Somogyország Kincse
A siófoki víztoronyt, a petesmalmi vidraparkot, valamint Goszthony Mária, Németh István és Széchenyi Imre életművét nyilvánította Somogyország Kincsének a Somogy megye közgyűlés.
A kitüntetett értékeket hozzáférhetővé teszik és gondozzák, a megye réztáblát, bronzplakettet és aranyozott miniatűröket készíttet Somogyország Kincseiről, egyet-egyet a megyeházán állítanak ki - mondta Veres Zoltán, a megyei közgyűlés sajtófelelőse az MTI-nek.
Somogy Megye Közgyűlése 2004 óta évente egyszer, vízkeresztkor adományoz ilyen címet olyan épített, környezeti és kulturális értékek, illetve különleges teljesítmények elismerésére, amelyeket magánszemélyek vagy közösségek hoztak létre. Az elismerésből évente legfeljebb tíz adható. Az idei kitüntetettekkel együtt eddig összesen 64 díjat osztottak ki. A mostani díjazottakat több tucatnyi javaslatból egy kuratórium választotta ki, majd a közgyűlés hozta meg a végső döntést.
Az idén százéves, ipar- és kultúrtörténeti jelentőségű siófoki víztorony a Balaton parti település emblematikus építményévé, a Balaton fontos jelképévé vált. A tavalyi műemléki felújítása során nyerte el eredeti formáját, a rekonstrukció mellett más funkciókkal is kiegészült. Panorámaliftjével, valamint teraszával kilátóként is bővíti Siófok turisztikai kínálatát.
A Somogy Természetvédelmi Szervezet 1998-ban hozta létre a petesmalmi vidraparkot. A Mike és Lábod közötti terület különösen alkalmas a Belső-Somogyra jellemző erdei tavas területek élővilágának bemutatására. Megismerhető itt a vidra élőhelye, és mindazon állat- és növényfajok, amelyek erre az élőhely-típusra jellemzőek. A bemutató útvonal megfigyelőkunyhóiból az élővilág megzavarása nélkül lehet bepillantást nyerni a tavak mozgalmas életébe.
Goszthony Mária (1893-1989) bárdibükki születésű, festőnek indult keramikusművész, aki Münchenben kezdte tanulmányait, de tanult Budapesten és Rómában is. 1923-ban visszatért szülőfalujába, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Sírja is itt található. Szárnyasoltárokat, freskókat, akvarelleket és olajképeket festett, majd az 1940-es években a klasszikus habán stílust a magyar fazekasművészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakított egy sajátos kerámia stílust. Emlékét alapítvány őrzi, kúriája nemzetközi üvegszimpozionok helyszíne.
Németh István (1849-1911) a somogyi megyeszékhely legendás, jómódú buzsáki kisbirtokos családból származó, városfejlesztő polgármestere 1895. szeptember 20-án lett Kaposvár első embere, akinek több mint másfél évtizedes hivatali ideje alatt látványos fejlődésnek indult a település. Ekkor kezdődött a városképet máig meghatározó modern infrastruktúra kiépítése.
Széchényi Imre (1858-1905), a jeles agrárpolitikus 1881-es amerikai útja után tevékenyen részt vállalt Somogy gazdasági életében, több éven át a megye közgazdasági előadója volt. Az agrárius mozgalom egyik irányítójaként vállalt szerepet, és homokszőlő-telepítési kormánybiztos volt. Fonyód és Balatonkeresztúr között az 1800-as évek végén új szőlőültetvényeket létesített, Balatonföldváron 1894-re készült el saját költségén a gyógyüdülésre szánt, 70 holdas parkkal körülvett fürdőtelep. Megírta Somogy gazdasági monográfiáját, részt vett a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének megalapításában, elindítója volt a dunántúli egykeellenes mozgalomnak. Somogyváron családi sírboltban nyugszik.
MTI
hírek innen, onnan
Felejtsd el az ecetet és a mosogatószert. - A gyümölcsös pohár trükk minden muslicát elkap
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális,...
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Budapest leszakad a régiós versenytársaktól, és ezt az egész ország megfizeti
A magyar gazdaság motorja ma a túlélésért küzd, miközben a régiós versenytársak elhúznak mellettünk. Amíg Budapest nem kerül vissza a...
Napimádók, figyelem – itt az azonnali figyelmeztetés vasárnapra
Kiemelkedően erős UV-B sugárzásra figyelmeztetett vasárnapra a Dél-Dunántúlon a HungaroMet Nonprofit Zrt., amely szerint a térség...
A borókabogyót ünneplik Budapest közepén
Ma már szinte mindennek van világnapja, így a gin sem marad ki a sorból – minden évben június második szombatján ünneplik ezt a...
Óriási hír jött a házomlásban megsérült Tóth Nikolettről. Erre kapja fel a fejét mindenki, hiszen...
Kiderült mi történt meg most a házomlásban súlyosan megsérült ifjú balerinával, Tóth Nikivel.
Toronymagasan ez az ital tisztítja meg a beleket a méreganyagoktól és azonnal felpörgeti az anyagcserét: elég napi egy pohár a kínzó székrekedésre
Rendszeresen tönkreteszi a napodat a kínzó székrekedés, a nehéz gyomor vagy az állandó, kellemetlen puffadás? Ha te is ezekkel a...
Gyászol a sportvilág! Nagyszerű legenda hagyott itt minket
Szomorú hír rázta meg a futballvilágot: 86 éves korában elhunyt Hércules de Brito Ruas, vagyis Brito, aki a legendás 1970-es brazil...
Eladta luxus Mercijét a híres Hatlépcsős étterem vezetője, Valika - "Inkább megcsináltatom az árából a cicimet!"
Talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné, vagy legalábbis ne hallott volna a hírneves balatonfüredi Hatlépcsős étteremről: ez az a hely,...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


