Ezt olvasta már?

A CBD olaj: használat orvosi tanács nélkül?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a CBD olaj iránti érdeklődés, amelyet számos egészségügyi probléma enyhítésére ajánlanak. Vajon mennyire tekinthető bizto...


Tízmilliárd forintot fordítottak szociális és gyermekvédelmi intézmények felújítására

Az országban 140 helyszínen összesen mintegy tízmilliárd forintból újultak meg szociális és gyermekvédelmi intézmények, illetve végeztek el energetikai korszerűsítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Fülöp Attila A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság épületeinek energetikai felújítása című projekt záró rendezvényén köszöntőjében kiemelte: a gyermekvédelem 23 ezer gyermeket érint. Közös felelőségünk, hogy milyen életet és milyen jövőt tudunk biztosítani ezeknek a gyermekeknek.

Az államtitkár a gyermekvédelem, a nevelőszülői hálózat és a hivatás fontosságára is felhívta a figyelmet. A 2017-ben bevezetett szociális munka napja "emblematikus ünnep", amelynek a lényegi mondanivalója, hogy az a százezer ember, aki a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozik, nemcsak egy-egy emberről, hanem annak családról, a közösségről is gondoskodik, ezért a munkáért pedig köszönettel tartozunk - fogalmazott Fülöp Attila.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a társadalom érzékenységét mutatja, hogyan gondolkodunk a családról, és mindazokról, akik kiszorultak a családból. A kormány mindent megtesz azért, hogy a gyermekekből sikeres felnőttek legyenek, és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak - hangsúlyozta.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere közölte: a zalai megyeszékhelyen - részben állami, részben önkormányzati forrásból - 2020-ig minden nevelési, oktatási intézmény megújul. A gyermekek neveléséhez, oktatásához kapcsolódó intézmények megújítása azért is kiemelt célja a város önkormányzatának, mert ezek a fejlesztések a jövőről, a következő generációról szólnak - tette hozzá.

A polgármester kitért arra is, hogy a gyermekotthon épülete az önkormányzat tulajdonában van, de a város közgyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy ingyenesen átadja a tulajdonjogot az államnak.

A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (SZGYF) Zalaegerszegi Gyermekotthona épületének komplex energetikai felújítására csaknem 100 millió forintot fordítottak. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében a megyében összesen több mint 340 millió forintból végeztek energetikai beruházást a szociális és gyermekvédelmi intézményekben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Cser-Palkovics András: Az önkormányzatok konstruktív munkára készülnek az új kormánnyal

Székesfehérvár polgármestere nyolc önkormányzati szövetség tanácskozása után posztolta, hogy a vidék- és településfejlesztési...

Ez már nem játék: éleslövészetet tartottak az oroszok a La Manche csatornán

Rendkívül szokatlan hadgyakorlatot hajtott végre egy orosz fregatt Plymouth közelében. A brit védelmi források szerint a Kreml ezzel erőt...

Magyar Péter először találkozott a Vidéki Prókátorral – ezt üzente a találkozó után

Magyar Péter miniszterelnök egy új Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy első alkalommal találkozott személyesen a közösségi...

„A szülés ehhez a fájdalomhoz képest álom” - Felfalta a szemét egy parazita a brit nőnek, miután kontaktlencsében mosta meg az arcát

Egy 47 éves brit nő, Emma Marsden szemét egy ritka parazita támadta meg, miután kontaktlencsében mosta meg az arcát egy baleset után. A nő...

Havasi Bertalan: Magyar Péternek is több kását kell megennie, ha le akar számolni a nemzeti oldallal

A Fidesz szervereinek lefoglalásáról kérdeztük, kásaevési tanácsokat adott a „zsebdiktátornak” a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Szabadtéri dohánytilalom lépett érvénybe Spanyolországban

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal...

Szoboszlai belökheti a Liverpool nyári átigazolásait: "Az új szerződése a legjobb üzlet"

A Liverpool öt évvel meghosszabbította Szoboszlai Dominik szerződését, az Anfield Index szerint pedig a klub ezzel nemcsak egyik legjobb...

A bukott osztrák kancellár is rajta volt az MCC fizetési listáján

Sebastian Kurz a Fidesz veresége után inkább visszaküldte a 110 ezer eurót. 

Ekkor vesznek végső búcsút Szolnoki Pétertől

Hírt adott a zenekar arról, hol és mikor vesznek búcsút Szolnoki Péter énekestől. A Bon-Bon együttes sztárja súlyos betegségben hunyt...

A Sándor-palota megszólalt Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfői szerepéről

Az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnöki feladatokat az új államfő hivatalba lépéséig.

Állampapírba fektetsz? Erre számíts a következő években

Váratlanul izgalmas lett a nyár közepe az állampapír-befektetők számára.

Összeütközött két villamos a Hűvösvölgyi úton, ketten megsérültek

Az 56A és a 61-es villamos azóta újra a teljes vonalon közlekedik.

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

0
0

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá

Több száz kilót fogyott Falusi Mariann

Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Itt van Kapitány István azonnali bejelentése

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy új vezetőt kért fel a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. Tájékoztatása szerint a szervezet irányítását Csendes Olivé

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele