Ezt olvasta már?


Több mint 2500 Mikulás köszöntötte futással advent második vasárnapját

A hét eleji hóesésnek és hidegnek nyoma sem maradt vasárnap kora délutánra, az esemény 6 éves történetében nem volt még ilyen szerencsés a mezőny, enyhe, 7 fokos idő, ragyogó napsütés fogadta a 2562 Mikulást december 8-án a Corvinus Egyetemen és környékén a 6. Blikk Mikulásfutáson.

A jelmez beszerzésével a résztvevőknek nem kellett bajlódniuk, hiszen a mikulásruha a nevezési díj részét képezte, így csak azt kellett eldönteni, hogy a családi 700 méteres, vagy a 2300 méteres távot választják.

A hosszabb távból kettő is rendelkezésre állt, az első közel ezer Mikulást 13 órakor indítottuk útjára, majd utának jött egy kicsit kisebb, kb. 600 fős mezőnnyel a családi (700 méteres) táv, majd újabb ezer piros ruhás futó vágott neki Ferencváros utcáinak.

Ez az az esemény, amely kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen a rajtban és a célban a gyerekek nagy örömére és a napsütés ellenére hóesés – igaz nem valódi - várta a futókat.

A 6. Blikk Mikulásfutás sem telt el jótékonysági akció nélkül.

A Blikk minden nevező után 500 forinttal támogatta a Bátor Tábor alapítványt, az 2562 résztvevőnek köszönhetően így 1.281.000 forint gyűlt össze jótékony célra.

A korábbi évek kezdeményezését folytatva az ÁGOTA Alapítvány közreműködésével idén is vártuk az ajándékokat a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában elhelyezett óriásputtonyba. Szerencsére a mezőny segítőszándékának köszönhetően idén is rengeteg ajándék érkezett.

A Mikulás sporttal való köszöntése egyébként a világ számos pontján népszerű esemény, Los Angelestől Madridon át Oszakáig, mi az első esemény előtt a liverpooli eseményen szereztünk személyes tapasztalatokat.







0
0
0

hírek innen, onnan

Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Május végén Nyugat-Európában több hőmérsékleti rekord is megdőlt, mikor egy hőkupola tartósan kiugróan magas hőmérsékletet...

Eltűnt egy 19 éves fiú Dunaföldváron: a hídnál találták meg a táskáját – Kétségbeesve keresi a családja

Újabb megrázó eltűnési ügy tartja rettegésben a közvéleményt. Nyoma veszett a 19 éves Fülöp Istvánnak, akinek a személyes holmiját...

Már most unja a foci vb-t? Hoztunk programokat, mit csinálhat a tévénézés helyett!

Július 19-ig nehéz lesz bármi más műsort találni a tévében, sőt, bármi más elfoglaltságot is találni a világon, mint a foci...

Ki érti ezt: Matolcsy György korábbi bizalmi emberét nevezték ki a Magyar Fejlesztési Bank élére

Gerendás Jánost nevezte ki új elnök-vezérigazgatónak a Magyar Fejlesztési Bank élére Kapitány István gazdasági és energetikai...

Hiába áll készen a nyitásra ez a jászsági gyógyvizes strand, nem fogadhat vendégeket

Az elmúlt években elmaradt fejlesztések, a szigorodó jogszabályok, az egyik gyógyvizes kút problémái és az elhúzódó engedélyeztetés...

Vitray Tamás a 36 évvel fiatalabb feleségével romantikázott az Operaházban – szerelmes fotó

Vitray Tamás, a Kossuth-díjas televíziós legenda és felesége, Vitray-Ivens Éva hétfőn este a Magyar Állami Operaházban tűntek fel, ahol...

Új fejezet kezdődik Bye Alex életében

ByeAlex úgy látszik, újabb fordulóponthoz érkezett az életében. Az énekes követőinek elárulta nagy tervét: lakás után hamarosan...

Ukrán-magyar gyógyszermaffiát számolt fel a rendőrség

Közel 830 millió forintot foglaltak le a bűnbandától, köztük luxusautókat. 

Matolcsy György 170 milliós végkielégítést kapott az MNB-től

A számok alapján úgy tűnik, mintha a korábbi elnök egyáltalán nem ment volna szabadságra.

A mosogatószivacs visszaviheti a szennyeződéseket a tányérodra: sokan túl sokáig használják

A konyha egyik legfontosabb alapfelszereléséhez tartozik a mosogatószivacs. Sokan azonban hajlamosak megfeledkezni magáról az eszközről,...

Lemondott a brit védelmi miniszter

A brit miniszterelnök helyzete egyre tarthatatlanabb.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!