Polt Péter tanulmánya A bírói és alkotmánybírói elmozdíthatatlanság mint a bírói függetlenség garanciája Európában címet viseli,...

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

Orosz olajfinomítót ért ukrán találat.

Az ukrán hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy csapást mért a dél-oroszországi Krasznodari határterületen fekvő afipszkiji...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!