Ezt olvasta már?


Telek Ervin emlékének ajánlották a Szociális Munka Napjának salgótarjáni eseményét

A Szociális Munka Napja alkalmából rendezett elismerések átadásával egybekötött ünnepséget hétfőn a József Attila Művelődési Központban Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központja.

Az Országgyűlés 2016 decemberében döntött arról, hogy november 12-ét, a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilvánítja. Ezen a napon ráirányítják a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. Ebből az alkalomból rendezték meg az eseményt hétfőn, Salgótarjánban is.

 

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere az ünnepségen megfogalmazta: húsz évet töltött el ezen a szakterületen, tudja mit jelent itt dolgozni. A városvezető szerint a szociális szférában dolgozók egyik legnagyobb kihívásai azok a helyzetek, amikor “nem lehet úgy segíteni, ahogyan kellene”, illetve ezzel párhuzamosan az, hogy a munkavégzést rengeteg minden megköti, “legfőképp a pénz”. Fekete Zsolt közvetlenül szólva a megjelentekhez azt mondta: tudja, ismeri a sokszor, sokakat érintő problémákat; milyen megküzdeni azokkal a helyzetekkel,

amikor valaki életét nem tudjátok megoldani, vagy azt meg tudjátok, de éppen a sajátotokat nem.

 

A polgármester az önkormányzat oldaláról megadható támogatásáról biztosította a városban és környékén a szociális szférában dolgozókat, amire az is biztosítékot nyújt véleménye szerint, hogy a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségeken még nem fordult elő, hogy a Salgótarjáni Közgyűlés ilyen magas létszámban képviseltesse magát, mint most.

 

Az eseményen a közelmúltban elhunyt Telek Ervinről, a szociális ellátás területén több évtizedes, kiemelkedően eredményes tevékenységet végzett szakemberről is megemlékeztek. Telek Ervin 1990 novemberétől a 2019 augusztusának végén bekövetkezett haláláig dolgozott Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központjában. Az első években családgondozóként, majd 1998-tól addiktológiai konzultánsként, később osztályvezetőként, valamint a támogató szolgálat, a közösségi ellátások, “alacsonyküszöbű” szolgálat szakmai vezetőjeként, vezető koordinátoraként. A szakember számos hazai és nemzetközi konferencián szerepelt előadóként nagy sikerrel, jellemzően gyermekeket és fiatalokat érintő témákban. 2015-ben kérte nyugdíjazását, az elmúlt években tanácsadóként segítette az intézmény szakmai munkáját.

 

Telek Ervin tagja volt a Magyar Addiktológiai Társaságnak, a Magyar Mentálhigiénés Szövetségnek, a Szociális Munkások Szakmai Szövetségének. Munkája elismeréseként 2001-ben Kerezsi Endre díjat, 2006-ban Salgótarján Gyermekeiért és Ifjúságáért díjat kapott, majd 2012-ben Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője “Elige Vitam” (“Válaszd az életet”) kitüntetésben részesítette.

Benneteket, azokat a szakembereket köszöntjük ezen a napon, akik az év minden napján mély elhivatottsággal gondozzák segítségre szoruló embertársaikat – mondta az ünnepségen Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központjának vezetője. Peleskei-Balázs Rita a Szociális Munka Napjának idei, salgótarjáni eseményét Telek Ervin emlékének ajánlotta, hiszen az intézmény jórészt az ő szakmai, módszertani elképzelései, ajánlásai alapján épült, bővült, fejlődött, változott több évtizeden át.

 

Az igazgató munkahelyi közösségüknek azt kívánta, hogy az továbbra is olyan befogadó és összetartó, a nehézségekkel küzdő emberekkel szolidáris közösség legyen a folytatásban is, mint eddig volt.

 

Az ünnepségen elismerést vehetett át a hajléktalan ellátásban dolgozó Zajdáckiné Gregus Bernadett; Bódi Csaba, a Férfi Átmeneti Szálló munkatársa; a Családok Átmeneti Otthona kollektívája; Herczeg Istvánné kisgyermeknevelő; Blaskó Győzőné és Handó Józsefné salgótarjáni gondozók; Csonka Andrásné, a karancssági és Török Andrea, a somoskőújfalui házi segítségnyújtás munkatársa; a szociális szférában 34 éve dolgozó Háromné Deme Erzsébet szociális gondozó; Oláh Eszter, a központ esetmenedzsere; Molnárné Mester Ágota Karancskesziben és Ságújfaluban családsegítői feladatokat ellátó szakember; továbbá Bábel Mónika óvodai-iskolai szociális segítő munkatárs.

 

Az ünnepségen a karancssági Formál-Lak Jelenlétház által alapított, 14 fiatal alkotta GULLIPE hagyományőrző táncegyüttes; illetve Tóth Tibor és Tóth-Beeri Szilvia műsorát láthatták a meghívott vendégek.

 

forrás: 3100.hu,fotó/google

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos egészségügyi válság a szomszédban: évtizedekig lappang az azbeszt okozta gyógyíthatatlan betegség

Több évtizedes, Magyarország nyugati határvidékére is átgyűrűző azbesztszennyezés okoz súlyos közegészségügyi problémát...

Őrület a SpaceX körül - Több mint 70 milliárd dollárnyi lakossági kereslet érkezett

Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetése felé tart a SpaceX. A Bloomberg értesülései szerint Elon Musk űripari vállalatának IPO-ja már...

Hegedűs Zsolt is beszállt Takács Péter és Magyar Péter vitájába: „Nagy lendülettel próbálja átírni a valóságot”

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter reagált Takács Péter volt államtitkár szavaira, aki felsorolta, milyen fejlesztéseket hajtottak...

Sokkoló adatok: kiugróan magas a rákos megbetegedések száma az azbeszttel érintett térségekben

Az osztrák bányákból származó, azbeszttel szennyezett kőzet magyarországi felhasználása komoly botrányt kavart, egy friss elemzés pedig...

Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul; Magyar Péter: Ez már szánalom kategória

Az államfő az Alkotmánybírósághoz fordult az alaptörvény-módosítások határaival kapcsolatban, miközben Magyar Péter személyes...

Zelenszkij: Oroszország régóta havi 30 ezernél több embert veszít a drónok miatt

40 millió dollárnyi orosz célpontot semmisítettek meg a drónerők felállítása óta.

A hídnál találták meg a táskáját: Keresik a Dunaföldváron eltűnt 19 éves fiút

Újabb megrázó eltűnési ügy tartja bizonytalanságban az országot.

Elfogott egy tankert az Egyesült Államok az Ománi-öbölben, Trump újabb légicsapásokkal fenyegeti Iránt

A Jalveer nevű olajszállítót két rakétával állítottak meg. Donald Trump légicsapással és szárazföldi támadást helyezett kilátásba...

4 eldugott, fehér homokos tengerpart a szomszédban, ha tömeg nélkül nyaralnál

Hagyd meg a legismertebb turisztikai célpontokat a tömegnek, te pedig élvezd a kevésbé ismert, közeli homokos tengerpartok szépségeit!

Kibírsz egy estét a telefonod nélkül? Június 16-án kipróbálhatod

A Kapcsolj ki! mozgalom június 16-án hagyományteremtő kampányt indít általános iskolák számára „Altasd a mobilod a suliban!” címmel.

Donald Trump új szintre emelte a háborút, bejelentette egy sziget elfoglalását

Az amerikai elnök az elmúlt hónapok legsúlyosabb csapásáról beszél.

Kitört a klímaháború: Takács Péter szerint az Orbán-kormány ötször annyit költött, mint amennyit a Tisza-kabinet most bejelentett

Nem maradt reakció nélkül a Tisza-kormány által bejelentett, 3,6 milliárd forintos kórházi klímafejlesztési program. Takács Péter...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!