Szabadságvesztésre ítélték az adócsalókat Somogyban, Pécsen folytatódik a per
A Kaposvári Törvényszék három és tizenkét év közötti szabadságvesztésre ítélte a napokban annak a bűnszervezetnek a tagjait, akik több mint félmilliárd forint adót csaltak el egy céghálón keresztül – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Azt írták: a nem jogerős ítélet szerint az ügyben egy Balaton-parti székhelyű kft. végzett vagyonvédelmi tevékenységet, de a szolgáltatást névlegesen nem a cég, hanem az ötven éves elsőrendű vádlott és négy társa által a kft. alá szervezett, cégpiramisban működő alvállalkozók nyújtották. E cégekhez voltak bejelentve azok a vagyonőrök, akiknek a foglalkoztatásával járó közterheket nem fizették meg, vagyoni hátrányt okozva az állami költségvetésnek.
A bűnszervezet céghálózatában a haszonhúzó fővállalkozás alá beszervezett gazdasági társaságok valós gazdasági tevékenységet nem folytattak, a vagyonőri szolgáltatás ellenértéke csak „keresztül folyt” a bankszámlájukon, amit a munkavállalók juttatásainak kifizetése után a vádlottak készpénzben felvettek
A cégek az általános forgalmi adó bevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget, a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaságok részére valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki, melyeket végül a fővállalkozás állított be a könyvelésébe és az adóbevallásaiba.
A bíróság a vádlottakat bűnszervezetben elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt marasztalta el. Az ítélet a fellebbezések okán nem jogerős, az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.
Az ügyészség kitért rá: az eljárás hosszú ideig, két és fél évig tartott és huszonnégy tárgyalási napot vett igénybe. Ebben az ügy bonyolultsága mellett szerepet játszott az is, hogy a vádlottak igyekeztek húzni az időt, többször a tárgyalási napot megelőzően váltottak védőt, emiatt a tárgyalást el kellett napolni.
mtu
hírek innen, onnan
Tudod, hol kezdődik a prémiumkategória a lakáspiacon?
A lakáspiaci drágulás átrendezte, mit tekintünk drágának. A Duna House értékesítéseiben a medián eladási ár idén az első félévben...
Kirabolt egy kanizsai benzinkutat, videón, ahogy a rendőrök kirángatták a lakásajtón
A rendőrök három órán belül azonosították és elfogták a 32 éves helyi férfit, aki pisztollyal a kezében pénzt követelt egy...
Újabb támadást indított Irán a Közel-Keleten – Bahreinben és Kuvaitban is riasztást adtak ki
Tovább éleződik a helyzet a Közel-Keleten Irán miatt.
Magyar Péterhez fordulna Szorcsik Viktória: Hiába zárta le a bíróság az ügyét, a bank továbbra is pénzt követel
Szorcsik Viktória öccse, Béla, 2021 decemberében hunyt el. A gyász azóta sem enyhült, a családot pedig az egyik legnagyobb hazai...
Új vezetőt kapott a Magyar Turisztikai Ügynökség
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetésére Csendes Olivért kérte fel Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A...
Kizuhant a harmadikról és meghalt egy férfi Kecskeméten
Felesége mindeközben aludt, ezért a kiérkező tűzoltók is a nyitott ablakon keresztül érkeztek a lakásba.
A pszichológia szerint Donald Trump ezért akart ottmaradni a foci-vb-n az ünneplésnél
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.
Elveszítette a társulat bizalmát az Operettszínház vezetése
A Budapesti Operettszínház dolgozói szerint már nem pusztán néhány vitatott szerződésről vagy nehezen követhető közpénzes...
Több ezer magyar munkavállaló maradhat ki egy kedvező lehetőségből
A cégek átlagosan dolgozóik 1,5 százalékáról nem tudják, hogy megváltozott munkaképességű lehet.
A kritikus vízszint közelében van a paksi atomerőmű, a szakértő szerint „aggasztó a helyzet”
Már csak egy méter választja el a Duna vízszintjét a kritikus ponttól Pakson. Miért létfontosságú a folyó az atomerőmű biztonságos...
Hatalmas tűz tombol, harminc hektárnyi terület ég – Nagy erőkkel vonult ki a katasztrófavédelem
Harminc hektáron ég a száraz aljnövényzet Kaba térségében, a tűzoltók nagy erőkkel küzdenek a lángokkal – tájékoztatta a...
Furcsa üzenet a cégvezetőktől: 800 milliárdos befektetés készül Németországban, a dolgozóktól pedig több munkát várnak
A "Made for Germany" elnevezésű német vállalati kezdeményezés keddi bejelentése szerint a csatlakozó 139 tagvállalat összesen több mint...
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Mo Szalah a Premier League sztárcsapa-tához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Egész Magyarországon felfigyeltek az angol futballistára, akit Rohat Matyarnak hívnak
Lenne pár kérdésünk a szülőkhöz.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Elkezdte árulni feleslegessé vált játékosát az FC Barcelona
Hansi Flick nem számít rá.
Szenzációs ajánlatot kapott, Pep Guardiola épp most dönt a jövőjéről
Új fejezetet kezdhet a pályafutásában.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt
Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Ekkor tér vissza a brutális kánikula: figyelmeztetnek a meteorológusok
Újra 33-38 fok jöhet!
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult
Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele
Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
blogmorzsák
A világ legnagyobb buliközpontjai
A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.
Menopauza és táplálkozás
Mit érdemes valóban komolyan venni?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


