Tállai András: még négy napig ajánlhatóak fel az egy százalékok
A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély.
Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról - tájékoztatta az MTI-t Tállai András parlamenti államtitkár.
Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy a felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.
A szóba jöhető segítség nagyságrendjét a tavalyi adatokkal szemléltette az államtitkár: 2019-ben 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz. Tavaly 1,7 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadójának egy százalékáról.
Tállai András megjegyezte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak - magyarázta.
A civileknek - a jelen helyzetben - nagy könnyítést jelent az, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad - tette hozzá.
Egyre népszerűbb az online kitöltés - szögezte le a Tállai András. Mint mondta: ez most nemcsak a legkényelmesebb, hanem a legbiztonságosabb módja is a felajánlásnak. Ráadásul gyors is, az e-szja programjában csak néhány kattintás, és mivel több mint 4,2 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja, majdnem mindenki tud így rendelkezni - sorolta az előnyöket az államtitkár.
Május 14-ig az adófizetők 735 ezer rendelkező nyilatkozatot adtak be elektronikus úton az egy százalékokról, lényegesen többet, mint az elmúlt évben. Tavaly ugyanis eddig a napig 690 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen - ismertette a friss számokat.
Hozzátette azt is: ahogy korábban, úgy most is többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről, hiszen a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papír alapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz.
Az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, hiszen az egy százalékos iratot külön is be lehet küldeni. A lényeg, hogy május 20-ig elindítsák a nyilatkozatot az érintettek, mert különben érvénytelen lesz a felajánlás - mondta Tállai András.
hírek innen, onnan
Orbán Anita: újraépül a magyar–lengyel kapcsolat, V4-csúcs is jöhet
A Tisza-kormány hivatalba lépése után eltelt hetek külpolitikai fejleményeiről számolt be a külügyminiszter a parlament külügyi...
Amit Krausz Ferenc alapítványának támogatásáról elhallgattak
Nem 261, hanem összességében több mint 1000 milliárd forint közpénzhez jutott volna hozzá a Krausz Ferenc vezette alapítvány. A...
Szándékosan az árokba hajtva akart végezni egész családjával egy börtönből kijött férfi
Túlélték, de a férfi felesége és 8 éves gyermeke is megsérült.
Magyar Péter is a pulpituson, csontvázra bukkantak Lázár János volt minisztériumában – élőben a kormány döntéseiről
Vagyonadó, a babavárósok kimentése, mohácsi Duna-híd, a nemzeti hitvallás és a vizuálisan szennyező reklámok – bőven van téma a...
Büntetések és sebességmérő kamerák: A közlekedési szabálysértések később évülnek el Németországban
Jelentős változás lép életbe Németországban a közlekedési szabálysértések kezelésében július 1-jétől: a szabálysértések...
Jönnek a kormánybejelentések
Csütörtökön 11 órától kezdődik a kormányszóvivői tájékoztató, amelyen a kabinet legújabb döntéseit ismertetik. Kövesse a Blikken...
Baleset történt az M5-ös autópályán, teljes pályás útzár lépett életbe Budapest felé
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Az ütéseket igen, de a bűnösségét nem ismerte be a férfi, aki a Morrison’s 2-ben végzett egy fiatallal
Először állt bíróság elé a vádlott.
Van, amit nem lehet elégszer elmondani
Óriási lépést tettek afelé, hogy a korábban vállalt jogállamisági és intézményi feltételeket teljesítsék az EU-s források...
Vállfájdalom emeléskor - így segíthet az injekciós kezelés
Az emeléskor jelentkező vállfájdalomnak sokféle oka lehet - az enyhe túlterheléstől egészen az ín- vagy ízületi sérülésekig. A...
Július 1-től drágul a Temu: 3 eurós vám jön minden termékkategóriára
Az EU-n kívülről rendelt, 150 euró alatti csomagokra új vámszabály lép életbe július 1-jétől Magyarországon is. A 3 eurós díjat nem...
Jönnek a bejelentések a kormánytól – itt nézheted élőben a tájékoztatót
Egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témákban is döntött a kormány a szerdai ülésén. Az intézkedésekről Magyar...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


