Ezt olvasta már?


Szuper hackereket képez a Pécsi Tudományegyetem

Jószándékú szakemberek lesznek.

A hacker kifejezésről persze mindenkinek a kiberbűnöző ugrik be, pedig a szó eredetileg nem ezt jelentette, és ma is vannak digitális Robin Hoodok, akikre egyre nagyobb kereslet mutatkozik.

Az '50-es években a kiváló programozókat nevezték hackereknek, később a hollywoodi filmek hatására a számítógépes bűnözők birtokolták ezt a kifejezést, manapság viszont ismét az etikus hackereket értjük alatta. Az etikus hackerek az informatikusok elitjét képezik, és tevékenységük jelentősen hozzájárul az államok, a cégek kiberbiztonságához.

 

Mivel a kiberbiztonság egyre nagyobb szerepet játszik az iparban, a vállalatok működésében, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) mérnökképzésében kiemelt figyelmet fordítanak az interdiszciplináris tudományra. A járvány okozta bezártság is rávilágított a számítógépes adatok védelmének fontosságára, így folyamatosan nő az informatika-biztonsági szaktudással rendelkező mérnökök ázsiója, már ma is a legkeresettebb munkaerők között van a helyük. Ezért is jelentős az érdeklődés a pécsi egyetem mérnökinformatikus hallgatói között a kiberbiztonságot érintő kurzusok iránt.

 

A kiberbiztonság az informatikai rendszerek és az abban tárolt adatok védelmével foglalkozik. Ez a tudományterület a fizikai, információs és tudati dimenziókon keresztül az élet minden területét érinti, hiszen az informatikai rendszerek a hazánkban definiált kritikus infrastruktúrák (pl. energiaellátás, egészségügyi rendszer, pénzellátás) mögött is ott vannak, ezért kiemelt figyelmet kap a védelmük. Jelenleg talán a kiberbiztonság a legfontosabb területe az informatikának, és ahhoz, hogy a rendszerek biztonságosak legyenek, informatikusok, matematikusok, jogászok és hadtudományokban jártas szakemberek együttes munkájára van szükség.

 

A PTE MIK-en a mérnök-informatikusok egy két féléves tantárgy keretében sajátítják el az informatikabiztonsági ismereteket. Tulajdonképpen egy fúziós tantárgyról van szó, ami több terület tudásanyagát igyekszik egy egységben kezelni. A hallgatók a képzés során a programozás mellett megismerkednek a számítógéphálózatok, az adatbázisok, valamint különféle irányítási és automatizálási rendszerek létrehozásával, üzemeltetésével és több hazai egyetemmel egyetértésben megfogalmazott, az informatikai biztonság megközelítését szolgáló kétféle szemléletmóddal: az offenzív és a defenzív szemléletmóddal.

 

"Klasszikusan az egyetemeken a védelmi szemléletmódot, azon belül is főleg a kriptográfiát oktatjuk, a védelmi stratégiák elsajátításán van a fókusz. Néhány évvel ezelőtt került előtérbe, hogy az offenzív szemléletmóddal is megismertessük a hallgatókat, ezért felvettük a kapcsolatot a már jelentős tapasztalatokkal rendelkező amerikai Metropolitan State University of Denver egyetemmel, ahonnan jelentős szakmai segítséget kaptunk. Így a hazai egyetemeket tekintve az elsők között kezdtük a pécsi egyetem műszaki és informatikai karán az offenzív szemléletmód, azaz az etikus hackerség oktatását" - mondja az oktatásért felelős szakember, Gyurák Gábor. Az interdiszciplináris tudományterület igen gyorsan népszerű lett a hallgatók körében, akik amellett, hogy megtanulják, hol van az a határ, ameddig etikus hackerként el lehet menni, megismerkednek a kibertámadók folyamatosan fejlődő eszközeivel, módszereivel is.

 

A Covid 19 időszaka felerősítette a kiberbiztonság szerepét, hiszen a céges és a magán célú kapcsolattartás nagyobb részt áthelyeződött az internetre. Mindennapjaink részévé váltak a digitális platformok, amelyek az internetes bűnözők érdeklődését is felkeltették, így megnőtt a fenyegetettség a kibertérben. Rengeteg hír látott napvilágot, miszerint egyes konferenciarendszerekbe bele lehetett hallgatni és meg lehetett szerezni a személyes adatokat, így e platformok használata komoly veszélyt jelenthet. Ez is bizonyítja, hogy sokkal nagyobb szerepet kell kapnia az egyes felhasználók életében is az informatikai biztonságnak, ezért az informatikai biztonságtudatosság erősítése érdekében a kar a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal együttműködve előadásokat tart, kiadványokat szerkeszt a lakosság számára.

 

A kiberbiztonság nemcsak nemzetbiztonsági szinten fontos terület, hanem az ipari, az informatikai vállalatoknál és a banki szektorban is, így a karral együttműködő cégek, vállalkozások is érdeklődnek iránta. A végzett hallgatók igen könnyen el tudnak helyezkedni informatika-biztonsági szakemberként bankoknál vagy az olyan cégeknél, ahol informatika-biztonsági incidenst kezelő csoportokat működtetnek.

 

A kiberbiztonság nagyon jól fizetett területe az informatikának, emellett folyamatos kihívást támaszt a jövő mérnökei számára. A hollywoodi filmek kitalált történetei lassan valósággá válnak, és nemcsak a filmvásznon, hanem az igazi életben is digitális nyomokat kell rögzíteni, nyomozást kell folytatni a kibertámadók ellen. A hallgatók fejlődéséhez, ismereteik bővítéséhez az is hozzájárul, hogy az elmúlt években a kar több csapatot is küldött a Hungarian Cyber Security Challenge-re, és rendszeres látogatói az olyan nagyszabású kiberbiztonsági konferenciáknak is, mint amilyen a Hacktivity.

computerworld.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak

A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első...

Korszakváltás az uniós pénzeknél: a Magyarországra érkező új beruházásokat is átírhatja a brüsszeli reform

. A szabályozás a Magyarországra érkező új, EU-n kívüli beruházásokra is jelentős hatással lesz.

Egy autóst 123-szor büntettek meg, amiért matrica nélkül hajtott fizetős útszakaszon

A 2025-ös évben 2,4 millió darab pótdíjat szabtak ki az országban.

Kapitány István lecserélte a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét

Gerendás János lesz az új vezető, az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot is lecserélték.

500 millió euró a műtrágyaválságra: a gazdák szerint nem elég

Az Európai Bizottság 500 millió eurós válságtartalékot biztosít a műtrágyaválság kezelésére. A Copa-Cogeca szerint azonban ez csak...

Kriptós fordulat: a Tisza-kormány felszámolja az Orbánék örökségét

Az Orbán-kormánytól örökölt, súlyosan hibás, aránytalan és piacromboló szabályozást szüntet meg a Tisza-kormány a kriptovaluták...

6 apróság a pénztárcádban, ami taszítja a bőséget – Jobb, ha még ma kipakolod.

Sokan úgy vélik, hogy a pénztárca tartalma hozzájárulhat a bőség vagy éppen a szűkösség energiájának bevonzásához.

3 intimhigiéniás termék, amit jobb, ha azonnal elfelejtesz a nőgyógyászok szerint

Vajon tényleg szükség van mindenre, amit a drogériák és gyógyszertárak polcain találunk? A nőgyógyászok elárulják, melyik három...

Dráma egy budapesti dzsúdóteremben: edzés közben leállt a szíve az egyik sportolónak

Drámai pillanatok játszódtak le a múlt héten egy budapesti dzsúdóteremben, ahol edzés közben lett rosszul egy hatvan év körüli férfi....

Miért halkítjuk le automatikusan a zenét parkoláskor? Itt a tudományos válasz!

Bizonyára minden autós számára ismerős a helyzet, mikor egy zsúfolt parkolóban végre megvan a szabad hely, de mielőtt megkezdődne a...

Beléjük kapaszkodhat Győrfi Pál a kirúgása után – A feleségére és a négy gyerekére mindenben számíthat

Több mint 40 éve szolgál a mentőknél Győrfi Pál, aki különleges élményként említette, hogy kisfiúként az autogramfüzetében...

„Sok nő úgy érkezik szülni, hogy a terhessége alatt soha nem járt orvosnál"

Tapasztalt utazók szerint Afrikának rengeteg arca van, emiatt akit odasodor az élet, azt vagy eltaszítja, vagy magába szippantja. Dr....

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!