Ezt olvasta már?


Teltházzal üzemelnek a szállodák karácsonykor és szilveszterkor

A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Az alelnök elmondta, aki nem gondolkodott előre, nehezen juthat szállodai szobához az országban. Ugyanakkor néhány éve, a fővárosban és vidéken is voltak olyan szállodák, amelyek teljesen üresen álltak az ünnepi időszakban.

Hozzátette, ez is jelzi, megváltoztak az utazási szokások, és egyre "trendibb" Magyarországon maradni, amihez hozzájárul az is, hogy jelentősen javultak a szállodák szolgáltatásai és bővültek a szórakozási lehetőségek.

Kifejtette, elsősorban vidéken épültek új szállodák, míg Budapesten - a 2008-as világgazdasági válság hatásai miatt - csak most kezdődnek a szállodanyitások.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A hátrányai, kockázatai ellenére is megéri az eurót bevezetni?

Jelenleg az Európai Unió 27 tagállama közül 21-ben fizetnek az egységes európai fizetőeszközzel.

Ilyen volt Hadas Kriszta édesanyja a tévében: a 79 éves Júliára nagyon hasonlított a lánya

Hadas Kriszta édesanyja, Hadas Júlia sugárzó jelenség volt a tévében.

Kökény Attila: Azt sem tudom, hogy mennyi a villanyszámlánk - interjú

Kökény Attila tavaly áprilisban az MVM Dome-ban adott nagykoncertet az 50. születésnapja alkalmából, idén azonban már jóval szolidabban...

Kongatják a vészharangot: jön a "szuper" El Niño, az évszázad legerősebb éghajlati jelensége

A Csendes-óceánon formálódó időjárási folyamatok arra utalnak, hogy 2026-ban rendkívül erős El Niño alakulhat ki.

A Tisza leendő egészségügyi minisztere ígéri: átalakítják az életmentő gyógyszerekről döntő alapítványt

Az életmentő gyógyszerekről szóló döntések nem lehetnek „fekete dobozban” – fogalmaz Hegedűs Zsolt.

Tömegbaleset a magyar autópályán: moccanni sem lehet, több kilométeres a torlódás

A tűzoltók mellett a mentők is a helyszínen dolgoznak. Nagy a baj az M7-esen.

Apró, kedves állatoknak ártasz, ha ezt csinálod a kertben: így óvhatod a rejtett madárfészkeket

Vigyázz a buja zöldben rejtőző életekre: most a legveszélyesebb a kerti munka.

Vetésforgó: ezért fontos a kertben, ha jó termést akarsz

A vetésforgó alkalmazása a kertben nemcsak a bőséges termés kulcsa, de a talaj egészségét is hosszú távon biztosítja. Ismerd meg,...

Újabb nagy erősödés előtt a forint?

Bár gyengébben zárta a hazai fizetőeszköz a hetet a főbb devizákkal szemben, mint ahol elkezdte, azért még mindig több éve nem látott...

Egyetlen döntés világosabbá tette az egész házat – és mindent megváltoztatott

Egy családi ház átalakítása sokszor apró döntések sorozatából áll. Új színek, új bútorok, finomhangolt részletek. Mégis vannak...

0

Sport

Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban

Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.

Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa

95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.

Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől

Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.

Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen

A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.

Liverpoolban már a vészharangot kongatják Szoboszlai szerződése kapcsán

Szoboszlai múlt heti nyilatkozata után a Liverpoolnak lépnie kell.

A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított

Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.

Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja

Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.

Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje

A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.

Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt

Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.

Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók

A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban

Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.

Szoboszlai Dominik különleges álomcsapatba került be, a Liverpool gratulált neki

A Premier League 34. fordulójában a Liverpool ma a Crystal Palace gárdáját fogadja.

0
0

Bulvár

Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle

Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.

Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént

Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.

Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában

Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak

Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva

Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.

Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés

Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen

Most derült ki, hogy jobban elszabadulhatott volna a pokol a magyar választási kampányban – A Tisza-kampányfőnöke egy fontos titokról beszélt

A Tisza Párt kampányfőnöke szerint súlyos politikai botrányok robbanhattak volna ki a választási kampányban, ám tudatos döntéssel visszatartották a kompromittáló anyagokat.

Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban

Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.

Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint

A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.

48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma

Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.

Akár meg is mentheti az életed ez az egyetlen szó, ha kutyatámadás ér

Az agresszív kutyával való találkozás olyan helyzet, amikor az ösztöneink gyakran ellenünk dolgoznak. A legtöbb ember első reakciója az, hogy sikít vagy megpróbál elmenekülni, de pont ezek a mozdulatok provokálják