Tizenkét év fegyház nyereségvágyból elkövetett gyilkosságért
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a gyomaendrődi férfit, aki egy sárkaparó ráccsal verte agyon idős ismerősét; a vádlott zsákmánya háromezer forint volt.
A jelenleg 21 esztendős Badari Zsolt 2011. február 17-én Gyomaendrődön italozott barátjával, a másodrendű vádlott Horváth Jánossal. Az egyik kocsmában találkoztak a későbbi sértettel, akiről megtudták, hogy pár nappal korábban nagyobb mennyiségű készpénzhez jutott. A vádlottak – Horváth János ötletére – elhatározták, hogy miután a 71 éves férfi elindul, Badari Zsolt utána megy, leüti és elveszi a nála lévő készpénzt.
Az elsőrendű vádlott végül előbb hagyta el a kocsmát, hogy a sértettet az otthonánál várja. Amikor a férfi a teraszon tisztogatni kezdte csizmáját, mögé került és egy 13 kilogrammos sárkaparó ráccsal fejbe csapta. A még életjeleket mutató sértettre összesen ötször sújtott le, majd elvette pénztárcáját, amelyben háromezer forintot talált.
A bántalmazás következtében meghalt áldozata kulcsait a vádlott magához vette, majd a társával úgy döntöttek, visszatérnek a tetthelyre. Pénzt keresve átkutatták lakását, de nem találtak semmit.
A rendőrséget még a bűncselekmény éjszakáján az elsőrendű vádlott édesanyja értesítette, miután fia elmondta neki a történteket.
A táblabíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek Badari Zsoltot, ezért jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta. Horváth Jánost felbujtóként elkövetett rablás bűntettéért három és fél év börtönre ítélték.
mti

- Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseket
- Egy fiatal anya és három gyermeke vesztette életét a 44-es főúton
- Egy arany és három ezüst Lonatóból
- Tucatnyi előterjesztést fogadhat el a parlament
- Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- Lejár ma az szja bevallások határideje
- Ingyen parkolhatnak Győrben az elektromos járművek
- Megfejtették Marco Polo bibliájának titkát
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


