Szombathelyi Haladás lesz a Pécsi MFC vendége
A labdarúgó NB II. 27. fordulójában szerdán 14.30-as kezdéssel a Szombathelyi Haladás a Pécsi MFC vendége lesz.
Hétközi fordulót rendeznek a másodosztályban, a 4. helyen álló, 48 pontos Pécsi MFC otthonában lép pályára a 6. helyezett, 40 pontos Haladás. A két gárda immáron harmadszor csap össze a 2020/21-es kiírásban. Ősszel a Rohonci úti bajnokin gól nélküli döntetlenre végeztek a csapatok, míg a Mol Magyar Kupa 8. fordulójában február 10-én a zöld-fehérek Dragóner Filip 89. percben szerzett góljával 1-0-ra nyertek. A pécsiek a bajnokságban idén két-két győzelmet és döntetlent, egy vereséget gyűjtöttek be. Legutóbb a szomszédvári összecsapáson Szentlőrincen 0-0-t játszottak.
A Vas László irányította mecsekaljaiak különösen a védekezésükre alapozhatnak, az NB II.-es mezőnyben a piros-feketék kapták a legkevesebb gólt – mindössze tizenhatot. Házi gólkirályuk pedig a hattalálatos Geiger Norbert. A Haladás az ajkai vereség után vasárnap egy félidő alatt lerendezte a Kaposvár elleni meccset, a zöld-fehérek látványos, lendületes, gólratörő játékkal 4-0-ra nyertek. Úgy, hogy akár még nagyobb különbséggel is nyerhettek volna a vasiak. A pécsiek elleni fellépésen bizakodásra adhat okot, hogy utóbbi két meccsen a PMFC nem tudott betalálni a Hali kapujába.
– Utólag az ember könnyebben beszél és okosabb, mint a mérkőzés előtt, de talán nem túlzás azt állítani, hogy várható volt a Kaposvár elleni diadalunk – mondta Mátyus János, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. – Hiszen előtte a Kisvárda ellen is nagyszerűen teljesítettünk. A somogyiak elleni első félidő pazar játékot hozott, a második csendesebb volt, egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk. De ez már elmúlt, azóta a szerdai összecsapásra készülünk. Hasonló mérkőzésre számítok, mint az elmúlt két, Pécs elleni találkozónk volt. A pécsiek újoncként remekül szerepelnek, a dobogót ostromolja, egy roppant szervezett csapat, hétről hétre nagyszerű védekezést láthatunk tőle. Illetve van két veszélyes fegyvere, a pontrúgásai és a nagy bedobásai, amelyekből sok helyzetet alakítanak ki és gólokat szereznek. Ha ezeket le tudjuk védekezni, akkor komoly esélyünk van arra, hogy nyerjünk. Csilus Tamás és Devecseri Szilárd hosszabb időre kidőltek, még Medgyes Zoltánra sem számíthatok. Jó hír, hogy Tóth Dávid rendbejött és már a keret tagja lesz.
A forduló további párosítása,
14.30: DEAC–Gyirmót, Soroksár–Szentlőrinc, Dorog–Csákvár, Nyíregyháza–Békéscsaba, ETO FC Győr–Kazincbarcika. 18.00: Szeged Csanád-Grosics Akadémia–Szolnok, Vasas–Siófok, Ajka–Debreceni VSC, Kaposvári Rákóczi–Budaörs.
vaol.hu
hírek innen, onnan
Szívszorító kérdést tett fel a gödöllői kamionbaleset túlélője, Magyar Péter felé egy kérése lenne
Az édesanya szerint fia már megértette, de még nem tudta elfogadni, hogy meghalt az édesapja.
A mostohagyerek automatikus örököl a pótszülőtől? Nem olyan egyértelmű ez, mint sokan gondolják
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Menczer Tamás nem kér bocsánatot Hann Endre kigúnyolásáért: „Csak szerencséje lehetett”
Három hónap hallgatás után adott hosszabb interjút a Médiapiacnak Menczer Tamás. A Fidesz korábbi kommunikációs igazgatóját a...
Öthetes csúcsra lőtt a látfontosságú anyag ára: Kína és Chile egyszerre feszíti túl a piacot
Nagyot ugrott a réz ára, miközben egyszerre több oldalról szűkül a kínálat: Kínában megugrott az importigény, apadnak a tőzsdei...
Arany, márvány és csillárok: ebbe a pazar rezidenciába nem költözik be Forsthoffer Ágnes
Csak ámulunk.
Lemondásra szólította fel Gianni Infantino FIFA-elnököt a La Liga vezetője
A La Liga vezetője, Javier Tebas úgy véli, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tönkreteszi a futballipart. A La Gazzetta dello...
A nyári bulik ára a bőrmásnaposság: ezzel a pár lépéssel mentheted meg az arcod egy buli után
A késői bulizás, az alkohol és a hőség kombinációja látványos nyomokat hagy a bőrön, amit bőrmásnaposságnak neveznek. Ezzel a...
Amerika olyat húzott egyetlen támadással, hogy most a legnagyobb riválisának alaposan fájhat a feje
Az amerikai haditengerészet a közelmúltban hajtotta végre az első olyan harci bevetését, amelyben pilóta nélküli felszíni járművekkel...
Az oroszok durván megkívánták a kínai autókat
A kínai autók két fontos problémára is megoldást jelenthetnek Oroszországban.
Szervi vagy pszichés ok miatt van mellkasi fájdalmam? Az orvos válaszol
A mellkasi fájdalom mögött számtalan probléma húzódhat.
Elsodort egy embert a vonat Vecsésnél, az illető felállt és elhagyta a helyszínt
Hosszabb menetidőre kell számítani a ceglédi vonalon.
Így hathat a kamatcsökkentés a lakáshitelekre és személyi kölcsönökre - Megszólalt Varga Mihály a jegybank további terveiről
A várakozásoknak megfelelően 6,00 százalékról 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. A...
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Mo Szalah a Premier League sztárcsapa-tához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
Eltemették a magyar sport megismételhetetlen legendáját, egy korszak szállt vele sírba
Öcsi bácsi, Isten vele!
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Egész Magyarországon felfigyeltek az angol futballistára, akit Rohat Matyarnak hívnak
Lenne pár kérdésünk a szülőkhöz.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Elkezdte árulni feleslegessé vált játékosát az FC Barcelona
Hansi Flick nem számít rá.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt
Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Ekkor tér vissza a brutális kánikula: figyelmeztetnek a meteorológusok
Újra 33-38 fok jöhet!
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult
Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele
Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
blogmorzsák
A világ legnagyobb buliközpontjai
A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.
Menopauza és táplálkozás
Mit érdemes valóban komolyan venni?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


