Ezt olvasta már?


Rekordösszegű büntetést fizetett be az ötvenhatszoros bliccelési bajnok

Rekordösszegű, mintegy 800 ezer forintos tartozást halmozott fel egy utas, aki 56 alkalommal utazott vonaton jegy nélkül; adóssága a késedelmi díjakkal- és kamatokkal együtt nőtt ekkorára.

A fokozott ellenőrzéseknek és az elővárosi vonalakon megerősített jegyvizsgálói és vasútőri létszámnak köszönhetően az elmúlt évek során folyamatosan csökkent a bliccelők száma. A jegyvásárlási hajlandóságra kedvező hatást gyakorol a tavalyi menetrendváltáskor bevezetett kedvezményrendszer is: az 5, 10 vagy akár 20 százalékos árengedményt biztosító elektronikus jegyvásárlás ugyanis dinamikusan terjed az utasok körében.

A MÁV-START egyszeri alkalomra érvényes fizetési könnyítéssel ösztönözte tartozása rendezésére azt a bliccelőt, aki csaknem 800 ezer forintos rekordtartozást halmozott fel, mivel 56 alkalommal bírságolták meg a jegyvizsgálók menetjegy nélküli utazás miatt.

A vasúttársaság a 2007 és 2012 között kiszabott büntetéseket tavaly értékesítette egy követelésbehajtó cégnek. A 2013 óta keletkezett bírságok, melyek összértéke meghaladja az 5 milliárd forintot, továbbra is a MÁV-START tulajdonában vannak. A követelések összesen mintegy 90 ezer bliccelőhöz, szabályszegőhöz tartoznak,  ezek közül 54 ezer adósnak csak egy tartozása van a társaság felé. Az abszolút rekorder összesen 600 bírságot gyűjtött össze az utazásai során, tartozása a 9 millió forintot is meghaladja. A magas összeggel tartózók ellen a vasúttársaság büntetőfeljelentést tesz, mivel az már csalásnak minősülhet.

A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha  tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a vasúttársaság segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat. A fizetést megtagadók esetében azonban a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a vasúttársaságnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik, vagy rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. Olyan is előfordult már, hogy egy adós veterán autóját foglalták le a nagy összegű adósság fejében.

A vasúttársaság fokozatosan szorítja vissza a bliccelő utasok számát. Míg 2016-ban 45 ezer, addig  2017-ben már csak 36 ezer nem fizető részére állítottak ki büntetést a jegyvizsgálók. A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző,  ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések.  Az elsődleges cél nem a büntetés, hanem a jegyváltási hajlandóság fokozása, a jegyvásárlás fontosságának hangsúlyozása, visszaszorítva az érvényes menetjegy, illetve bérlet nélküli utazásokat és a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kétnapos razzia: rengetegen buktak le a buszsávban Budapesten

Hat helyszínen is kiderült, hiába tilos, megyünk a busz után - pontosabban a busznak kialakított sávokban, hiába a jól látható...

Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya 6 éves lett: Hannarózáról sosem látott fotókat mutatunk

Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya ma hat éves, isten éltesse sokáig Hannarózát!

80/20-as módszer: egy egyszerűen követhető diéta, amibe a pizza is belefér

A gyors fogyást ígérő villámdiéták rendkívül csábítóak, csakhogy ezek a módszerek ritkán hoznak tartós eredményt – sőt, gyakran...

Adóháború kezdődött, folyamatosan vándorolnak el a szupergazdagok

Menekülő milliárdok, a világ szupergazdagjai új adóparadicsomot építenek.

Cégminősítés: Kockázatmentes üzlet nincs, de azért tehetünk érte

Egyre inkább kettészakadó piacot jelez az Opten elemzése.

Valaki egy otthon startos lakás árát tette fel Magyar Péter győzelmére, masszívan vezet a Tisza a Polymarketen

Orbán Viktor hátrányban van a platformon, amely előrejelezte Trump győzelmét.

Palik László öt éve él együtt 13 évvel fiatalabb párjával, és elárulta, miért a „szerethető káosz” a boldogságuk titka

A műsorvezető szerint a papír nem számít, a lényeg a harmónia, amit dr. Erős Petra hozott az életébe.

Kriptopiac: A jövő, amire fel kell készülnünk

Hogy mi áll a kriptovilág térnyerése mögött, milyen szinteken lehet kereskedni, és mitől vált biztonságosabbá ez a piac, arról Léderer...

A háromévesen színésznek álló Jodie Foster kegyetlennek tartja a szakmát: "Soha nem választottam volna színészi pályát"

Jodie Foster felszólalt azon szülőkkel szemben, akik színészkedésre bátorítják gyermekeiket, mondván, hogy "tudja, milyen veszélyes ez"....

Ennyit keresett eddig Mariah Carey a karácsonyi dalával

Mariah Carey már jóval korábban lázasan készül a karácsonyra.

Készülhet a Curtis-dokufilm: 120 milliós állami támogatást kapott a produkció

A „Curtis – A legismertebb senki” című dokumentumfilm bemutatója 2026 második felében várható.

0

Sport

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől

Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.

Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City

Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.

A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot

A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.

0
0

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával

Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki

Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.

Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt

A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.