Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatónak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.
Az adó - amelynek alapja az indított hívások időtartama és az elküldött üzenetek száma - havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.
A szolgáltatóknak az adót havonta kell megállapítaniuk, valamint az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallaniuk és megfizetniük.
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvény indoklása szerint az idei hiánycél csak pótlólagos intézkedésekkel - a költségvetési kiadások csökkentésével és az adóbevételek növelésével - érhető el. A tárcavezető ugyanakkor indoklásában is hangsúlyozta, hogy a távközlési vállalkozások által fizetett ágazati különadó - bár ebben az még érvényben van - 2013. január 1-jétől megszűnik. A telefonadó melletti érvként hozta fel Matolcsy György, hogy az adórendszerben a forgalmi és fogyasztási adók szerepe növekedjen.
A kormány az adóból évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol.
Az előterjesztést a parlament név szerinti szavazással, a kormányoldal szavazataival és ellenzéki nemek mellett fogadta el.
A gazdasági tárca korábban úgy foglalt állást, hogy az új adó ellenére némiképp javul a távközlési szektor adópozíciója a következő évtől, mivel a távközlési szolgáltatóknak nem kell 51 milliárd forint különadót fizetni. Azt is kiemelték, hogy az adó - amely először a Széll Kálmán-terv új változatában szerepelt - forgalmi jellegű, nem a nyereséget terheli.
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös javaslatot nyújtott be, azt kezdeményezve, hogy a magánszemélyek előfizetését hétszáz helyett havonta legfeljebb négyszáz forint terhelje, a vállalati előfizetőkét pedig legfeljebb 1.400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna, álláspontjuk ugyanakkor változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja az ország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.
A Telenor időközben már jelezte, hogy mindaddig érvényesíteni fogja áraiban az új percalapú távközlési adót, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik.
A Vodafone Magyarország azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta "a szükséges döntéseket". A társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, és szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni - olvasható közleményükben.
A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen pedig úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a hazai gazdaság egyik húzóágazataként jelentős munkáltatói és beruházói szerepet betöltő távközlési iparág minden szereplője számíthat arra, hogy az ország versenyképességének érdekében fenntartható megoldás születik a távközlési adóról.
MTI
hírek innen, onnan
Döntött a nemzetközi szövetség, férfi kéziseink biztosan lemaradnak a jövő évi világbajnokságról
Tizenegy év után ismét Magyarország nélkül rendezik meg a világtornát.
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai...
Több ezer MRI-felvételből derült ki, meddig tart valójában a serdülőkor
Egy nagy nemzetközi kutatás öt, jól elkülöníthető szakaszt azonosított az emberi agy fejlődésében és öregedésében. A legfontosabb...
Változhat-e a magyar választási rendszer, komoly vita a parlamentben
A választási rendszerről is szóltak a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben.
25 év munka után jött a hidegzuhany: pénzt követel vissza alkalmazottaitól a Volkswagen
Újabb viharfelhők gyülekeznek a Volkswagen felett. A német autógyártó, amely az elmúlt években egyre nagyobb nyomás alatt próbálja...
Különös felfestések jelentek meg a zalaegerszegi kórháznál – Ön tudja, mit jelentenek?
K+R parkolóhelyeket jelöltek ki a zalaegerszegi kórház rendelőintézete előtt, amelyek rövid idejű megállásra szolgálnak. A kórház...
Kiderült, az állam tavaly visszakérte a Hévízi Tófürdő szigetfürdőjére szánt támogatást
Tavaly gyorsan született egy terv a lezárt fürdőház pótlására. Erre egyrészt a szükségesnél kevesebb összeget különített el az...
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Lannert Judit: Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
A miniszter szerint már az első száz napban is lesz érzékelhető hatás, szeretnék, ha kicsit nyugodtabb lenne a légkör az intézményekben.
Magyar Péter: Lesz igazságosabb választási rendszer
Az ígéret szerepel a Tisza Párt programjában, de Toroczkai Lászlót ez nem nyugtatja meg.
Piros riasztást adhatnak ki szerdán a zivatarok miatt, jégesőre is lehet számítani
Akár 90-100 kilométer per órás széllökések is lehetnek.
Durva baleset az M3-as autópályán! Több teherautó ütközött
Most érkezett a hír!
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


