Pécsi gimnazisták nyerték az idei PénzSztár versenyt
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyén.
A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében megrendezett országos döntőben A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű nevű békéscsabai csapat végzett a második helyen, míg a harmadik a ceglédi Team Wilson lett.
Nem először fordul elő a PénzSztár történetében, hogy egy korábbi döntős csapat elhatározza, hogy a következő évben ismét végigverekedi magát a verseny hat fordulóján, s megszerzi a győzelmet. A tavalyi évhez hasonlóan, az idén ismét egy olyan csapat nyert, aki egy évvel korábban már szerepelt a fináléban. Míg a tavalyi nyertes csapat 2017-ben még a 3. helyen végzett, addig az idei győztes 2018-ban a 4. helyen zárta a versenyt.
1048 csapat, több mint 4000 hazai és határon túli magyar diák nevezett az október eleje óta zajló versenyre, melynek legfontosabb célja a középiskolás fiatalok pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismereteinek felmérése és bővítése, valamint olyan kompetenciák (pl. csapatmunka, kritikus szövegértés, érvelés, prezentációs készség) fejlesztése, melyek szintén nélkülözhetetlenek a 21. században.
Az ötcsapatos döntőben is változatos feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Egy újonnan induló befektetési alap portfólióját kellett összeállítaniuk, és egy kördiagram segítségével bemutatniuk, megindokolva annak eszközosztályok szerinti megoszlását. Ki kellett fejteniük, hogy különböző pénzügyi, gazdaságpolitikai események milyen okokból következtek be. Az Európai Bizottság megadott tagjaival kellett képzelt televíziós interjúkat készíteniük, melyekből ki kellett derülnie, hogy a szóban forgó biztosoknak milyen kulcsfeladataik lesznek hivatali idejük öt évében. Idén sem hiányzott a döntőből a szópárbaj, melynek keretében a csapatoknak egymással szemben kellett megvédeniük ellentétes álláspontjaikat, de volt számítás, definíció, becslés és egy pénztörténeti feladat is. A csapatok játékos formában „kockára tették tudásukat”, amikor színes kockák közül húztak, majd a kihúzott kockával dobtak, és az így meghatározott témájú és sorszámú villámkérdésekre adtak választ.
A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében lebonyolított döntő végeredménye:
1. ZsANK – Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
2. A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű – Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium
3. Team Wilson – Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
4. GiMilliomosok – Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely
5. Az igazi Crash Cash – Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium
A győztes és ezzel a 2019. évi PénzSztár címet kiérdemelt csapat tagjai elnyerték a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont, de a finálé többi résztvevője is értékes ajándékokkal és tudásalapú szakmai díjakkal gazdagodott.
„Ismét egy sikeres évadon vagyunk túl, amely immár a hetedik volt a PénzSztár 2013 óta íródó történetében. A jelentkezők száma és az egyes fordulók színvonala alapján elmondható, hogy a verseny az évek során a középiskolások pénzügyi, gazdasági, vállalkozási edukációjának szerves részévé vált, létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. S ahogy az idei évnek, úgy a 2020-as esztendőnek is azzal az igénnyel vágunk neki, hogy a magunk részéről a lehető leghatékonyabban segítsük a diákok felkészülését a nagybetűs életre” – mondta Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.
„A Budapest Bank célja, hogy segítse a lakosság helyes, átgondolt pénzügyi döntéshozatalát, és hozzájáruljon a pénzügyi tudatosság fejlődéséhez. A PénzSztár vetélkedő támogatása lehetőséget teremt számunkra ahhoz, hogy a jövő generáció pénzügyi kultúrájának fejlesztését is segítsük. Továbbá abban is bízunk, hogy a versenyen keresztül a középiskolások bennünket is jobban megismernek, és évek múlva akár kollégaként is köszönthetjük őket” – nyilatkozta a döntő után a főtámogató Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője, Toldi Balázs.
„Közvéleménykutatások szerint a 18 és 35 év közötti fiatalok elsöprő többsége szívesen indítana vállalkozást, de álmaik megvalósításának gátat szab bizonytalanságuk, hogy nincs megfelelő tudás a birtokukban. Az utóbbi időben több kormányzati és társadalmi kezdeményezés is született azért, hogy csökkenjen ez a tudásbeli deficit. A PénzSztár verseny már jó ideje ugyanezt a célt szolgálja. Az itt szerzett tapasztalatokat is felhasználtuk, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál kidolgoztunk egy stratégiát arra, hogy az adózási ismeretek minél előbb beépüljenek a fiatalok tudatába, hogy felnőttként magabiztosan kezeljék adóügyeiket. Ezt jelenti az adótudatosság, ami több lehetőséget ad a fiatalok kezébe, hiszen könnyebbé teszi eligazodásukat a gazdasági életben” – mutatott rá a kiemelt szakmai partner Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyi szakfőigazgatója, Sinkáné dr. Csendes Ágnes.
A részletes eredmények a www.penzsztar.hu oldalon tekinthetők meg. A versenyt – a tervek szerint – jövőre is megrendezik.
hírek innen, onnan
Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon
Május végén Nyugat-Európában több hőmérsékleti rekord is megdőlt, mikor egy hőkupola tartósan kiugróan magas hőmérsékletet...
Eltűnt egy 19 éves fiú Dunaföldváron: a hídnál találták meg a táskáját – Kétségbeesve keresi a családja
Újabb megrázó eltűnési ügy tartja rettegésben a közvéleményt. Nyoma veszett a 19 éves Fülöp Istvánnak, akinek a személyes holmiját...
Már most unja a foci vb-t? Hoztunk programokat, mit csinálhat a tévénézés helyett!
Július 19-ig nehéz lesz bármi más műsort találni a tévében, sőt, bármi más elfoglaltságot is találni a világon, mint a foci...
Ki érti ezt: Matolcsy György korábbi bizalmi emberét nevezték ki a Magyar Fejlesztési Bank élére
Gerendás Jánost nevezte ki új elnök-vezérigazgatónak a Magyar Fejlesztési Bank élére Kapitány István gazdasági és energetikai...
Hiába áll készen a nyitásra ez a jászsági gyógyvizes strand, nem fogadhat vendégeket
Az elmúlt években elmaradt fejlesztések, a szigorodó jogszabályok, az egyik gyógyvizes kút problémái és az elhúzódó engedélyeztetés...
Vitray Tamás a 36 évvel fiatalabb feleségével romantikázott az Operaházban – szerelmes fotó
Vitray Tamás, a Kossuth-díjas televíziós legenda és felesége, Vitray-Ivens Éva hétfőn este a Magyar Állami Operaházban tűntek fel, ahol...
Új fejezet kezdődik Bye Alex életében
ByeAlex úgy látszik, újabb fordulóponthoz érkezett az életében. Az énekes követőinek elárulta nagy tervét: lakás után hamarosan...
Ukrán-magyar gyógyszermaffiát számolt fel a rendőrség
Közel 830 millió forintot foglaltak le a bűnbandától, köztük luxusautókat.
Matolcsy György 170 milliós végkielégítést kapott az MNB-től
A számok alapján úgy tűnik, mintha a korábbi elnök egyáltalán nem ment volna szabadságra.
A mosogatószivacs visszaviheti a szennyeződéseket a tányérodra: sokan túl sokáig használják
A konyha egyik legfontosabb alapfelszereléséhez tartozik a mosogatószivacs. Sokan azonban hajlamosak megfeledkezni magáról az eszközről,...
Lemondott a brit védelmi miniszter
A brit miniszterelnök helyzete egyre tarthatatlanabb.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


