Ezt olvasta már?


Salgótarjánban is beindult a lakásárak emelkedése

Nógrád megye és székhelye, Salgótarján is elkezdett felfelé kapaszkodni az ingatlanpiacon. Szinte az egyetlen nagyváros volt, ahol az elmúlt években estek az árak. Még mindig olcsók a lakások, de látva a tendenciát, nem lesz mindig így.

A tavalyi első három negyedév forgalmi adatait feldolgozó, legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a salgótarjáni ingatlanárak, hosszú évek óta először, emelkedni kezdtek. A megyeszékhelyek között ugyan még mindig itt az egyik legalacsonyabb a növekedés, de a 10 százalékhoz közelítő érték így is látványos változás a tavalyi év mínusz 2 százalékához képest. Egy négyzetméter átlagára még mindig Salgótarjánban a legalacsonyabb az országban – nem éri el a 100 ezer forintot, azonban ez egyre többek kedvét hozza meg, hogy itt fektessenek ingatlanba.

 

Az elmúlt évben a salgótarjáni piacon egyre több az adásvétel és az árak is elkezdtek felfelé kúszni. Ma egy átlagos lakás 1-1,5 millió forinttal kerül többe, mint öt évvel ezelőtt, bár még nem érte el a válság előtti árszintet – mondta Miklós Zoltánné, az OTP Ingatlanpont salgótarjáni irodavezetője. Az árnövekedésben nagy a különbség a belváros és a lakótelepek között, míg előbbinél 20-30 százalékos emelkedés is tapasztalható, addig a panelházak esetében ez csupán 5 százalék körüli.

 

A nagy eltérésnek az az oka, hogy Salgótarjánban még nem indult nagyszabású panelprogram, így ezen lakások népszerűsége növekszik látványosan. Kevés az új lakás, bár a befektetők lassan megláthatják a lehetőséget a városban. A megyeszékhelyre – elsősorban a kedvező árak miatt – egyre többen költöznek be, sőt a Pest megyei agglomeráció drágulása miatt megjelentek az innen ingázók is. A befektetők figyelme is elkezdett az eddig mostohagyerekként kezelt város felé fordulni, sokan vásárolnak lakást a bérbeadásból vagy áremelkedésből fakadó haszon reményében.

 

„Elképzelhető, hogy Salgótarján lesz a következő évek befektetési slágere, mi már ma is látunk nagyon gyorsan megtérülő vásárlási lehetőségeket az itteni piacon” – jelezte az irodavezető.

 

Salgótarjánon kívül Nógrád megye más települései is egyre népszerűbbek, Balassagyarmat ingatlanpiaca szintén élénkülni látszik. A táj szépsége sokakat megfog, jellemző, hogy a városi környezetből kiszabadulni vágyók felújítandó parasztházakat vesznek kisebb falvakban és újjá varázsolják őket. Népszerű Bánk és Hollókő környéke, itt már egyre nehezebben találni jó vételnek számító ingatlant.

 

Forrás: kamaraonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Legmagasabb szintű légiriadó volt Magyarországon egy izraeli utasszállító gép miatt

Nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással, két Gripen szállt fel Kecskemétről.

Hatalmas a botrány a Forma-1 kulisszái mögött, az egyik versenyző barátnőjével van a baj

Kim Kardashian megosztja a Forma-1 világát: egyesek már a paddockból is kitiltanák.

Bejelentette Trump: már a hétvégén aláírják az amerikai-iráni megállapodást.

Donald Trump amerikai elnök a Reuters szerint bejelentette, hogy J. D. Vance alelnök képviseli majd az Egyesült Államokat a hétvégén,...

Kapitány Istvánnak frissítenie kellett a vagyonnyilatkozatát

A miniszter vagyonnyilatkozatából kimaradt egy balatongyöröki nyaraló.

Az elmúlt évtized 6 legjobb sci-fi filmje a kritikusok szerint

Az utóbbi tíz év hat kiemelkedő hard sci-fi alkotása, a Prospecttől az Érkezésig.

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív...

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése...

Csak 9 perc kellett a vb első góljához, videón a találat

A mexikói Julián Quiñones a játékidő 9.percében bevette Dél-Afrika kapuját. Megszületett az első gól a 2026-os...

Rejtélyes robbanás történt Kínában, többen meghaltak

A hatóságok szerint nem gázvezeték okozta a detonációt.

17-szeres holtverseny a 6-os lottó legnagyobb nyertesei között

Egyikük sem nyert fél millió forintnál nagyobb összeget.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!