Száz helyszínen 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét
Száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét péntektől vasárnapig országszerte vetítésekkel és filmes programokkal.
Idén 92 település csatlakozott a sorozathoz, amelynek keretében 486 vetítéssel és több száz filmekhez kapcsolódó programmal várják a látogatókat - közölte az eseményt szervező KEDD Animációs Stúdió az MTI-vel.
Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, valamint olyan kisebb települések is, mint Diósjenő, Jobbágyi, Kővágóörs, Nagykovácsi, Pásztó vagy Tét.
Az animációs stúdió 41 egészestés filmet, 23 válogatást és 12 teljes sorozatot, összesen több mint 130 animációs alkotást kínált a helyi szervezőknek, akik magyar klasszikusokat és az elmúlt években készült magyar műveket egyaránt szívesen választottak.
A kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból huszonötöt, a Vukból tízet, de számos helyszín kérte a Frakkot, a Mézga családot vagy a Dr. Bubót.
A kortárs magyar animációkra is sokan kíváncsiak, hiszen 22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, a Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérke 14 alkalommal lesz látható, a magyar animációs felsőoktatási intézmények, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Metropolitan Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem diplomafilmjeit pedig összesen 20 alkalommal mutatják be.
A szervezők változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, amelyben a gyerekek mellett, az idősebb korosztály is találhat magának kedvére valót, hiszen a 486 vetítésből 85 szól 12 éven felülieknek. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős is.
A külföldi animációkból is sokat kértek a települések; Budaörsön például két helyszínen is leadják A messzi Északot, a Teheráni tabukat és A kis kedvencek titkos életét, a Budapesti Művelődési Központban a különböző animációs fesztiválok válogatásait, valamint a magyar felsőoktatási intézmények vizsgafilmjeit vetítik, a Kubó és a varázshúrok az oroszlányi és az egri helyszíneken lesz látható, a Minyonokat Nyíregyházán és Bicskén vetítik, a Napkirálynő című francia-belga-magyar koprodukciót pedig 13 település választotta programjába.
A filmvetítések mellett Gyálon rókabábkészítésre is várják a gyerekeket, Gyulán rajzfilmfát lehet ültetni, Herenden élő zenés programot szereznek állatsimogatással, kézműves foglalkozással és tökfaragással, Parádon rajzversenyt tartanak, Pécsen beszélgetést szerveznek az ókori Egyiptomról a Napkirálynő kapcsán, Sopronban pedig Luther-rózsát készítenek.
A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket. Az alkotásokról elkészített fotót november 7-ig a KEDD stúdió email címére kell elküldeni. A nyertesek filmes ajándékokat kapnak.
hírek innen, onnan
Lehet egy nő allergiás a menzeszére? – 12 meghökkentő érzékenység víztől a napfényig
Nemcsak a pollen vagy az állatszőr válthat ki allergiás reakciót: akadnak olyan ritka esetek is, amelyek első hallásra szinte hihetetlennek...
Ezzel a trükkel lesz foltmentes az ablak nyáron – Egyetlen konyhai alapanyag kell hozzá
A tavaszi és nyári pollenszezon nemcsak az allergiások életét nehezíti meg, hanem az ablakokat is gyorsan koszossá teszi. Van azonban egy...
Bedagad a lábad estére? Ezek a módszerek segíthetnek enyhíteni a kellemetlen panaszokat
Ebben a cikkben körbejárjuk, hogy mi okozhatja a problémát, és hogyan történhet a lábdagadás kezelése házilag.
Egy asztalhoz ültek a tudomány és a kormány képviselői – nagy a tét
Megkezdődtek az egyeztetések a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) jövőjéről a kormányzat és a tudományos élet képviselői között –...
7000 adag gulyásleves ment volna kárba – Bemutatjuk az embereket, akik eljuttatják a felesleget a rászorulók asztalára – videó
Magyarországon évente közel egymillió tonnányi élelmiszer megy kárba, miközben rengeteg családnak és egyedülálló embernek jelent...
Török Gábor: Aki április 12-én született, azt is gondolhatná, hogy Sulyok egy aktív, politizáló elnök
Török Gábor nem tartja ügyetlen lépésnek, hogy Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul.
Kapitány István frissítette a vagyonnyilatkozatát, mert kimaradt egy balatoni nyaraló
A hibának különös apropót ad, hogy a Tisza-kormány éppen szigorítaná a vagyonnyilatkozati szabályokat, és a javaslat szerint akár...
Kitoloncolt játékvezető, törölt jegyek, mégis minden rendben a FIFA szerint a vb előtt
A FIFA-elnök szerint a szervezet nem irányíthat kormányokat, miközben több botrány árnyékolja a 2026-os vb-t.
Vége a konyhai szenvedésnek: a filléres gumiszalagos trükk, amivel bármilyen makacs üveget másodpercek alatt nyitsz ki
Talán veled is előfordult már, hogy egy fenséges vacsora közepén ott álltál tehetetlenül a pult felett, mert a paradicsomszószos vagy a...
Ilyen az, amikor a BMW-ből már az M és a W is hiányzik
Egy erősen hiányos BMW akadt a rendőrök horgára az M6-oson, de legalább olyan pozitívum is volt, aminek alapvetőnek kellene lennie.
50 év, 11 generáció – és messze van még a Honda Accord záróakkordja
Kiváltságos jubileumot a Honda emblematikus szedánja, ami nem is szedánként kezdte.
Kilőttek a magyar részvények: gigantikus üzlet rázta fel a pesti tőzsdét
Miközben a Richter és a Telekom befektetői sebeiket nyalogatják, a Mol a balkáni terjeszkedéssel, az OTP pedig egy látványos...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


