Ezt olvasta már?


Partnerségben a közművelődéssel – nemzetközi konferencia Magyarországon

Az utóbbi években alkalmazott, jó gyakorlatként már hatékonyan működő közösségteremtő eszközök állnak a fókuszában a 2019. május 15-én és 16-án megvalósuló, Partnerségben a közművelődéssel című nemzetközi tudományos konferenciának, melynek hazánk ad otthont.

A kétnapos rendezvényen a magyar szakemberek tapasztalatain túl többek között a Lengyelországban, Szlovákiában, Szerbiában és Dániában bevált jó gyakorlatokat is bemutatják külföldi előadók.

A konferenciát a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1-15-2016-00001) kiemelt projekt keretében rendezik meg, amely a kulturális ágazat országos fejlesztőprojektje a múzeumi, a közművelődési és a könyvtári terület egyedülálló összefogásával. A projekt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumában valósul meg a Széchenyi 2020 program keretében, 3 milliárd forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatással.

Az NMI Művelődési Intézet által konzorciumi partnereivel; a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal és az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködésében Lakiteleken megrendezett konferenciát házigazdaként Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, az NMI Művelődési Intézet részéről Závogyán Magdolna ügyvezető, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum részéről Dr. Cseri Miklós főigazgató, valamint az Országos Széchényi Könyvtár részéről Dr. Tüske László főigazgató nyitotta meg.

Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnöke köszöntőjében kiemelte, a kézműves ipar reneszánsza, megújulása kezdődik szerte a világban, ezt szolgálni a Kárpát-medencében a nemzeti művelődés kötelessége.

Fekete Péter beszédében elmondta, az ember csak olyan közösségben élhet boldogan, mely aktív és cselekvő. Úgy fogalmazott, olyan közösségben jó lenni, amelyik nem csak sodródik az árral, hanem tesz is magáért, meg tudja fogalmazni a kérdéseit, a problémáit, melyekre szüntelenül választ és megoldást keres. Az államtitkár rámutatott, pontosan úgy, ahogyan a most kezdődő konferencia címe is kijelöli a kulcsfogalmakat „Cselekvő közösségek – Aktív közösségi szerepvállalás”.

Závogyán Magdolna beszédében a projekt kiemelkedő eredményeire hívta fel a figyelmet, mint mondta: a Művelődési Intézet szakértői tevékenyen részt vettek az intézmények közösségi részvételen alapuló folyamatainak előkészítésében, kidolgozásában. A helyi, öntevékeny aktív közösségek képezik a társadalom éltető kovászát, erős közösségek nélkül nincs erős nemzet – hangsúlyozta az ügyvezető.

Dr. Cseri Miklós főigazgató beszédében ismertette a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szerteágazó feladatrendszerének közösségi részvételen alapuló, hálózatos működését, és kiemelte, hogy az uniós finanszírozású Cselekvő közösségek projekt során a múzeum társadalmi beágyazottsága tovább erősödött.

Dr. Tüske László, az Országos Széchényi könyvtár főigazgatója megállapította, hogy a kutatások, szakmai találkozók eredményei azt mutatják, a jól működő könyvtári rendszer a dinamikusan változó környezetben is erős, rugalmas és innovatív. A könyvtárak működésük számos területén ügyelnek arra, hogy szolgáltatásaikat a település és a közösségek igényeinek megfelelően alakítsák. E tudatos törekvéssel a működés magasabb szintre emelkedik, hiszen tervezetten nyílik lehetőség a település lakóival, közösségeivel történő konzultációra, ezt követően a bevonásra majd együttműködésre, azaz a cselekvő közösségek aktív közösségi szerepvállalására.

A konferencia témájában szorosan kapcsolódik a Cselekvő közösségek címet viselő hároméves, országos projekt célkitűzéseihez, fókuszba helyezi a közösségépítést és -fejlesztést, az intézmények közösségi alapon való működtetését, valamint az esélyegyenlőség és az önkéntesség fő irányvonalait, módszertani lehetőségeit. A szervezők kiemelt célja, hogy a projekt során létrejött jó gyakorlatokon keresztül alkalmazható és fenntartható példákat mutassanak be mindhárom – a közművelődési, a múzeumi és a könyvtári – szakterületen. A rendezvényen az előadások, workshopok, kerekasztal-beszélgetések során áttekintik a Cselekvő közösségek projekt eredményeit, valamint javaslatokat, ajánlásokat fogalmaznak meg a szakemberek a projekt folyamán megszületett közösségi aktivitások hosszú távú fenntartására és továbbfejlesztésére.

A hároméves program résztvevői és célcsoportjai számára fontos célkitűzésként határozták meg a külföldi tapasztalatok megismerését, mindemellett megcélozták egy új típusú nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítását is az intézményekkel és a civil szervezetek képviselőivel egyaránt.

A konferencia előadói a könyvtári, a múzeumi és a közművelődési szakterületek elismert hazai és külföldi szakemberei, akik saját közösségfejlesztő tevékenységüket mutatják be, elősegítve a további partneri együttműködések kialakítását. Jó gyakorlatként szerepel a program során többek között a Győr-Moson-Sopron megyei Lébény is. A 3200 körüli főt számláló kisváros számára a kulturális kínálatot tekintve nem könnyű felvenni a versenyt a közeli nagyobb városokkal, de Közösségi Házával, amely nyitva áll a lakosság és a civil szervezetek számára is, valamint kulturális szakembereinek munkájával és összetartásával mégis jó példaként szolgál. A lébényi jó gyakorlatokat Árendás Anikó mutatja be előadásában.

Máshol, például a Somogy megyei Mesztegnyőn a közösségi, kulturális élet megalapozásáért a „falu lámpása” Kövesdi Tiborné, Gizi néni tett nagyon sokat, aki 40 év aktív tanítói tevékenysége mellett segítette a település közösségi formálódását. Az elköteleződés és hivatásszerű közreműködés, a település adottságai, helyi cselekvő közösségek létrehozása, eredeti ötletek, az önkéntesség, a közösségi művelődés intézményei, kapcsolati tőke mind fontosak voltak ahhoz, hogy Mesztegnyő ma jó gyakorlatként szolgálhasson a kisebb közösségek számára, melyről Panyi Antónia beszél előadásában.

A kétnapos program során előadásokon, szekció üléseken és kerekasztal-beszélgetéseken ismerkedhetnek a résztvevők a hazai és európai kulturális, közművelődési intézmények közösségfejlesztő gyakorlataival. A konferencián többek mellett Mogens Godballe, a dániai Nordfyns Folkehøjskole igazgatója, a Népfőiskolák Európában egykor és ma témában tart előadást; Piotr Malak, a Wroclaw-i Egyetem adjunktusa a Digitális könyvtár az idősebbek számára – a digitális kirekesztés elleni küzdelem módjairól beszél majd; míg Carl Gustav Johannsen, a Koppenhágai Egyetem professor emeritusa A közkönyvtárakkal való partnerségek tapasztalatai című előadásában mutatja be eredményeit a hallgatóságnak.

A Lakiteleken megrendezendő eseményre a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében kerül sor. A konferencia társszervezői a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár. A 2016. szeptemberben indult, hároméves projekt átfogó célja, hogy a kulturális intézményrendszer egyedi eszközeivel segítse a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését, amelyek lehetővé teszik, hogy minél több aktív, a helyi társadalmat megmozgató közösség jöjjön létre. (Forrás: beküldött hír)







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli bejelentés jött Donald Trumptól: folytatódik a háború – Szárazföldi invázió is jöhet

Az Egyesült Államok folytatni fogja ma éjjel a támadásokat Irán ellen, lehet, hogy megszállja Harg szigetét és az ország...

Hegedűs Zsolt reagált Takács Péter állítására: A kormány nem vitatkozni akar a hőséggel

Takács korábban azt állította, hogy a Fidesz már elkezdte felújítani a kórházi klímákat, a Tisza csak követi őket ezen az úton.

A moszkvai német, brit és francia nagykövetek az orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyaltak

Európa megpróbál beszállni az orosz–ukrán békefolyamatban, egyelőre nem sok sikerrel.

Ketyeg az óra a babavárósoknak: milliós büntetés és megugró törlesztő jöhet júliustól

Június 30-án lejár a haladék azoknál a babaváró hiteleseknél, akiknek nem született gyermekük, így több tízezer házaspár kerülhet...

A hangyák természetes módszerekkel is távol tarthatók - de ezt sokan rosszul csinálják

Eleged van a hangyákból, de nem akarsz vegyszereket használni? Fedezd fel a leghatékonyabb természetes módszereket, amikkel tartósan távol...

Haladékot kaptak a bajba jutott babavárósok

Mentesülnek egy időre a büntetés megfizetése alól azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási...

Belső vizsgálat indult Matolcsy György lelépési pénze miatt az MNB-ben nkból

Matolcsy György annyi pénzzel távozott a jegybank éléről, mintha egyetlen napot sem töltött volna szabadságon a 2013-tól 2025-ig tartó...

Akár ezermilliárdos finanszírozásról is szólhatott az Élvonal Alapítvány megállapodása

Az Élvonal Alapítvány finanszírozásáról szóló, a Telex által megszerzett keretmegállapodás szerint a korábban ismert 261,7 milliárd...

Már ősszel visszatérhet a kutatóhálozat az Akadémiához

A HUN-REN, az MTA, valamint a Tudományos és Technológiai Minisztérium vezetőjé közös egyeztetésbe kezdtek.

Miközben a gazdaság lassul, a munkanélküliség nem emelkedik a fejlett világban

Az OECD országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022...

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC...

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól,...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!