Ezt olvasta már?

Országos áram- és gázleállás várható – Itt a lista, mely településeket érinti, a nagyvárosok is köztük vannak

Hétfőtől október végéig 163 magyarországi településen várható áramszünet – derül ki az E.ON friss tájékoztatásából. Több nagyvárosban, köztük Budapesten...


Sarapova idén már nem teniszezik

Idén már nem lép pályára Marija Sarapova, korábbi világelső teniszező.

A női versenyeket szervező WTA hivatalos honlapja kedden arról számolt be, hogy az ötszörös Grand Slam-győztes orosz játékos a pekingi, a tiencsini és a moszkvai viadaltól is visszalépett sérülés miatt.

A 31 éves teniszező elmondta, sajnálja, hogy Tiencsinben nem védheti meg címét, ugyanakkor időre van szüksége a teljes felépüléshez.

Sarapova jelenleg a 24. a világranglistán.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egy „filléres gyümölcs”, ami csökkentheti a csontritkulás kockázatát

A csontritkulás világszerte milliókat érint, különösen a menopauzán átesett nőket, de a férfiak körében is egyre gyakoribb.

Békemenet a brüsszeli háborús nyomás ellen

A brüsszeli elit a háború folytatásában látja a béke útját, miközben Magyarország a tárgyalásos rendezést képviseli – véli a...

Minden budapesti választókerületben indul, Hadházy Ákos és Magyar Péter ellen is állít jelöltet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Arról nincs információjuk, hogy a választási bejutási küszöb csökkentésére készülne a Fidesz, olyan pletykákat viszont hallani, hogy...

Morgással jelzi a golden retriever a gazdinak, "vészhelyzet" van: pusztító az oka - Videó

A Lucie nevű golden retriever már pontosan tudja, hogyan keltse fel gazdája figyelmét, hiszen képes jelezni, ha valami váratlan és...

Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog

Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az oorsz gáz importja.

Házkutatást tartottak a józsefvárosi képviselőjelöltnél hajnalban, a rendőrségre is bevitték

A rendőrök Horváth Alexander lakásában még kutyás keresést is tartottak. A képviselőjelölt szerint együttműködött, és semmit nem...

Titkos tanácskozás Pekingben: óriási dologra készülhet Hszi Csin-ping, ez megrázhhatja a világgazdaságot

Kína legfelsőbb vezetői Pekingben gyűlnek össze, hogy meghatározzák az ország következő évtizedre szóló céljait és törekvéseit.

„Politikai célra használták a rendőrséget” – házkutatást tartottak hajnalban Pikó Andrásék jelöltjénél

Horváth Alexanderhez először hat rendőr, később egy kutyás osztag is érkezett, majd elvitték őt a Gyorskocsi utcába.

A Liverpool túl nyitott, túl könnyű ellenfél – és a játékosok is szenvednek

A legutóbbi alkalom, amikor a Liverpool ilyen gyenge formát mutatott, még Brendan Rodgers idején történt, amikor a klubvezetés már a...

2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport...

Kitálalt az ex: Jennifer Lopez megcsalta a férjét

A világhírű énekesnő kemény vádakkal szembesült.

Új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat év végéig 101 új mentőautót kap – jelentette be Takács Péter.

0

Sport

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Gróf Dávid megszólalt, miután fellökött egy labdaszedő kisfiút az Újpest–FTC-derbin

A magyar rekordbajnok kapusa azonnali piros lapot kapott tettéért.

Az FTC kapusának tahósága tette igazán emlékezetessé az Újpest elleni derbit

A lila-fehérek 1–1-es döntetlent értek el a Bogár Gergő vezetése mellett kisebb botrányba fulladó meccsen.

Kerkezt kikövetelik a csapatból, Szoboszlai valamivel jobb érdemjegyeket kapott

Pocsék a Liverpool, miért lennének sokkal jobbak a csapat magyarjai?

A Ferencváros kapusa ezért kapott piros lapot a derbin

Gróf Dávid, a bajnoki címvédő FTC hálóőre harmadik alkalommal lépett pályára a 2025/26-os szezonban az Újpest elleni fővárosi derbin. A korábbi magyar válogatott kerettagot az utolsó percben kiállították.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét

Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…

Arne Slot a Manchester United elleni vereség után: Természetesen aggódom

Arne Slot és Van Dijk is megszólalt a Manchester United elleni találkozó után, amely a Liverpool sorozatban negyedik nyeretlen meccse volt.

Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki

A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.

Újabb Vasas-siker, nem tud nyerni a Honvéd, Szegeden szakadt meg a listavezető veretlenségi sorozata

Az NB III 12. fordulójában a Vasas II hét mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Honvéd nem tud kimászni a veszélyzónából. Újra a tabella élén a Gyula, a Monor elszenvedte első idei vereségét.

Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára

Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.

Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót

Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres

0
0

Bulvár

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.

Örömlányként dolgozó vendég jött hozzám, a legkeményebb, hogy mit mondott

Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...

Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác

A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü

Ilyen fanszőrzetért bolondulnak a férfiak, most elárulták

Szinte már tinikorunktól fontos kérdéssé válik, hogy mit csináljunk a fanszőrzetünkkel.

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?

Zelenszkij ukrán elnököt kérdezték arról, eljönne-e e a tárgyalásra.

Figyelmetlenség okozta Boncz Géza halálát: „Amikor bementem hozzá a kórházba, már nem volt magánál”

Ő volt a humoristák humoristája. Különleges jellemzés egy valóban különleges emberről. Farkasházy Tivadar mondta ezt Boncz Gézáról. Arról a kollégáról, barátról, aki sajátos műfajt teremtett utánozhatatlan m

Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút

Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.

Kiborult a bili a TV2-nél, Tóth Gabinál is jobban utálják a nézők ezt a nőt

Kimondták a végső ítéletet, borzasztó a viselkedése a TV2 sztárjának.

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.