Ezt olvasta már?


Romákat segítenek egyetemre

A Romaversitas Alapítvány elindította komplex középiskolai programját.

Megfogalmazott céljuk, hogy a diákjaiknak mindent megadjanak, amire szükségük van ahhoz, hogy bejussanak az egyetemre: tudást, készségfejlesztést, önbizalmat, odafigyelést.
A program költségeit egyébként önkéntes munkából és pályázati forrásból finanszírozzák. Állítják, van pénzük arra, hogy nagyszerű tanárok tartsanak órákat a diákjaiknak, hogy nyelvtanfolyamot szervezzenek, hogy készségfejlesztő képzéseket biztosítsanak a tanulás-módszertani tréningtől a karriertervezésig, és mentora is van minden diáknak, mégpedig a Romaversitas volt ösztöndíjasai, akik önkéntesként egyengetik a középiskolások útját az egyetem felé.

Az alapítványról
A Romaversitas az első, tehetséges roma fiataloknak szóló komplex képzési program Magyarországon. Húsz éves fennállásunk alatt hozzájárultunk ahhoz, hogy több mint 300 roma diák szerezzen diplomát, és váljon jól felkészült, sikeres szakemberré.
A Romaversitas sokkal több, mint egy képzési intézmény – írják bemutatkozásukban. A Romaversitas egy közösség, ahol a kritikai gondolkodás, a szolidaritás, a közösségi részvétel és az elfogadás a kiindulási alap. A mindennapos tevékenységeinket is áthatják ezek az alapelvek, a programokat együtt tervezzük és együtt valósítjuk meg a diákokkal, például a középiskolás programunkban az egyetemistáink és öregdiákjaink mentorálják a továbbtanulásra készülő roma középiskolásokat.

NLCS







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szívszorító felvétel került elő Kálloy Molnár Péter utolsó fellépéséről

Az 55 évesen elhunyt színészt a nézők mellett a kollégái is tiszelték, szerették.

Lemondott a fordító- és tolmácsegyesület elnöke

Az egyesület tagja volt az az orosz-magyar tolmács is, aki Orbán Viktor mellett ült a miniszterelnök moszkvai látogatása során, és...

Ekkor utalják a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi első összegét 2026-ban

Orbán Viktor kormányfő november közepén jelentette be, hogy jövő februárban minden nyugdíjas

Karácsony Mihály: Gyalázatosan kevés jut nyugdíjakra

Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke közölte: minden 2026-ban induló pártnak elküldik programjukat.

Terminátornak érzi magát a szexi olimpiai bajnok, aki húsz évet letagadhatna

A 41 évesen is olimpiai éremesélyes sportolónő Ázsiába vágyik.

Esztergomban találkoztak a V4-ek elnökei, itt követhető a sajtótájékoztató

Négyoldalú elnöki találkozó zajlott Esztergomban a szerdai nap folyamán, ahol a visegrádi négyek csoportjának tagjai egyeztettek...

Ritka rákbetegség miatt aludt ki a fény - el kellett távolítani a kislány bal szemét

OHIO – Kristen Draime az édesanyák legszörnyűbb rémálmát élte át, amikor a babafigyelőn keresztül észrevett valami szokatlant...

A neves addiktológus szerint zsákutcába futott a kormány drogháborúja

Szemelyácz János, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint a kormány fél éve tartó drogháborúja nem hozott érdemi eredményt,...

Politico: uniós jogi trükk készül a magyar vétó ellen a befagyasztott orosz vagyonok ügyében

Az Európai Bizottság jogi megoldást keres arra, hogyan adhatna Ukrajnának 140 milliárd eurós jóvátételi hitelt a befagyasztott orosz...

Egy szürke doboz 31 éve megváltoztatta a világot

Nemcsak egy ikonikus márkává, hanem egy valóságos kultúrává vált.

Belharc alakult ki a tolmácsok körében, lemondott az egyesület elnöke a félrefordítás után

A Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének elnöksége állásfoglalást akart kiadni, miután az Orbán Viktort Moszkvába kísérő...

0

Sport

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City

Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.

A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot

A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.

0
0

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki

Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt

A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Ő Liszt Ferenc ma élő leszármazottja, elképesztő a fiú kinézete

Liszt Ferenc szépunokája viszi tovább a családi vonalat.